Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.
Ülésnapok - 1922-131
Se A nemzetgyűlés 131. ülése 19; togas van. Foglalkoznom kell itt elsősorban azzal, ami itt közbeszólás formájában vetődött fel: az aranyparitás fogalmával. Az aranyparitás általában helytelenül van magyarázva. Az aranyparitás alatt t. i. rendszerint azokat az árakat akarjuk érteni, amelyek az 1913. évi árakhoz idomulnak. Engedelmet kérek, az aranyparitás a különböző termények árainál csak az lehet, amely a világpiacon érvényesül. Ne méltóztassanak elfeledni, hogy a világpiacon is, még a legfixebb valuták mellett is, különböző okokból erős eltolódások történtek, s ezek igenis kell, hogy éreztessék nálunk is hatásukat. Mi tehát azon az aranyparitáson már túlmentünk és túl is kell mennünk a gazdasági élet természetes törvényeiből kifolyólag. Azért vagyok bátor ezt hangsúlyozni, mert igen sokszor hallom ezt a gondolatot, de tulajdonképen nem látom következetesnek és logikusnak, mert hiszen ezen az alapon más időpontot is választhatnék ki, talán az 1896-ik évet, amikor a legalacsonyabb árak voltak minden irányban, s talán abból indulhatnánk ki. Ha a kormány arra az álláspontra helyezkedett — és a magam részéről is mindig ezen az állásponton voltam, — hogy természetes áralakulás érvényesüljön, akkor ebben az országban egy természetes áralakulás van a gabona tekintetében : az úgynevezett exportparitás. De facto azonban itt is egy fogalomzavar van. Mindenki importparitással dolgozik, amely ezidőszerint körülbelül — nem tudok határozott adatot mondani — 31.000—31.500 korona körül mozog. Ha venném azt, hogy de facto kiviteli illetékek is vannak érvényben papíron — mert azok a gyakorlati életben nem érvényesülnek — akkor tulajdonképen messze túl volnék az importparitáson. De reám nézve csak az ár lehet irányadó, amellyel terményeimmel, mint exportáló állam a világpiacon megjelenhetek. Mert ha nem ez az ár érvényesül, akkor ebből nagy baj és zavar származik az egész közgazdasági életre. Ne méltóztassék elfeledni, hogy vannak feleslegeink és nagy nemzetgazdasági érdek, hogy ezeket megfelelő időben és megfelelő ár mellett a külföldön elhelyezzük. Minden olyan áralakulás, — történjék ez bármi okból, — amely ennek gátat vet, tulajdonképen a nemzetgazdasági élet kárára van. Ma is még mindig az a helyzet, hogy bár az exportparitás felé közeledünk, de az importparitáson valamivel túl vagyunk. Ezzel csak azt akarom jelezni, hogy semmi olyan beavatkozás nem történt a gazdasági életben, amely az áralakulás természetes folyamatát megakadályozta. Nem is történhetik ilyesmi azért, mert a kormány határozottan azon az állásponton van, hogy nincs nagyobb probléma, nincs nagyobb feladat, mint minden erővel felvenni a termelést az egész vonalon. Engem szembeállítottak a közvéleményben a drágasági bizottságban elfoglalt azzal az álláspontommal, amelyben '. évi május hó 30-án, szerdán. rámutattam a mezőgazdasági termelés válságára. Azért foglalkoztam ott különösen ezzel a kérdéssel, mert az én ügykörömben a legközelebbről ez érint. De én igenis látom azt, hogy a termelés krizise tulajdonképen mindenütt bekövetkezett. Az ipar ópoly nehézségekkel küzd, nemcsak azért, mert el van szakitva az ő nyersanyagától és egyéb feltételeitől, nemcsak azért, mert itt is hiányzanak azok a gazdasági erőforrások, amelyek a lehető mozgékony és folytonos üzembentartást előmozdítják, hanem azért is, mert a legnagyobb harcot kell folytatni a külföldi piacokért. Mindezeket összevéve tényleg határozottan nehéz helyzetben vagyunk, de a mezőgazdasági termelésnél számolni kell azzal is, hogy a mezőgazdaiágnál ezenkívül még egyéb terhek is vannak, amelyeket épen szociális szempontból visel és kell is viselnie a nyugalom és a rend érdekében. Kell azonban, hogy egy törekvés legyen, hogy t. i. a mezőgazdasági termelést mindon erővel fokozzuk s minden olyan okot eltávolitsunk, amely a termelést bármely irányban akadályozná. Ezenkívül arra is törekednünk kell, hogy kereskedelmünket élénkítsük és ismét arra a színvonalra emeljük, hogy elfoglalhassa a maga helyét. Mert méltóztassék elhinni, hogy mi, akik közelebbről ismerjük ezt a kérdést, látjuk, hogy óriási nehézségekkel kell küzdeni, s olyan piacokért kell harcolnunk, amelyek azelőtt a mieink voltak. Épen ezért további feladat ennek a kérdésnek is helyes megoldása, amelyre mindenkinek törekednie kell, aki a gazdasági politika irányításáért felelős. De amikor levonjuk azt a következtetést, hogy minden oldalon ebben az irányban kell haladni, van egy másik kötelesség is. Számolni kell azzal, hogy széles társadalmi néprétegek helyzete ma nagyon nehéz. (Igás! Ugy van!) A háború és az utána következő idők legjobban a jövedelem-eloszlásban éreztették hatásukat. Nem beszélek a tisztviselőkről, akik egyenesen katasztrofális helyzetben vannak, (Ugy van! jobbfelöl.) de méltóztassék elhinni, — megvallom őszintén — hogy az az áralakulás, amely az utolsó hónapokban bekövetkezett, a munkásság széles rétegeire nézve is a megélhetést nagyon nehézzé tette. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Ezért minél inkább tudjuk egészségessé tenni és helyes irányba terelni a gazdasági életet, annál inkább tudjuk a jövedelemelosztást is egészségessé tenni. De a másik oldalon a kormánynak megvan az a kötelessége, hogy minden egyes alkalmat megragadjon, hogy gátat vessen olyan áralakulásnak, amely a gazdasági élet természetes folyamatának nem felel meg. Ezt a szempontot követte a kormány és semmiféle külön erőszakos t beavatkozás nem történt ebben a kérdésben. En teljesen arra az álláspontra helyezkedtem és arra az álláspontra helyezkedett a kormány is, hogy a leghelyesebb az, ha a gazdasági helyzet önmagát fegyelmezi,
