Nemzetgyűlési napló, 1922. XIII. kötet • 1923. június 20. - 1923. július 10.
Ülésnapok - 1922-141
á A nemzetgyűlés 141. ülése 19.23. évi június hó 20-án, szerdán. lattal szemben a gyujtószeradó utáni kincstári haszonrészesedésre vonatkozó rendelkezést. (Mozgás a bál- és a szélsőbalolddlon.) Gaal Gaston : Még nem elég drága a gyufa! Őrffy Imre előadó : Ez a paragrafus tartalmazza a bányailletékek díjtételeinek ujabb vonatkozó rendelkezési szabályozhatását, és továbbá a jóváhagyó rendelkezést arra az intézkedésre, amelyet a pénzügyminister adott ki a saját használatra való dohánytermelést illetőleg a folyő gazdasági évre. Egy uj intézkedést vett fel a bizottság a 6. § utolsó bekezdésébe, amelynél a bizottságot az adminisztráció egyszerűsítése és a költségkimélés szempontja vezette. Ez pedig a szénbányászat központi igazgatóságának megszüntetésére vonatkozó rendelkezés: ugyanis a legfelsőbb igazgatóság az emiitettem szempontból feleslegessé vált, és ennek megszüntetése ujabb megtakarításokat fog jelenteni. A 7. §-ba több uj rendelkezést vett fel a bizottság, ennélfogva erre a szakaszra a nemzetgyűlés figyelmét fokozottan kell felhívnom. Igen fontos e paragrafus első bekezdésének a) és d) pontja. Hangsúlyoznom kell, hogy mind a két rendelkezés nem fiskális érdekből, hanem az adózók kímélése szempontjából vétetett fel. T. i. az a) pont kimondja, hogy a kereseti adónál, melynél tudvalevőleg az értékhatárok fix voltak megállapít va, ezeket az értékhatárokat a pénzügyminister épen az adózó alanyok javára megváltoztathassa. Itt csak azt a generális kikötést teszi, hogy a legalsóbb fokon 0'2% legyen az adótétel, mig a legmagasabb 7'5°/o-nál az nagyobb nem lehet. Ez azt fogja jelenteni, hogy miután azok az értékhatárok, amelyeket annak idején állapított meg a törvény, elavultak, magasabb értékhatárok fognak megállapittatni, ami az adóalanyok javára fog szolgálni. Gaal Gaston: Hol a garancia? Őrffy Imre előadó : A fix illetmények tételei is elavultak és minthogy számszerűleg voltak megállapítva és a fix megállapításokat ma már fentartani lehetetlen, hogy szisztematikusan ennek elébe vágjon a törvényhozás, igen nagy pouvoir-1 ad a pénzügyi kormánynak, amely, elismerem, igen szinguláris jelenség a törvényhozás körében, mert a kormánynak megengedi, hogy az illetékek tekintetében rendeletileg intézkedhessek. Ez a pouvoir, ez a kivételes hatáskör később több helyen meg van adva a törvényjavaslasban. Kétségtelen dolog, hogy ez csak átmeneti természetű lehet, mert hiszen épen a parlamentáris szisztéma egyik alaptétele az, hogy a közteherviseléssel kapcsolatos tételes rendelkezések tekintetében maga a parlament, illetőleg a törvényhozás teljessége tartja fenn magának a végleges rendelkezési jogot. A fokozatos illetékek tekintetében igen erős változtatás van, amennyiben itt már nem fix értékhatárokról, hanem a százalékok felemeléséről, még pedig körülbelül 50%-os felemelésről van szó, ami a kincstári bevételek emelésének szükségességével indokoltatik és amit a pénzügyi bizottság magáévá is tett. Az örökösödési és ajándékozási illetékek értékhatáraira vonatkozó rendelkezésnek ugyanazok az indokai, mint az emiitettem a) pontnál, amely szintén az adóalanyok javára szolgál. Az értékhatárok ugyanis itt is túlalacsonyak a mai rossz valuta mellett, a percentuális emelkedés tekintetében releváns értékhatárok tehát erősen ki fognak tolatni, még pedig felfelé. A városi ingatlanvagyon átruházási illetéket tudvalevőleg a múlt nemzetgyűlés szintén szabályozta és azt i'5°/o-ban állapította meg. Budapest rendkivü nehéz anyagi helyzetére való tekintettel ezt akként szabályozza a törvényjavaslat, hogy az l'5°/o-ot 3°/o-ra emeli fel. Ebben a szakaszban fentieken kívül csak a birságra vonatkozó generális felhatalmazás van meg. Nyilvánvaló ugyanis, hogy minden taxativ törvényhozási rendelkezés dacára maradtak még bizonyos a múltban történt tételes büntető rendelkezések, amelyek nem lettek megváltoztatva s amelyeknek — most már rendeleti utón való — megváltoztatása azért szükséges, mert a büntetés célját sem éri el egyáltalában a ma még fennálló minimális bírság és büntetési tétel. A 8. § a vagyonátruházási illetékre vonatkozik. Itt vagyok bátor megjegyezni, hogy a ministeri javaslat hetedik szakaszát bizottság az áttekinthetőség szempontjából ketté választotta. A 8. § első bekezdésében átveszi a ministeriális javaslat szövegét, mely egy fontos intézkedést tesz az illetékkiszabás tekintetében, amennyiben fixiroz egy időpontot, amire azért volt szükség, mert az illetékkötelezettség beálltának és bejelentésének időpontja között igen gyakran hosszú idő telt el, ami azt eredményezte, hogy a kincstár igen gyakran érzékenyen károsodott. Hiszen az illetékfizetés megnyílásának időpontjában főként az ingatlanok, de az ingók értéke is olyan alacsony \ olt, hogy a törvényhozás — már a ma előretörő valorizációs álláspontra való tekintettel is — kénytelen kimondani azt, hogy ezekre vonatkozólag nem az illetékfizetés megnyíltának időpontja az irányadó, hanem az illeték bejelentésének időpontja. A 8. § egyébként az 1920: XXXIV. te. vonatkozó rendelkezéseit is hatályon kívül helyezi és kimondja azt a kétségkívül ipen súlyos rendelkezést, hogy az illetékbejelentési határidőn belül, tehát egy relatíve elég rövid határidőn belül nemcsak a bejelentési kötelezettség, hanem az illeték lefizetésének kötelezettsége is terheli az adóalanyt és amennyiben ez meg nem történik, meglehetősen súlyos — hónaponkint 10°/oban megállapított birság terheli az illetékköteles alanyokat. Ez igen súlyos rendelkezés, amelyet hangsúlyoznom kell, elfogadása azonban az államkincstár szempontjából elkerülhetetlen volt, mert hiszen azok a manipulációk, amelyek épen az illeték lerovásának mesterséges elhalasztásában,
