Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.
Ülésnapok - 1922-134
128 A nemzetgyűlés 134, ülése 1923, évi június hó 7-én» csütörtökön. lakáspénzt és alaplal<bérnyugdíjat állapított meg, és még ráadásul megállapította ugy, hogy az igazságtalanul csökkenti igen sok esetben az eddig élvezett lakáspénzt. Pedig a lakáspénz már a békében sem volt elég és a mindenkori kormányoknak már akkor kötelességük lett volna 10 évről 10 évre ellenőrizni a különféle lakbérosztályokat, és a lakbérosztályokban keletkezett különbségeket akként megváltoztatni, hogy azokat a helységeket, melyekben a lakbérviszonyok rosszabbak voltak, magasabb lakbérosztályokba sorozzák. A kormány ezt nem tette meg. Utoljára 1908-ban tette, 1918-ban kellett volna megismételnie, de akkor elmulasztotta, ma 1923-ban élünk, és a lakbér osztály okban a különbségek nem állíttattak helyre. Nekünk azon az állásponton kell maradnunk, hogy van bizonyos lakásjogosultság, mely ugyan nincs mindenkire nézve törvényben megállapítva, de igenis meg van állapítva a törvényben az, hogy az alkalmazottnak joga van természetben való lakásra és a természetben való lakás az V. fizetési osztályban lévők számára 5 szoba, és csökkenőleg a XI. fizetési osztályban lévők számára 2 szoba. Ebből kell kiindulnunk és ezen lakásmértékeknek megfelelő lakáspénzt van jogunk követelni minden egyes alkalmazott számára. A lakbérosztályok teljesen igazságtalanul szabályoztattak végre valahára a mostani lakáspénzrendeletben. Azt kell mondanom, hogy végre valahára szabályoztattak, de egyúttal azt is kell mondanom, hogy nem segítettek vele, mert igazságtalanul szabályozták. Különösen sérelmes a lakáspénzrendelet a főváros környékére nézve. Hogy konkrét példákat mondjak, Mátyásföldön, ahol százával, sőt ezrével laknak, továbbá Cinkotán, Ujmátyásföldön, Ilonatelepen, Ehman-telepen és Sashalomban az alkalmazottakat a VI. lakáspénzosztályba sorozták, holott nem kerül semmi fáradságba, ha a pénzügyministeriumból kimegy egy ministen titkár a helyszínére, megállapíthatja, hogy ezeket a helyiségeket igazságosan nem lehet alacsonyabb lakáspénzosztályba sorozni, mint a II. lakáspénzosztályba, rosszabb esetben a III-ba, amikor is Kispesttel és Újpesttel kerülnének egy színvonalra. Odakünn ugyanis a lakás sokkal drágább, mint Budapesten, a helyiérdekű vasút, mely ezeket a helységeket összeköti, sokkal drágább, mint a villamosvasút, középiskola nincs, a gyermekeknek Budapestre kell bejárniok, azonkívül az élelmi és közszükségleti cikkek is sokkal drágábbak, mint Budapesten. A lakáspénzrendeletnek egyik égbekiáltó, szégyenletes igazságtalansága az, amit a férjes nőalfcalmazottakkal elkövettek. A legújabb lakásrendelet ugyanis beszüntette azoknak a nőalkalmazottaknak lakáspénzét, akiknek férjük van. Nem kutatta, vájjon a férj állami alkalmazott-e, vagy sem, vájjon a férj keres-e, vagy sem, milyenek az anyagi viszonyai, jók-e vagy rosszak, mindezt nem kutatta, hanem teljesen elegendő volt az, hogy az illető nőalkalmazottnak férje volt ; ez a tény már megfosztotta őt lakáspénzétől. Ez erkölcstelen szűkkeblűség, és csodálkozom, hogy manapság hogyan mehetett ez keresztül a ministeriumban a fokozatos előadás alkalmával, hogyan láthatott napvilágot egy ilyen antiszociális rendelet. Hiszen a nőalkaimazott épugy megdolgozik lakáspénzéért és járandóságaiért, mint a férfialkalmazott, és kettőjüknek együtt miért ne lehessen nagyobb lakása, ha ketten vannak s ha kettőjük lakáspénzéből egy nagyobb lakást tarthatnak. Érdekes, hogy milyen felháborodást keltett ez a rendelet. Hiszen olyan kifakadásokat is hallottunk már, hogy azt kérdezték ; »Mit akar a kormány? Házasságokat akar bontani? Házastársakat akar széjjelkergetni, házastársakat akar erkölcstelen életre kényszeríteni csak azért, hogy néhány ezer -koronát megtakarítson egypár alkalmazottnál?!« Ez azok közé a rendelkezések közé tartozik, t. Nemzetgyűlés, amelyet a kormánynak haladéktalanul, egy-két nap alatt hatályon kivül kell helyezni. Anélkül, hogy a komány ilyen kérdésekben meg ne hajolna a jogos követelések előtt, itt nem lehet fen tartani á nyugalmat s nem lehet csillapítani az elkeseredést. Az egyes kategóriák közül itt megint ki kell emelnem azt a szükkeblüséget, amely a pénzügyministerium részéről a fővárosi alkalmazottakkal szemben ismételtem megnyilvánult. Csodálatos, itt is ugyanaz érvényesül, mint a rendkívüli segélynél, hogy a kormány ridegen elzárkózik az elől, hogy a fővárosi tisztviselőt egyenrangúnak tekintse az állami közalkalmazottal s nem hajlandó neki ugyanazt a lakáspénzt megadni, mint amelyet az ugyanazon törzsfizetést élvező államtisztviselő megkapott. Külön meg kell említenem, hogy a dijnokok ismételten kérelmezték, s most is újonnan kérik, mondhatnám könyörögnek a beadványaikban a kormánynak azért, hogy lakáspénzt méltóztassék az ő számukra is rendszeresíteni, mert az a lakbérsegély, amit kapnak, annyi, mint semmi, ebből nem lehet egyetlen egy szobát sem kibérelni, az csak egy bizonyos pénzössszeg, amely nem számit abban a tekintetben, hogy abból valaki lakást bérelhessen. Különösen sérelmes, amint emiitettem, ez a lakáspénzrendelet a környéken, és ebben a tekintetben meg kell említenem, hogy a lakásforgalom szabadságát, vagyis a háziúr korlátlan felmondási és lakásbéremelési jogát a kormány mindazon helységekben helyreállította, amelyek 4000 lélekszámmal rendelkeznek. Ezzel Budapest környékén egyszerűen tarthatatlan helyzetet teremtett. (ügy van! balfelöl.) Hogy megint egy példát mondjak. Törökbálinton, amelynek lakosai száma ugy ingadozik, hogyha akarom : 4000-nél több, ha akarom : 4000-nél kevesebb, el lett rendelve, hogy a lakosok száma 4000«nél kevesebb^ a lakásforga*
