Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-134

Ä nemzetgyűlés IM. ülésé Î9È3. a, kérdést munkába és bonyolítottuk le az eddigi tárgyalásokat. Indítványunk, amelyet bejegyeztünk, tulaj­donképen három részből áll. Az első részben le akartuk szegezni a priust, vagyis ki akartuk mondani azt, hogy a fixfizetésüek nyomorának megszüntetését a legsürgősebb állami feladatnak tartjuk (Helyeslés.) és minden egyéb állami fel­adatnak a megoldás sorrendjében elébe heiye­zendőnek tartjuk. Másik részében az indítvány­nak megjelöltük azokat a gyökeres reformokat, amelyek a kérdés végleges elintézésére elenged­hetetlenül szükségesek és amelyekre nézve kész­séges támogatásunkat a kormány számára tisz­telettel felajánljuk. Indítványunk harmadik részében felsoroltuk azokat az átmeneti intéz­kedéseket, amelyek nézetünk szerint lehetővé teszik, hogy a nyomorgók addig is várni tud­janak, amig a gyökeres reformok életbe lép­hetnek. A mai felszólalásom során talán akkor járok el leghelyesebben, ha külön-külön foglal­kozom először a tényleges, még hivatalban levő alkalmazottakkal, azután az elbocsátottakkal, tehát a volt B-lístásokkal, majd az elbocsátan­dőkkal, végül pedig a nyugdíjasokkal. Ma az illetménytörvények és rendeletek kötetekre rúgnak. A tisztviselőnek ma tizenkét­féle illetménye van. Hogy egy-egy alkalmazott­nak az illetménye megállapittassék, az egész külön tanulmányt igényel. Ehhez járul a ter­mészetben való ellátás... Kiss Menyhért: Ezt kell megszüntetni! Szilágyi Lajos :.. a kedvezményes áru ruhá­zati cikkekre vonatkozó napról-napra megújuló bonyolult kormányrendelkezések, ugy hogy ein­her legyen az, aki ezekben kiismeri magát. Általában alig van alkalmazott, aki tájékozva lenne afelől, hogy neki tulajdonképen mi jár. Kiss Menyhért : Ez a közigazgatás egyszerű­sítése logaritmustáblával. Szilágyi Lajos : Ha veszem először a törzs­fizetést, mely az állami alkalmazottak részére az 1893: IY. t.-c-ben van megállapítva és amelyet 1906-ban egy rendelet alapján személyi pótlékkal egészítettek ki, akkor azt kell mon­danom, hogy ez a törzsfizetés ma már volta­képen említést sem érdemel, a jelentősége fok­ról-fokra csökken. Évi összege ma már az ipari munkásnak napi munkabére alatt van és las­sanként már az órabér nagysága felé sülyed. A törzsfizetés számjegye egy meghalt számjegy és nem is foglalkoznám vele, mivel azonban ez képezi az Összehasonlítás alapját és mivel igen sok más járandóságnak is ez képezi kiszámítási alapját, igenis ki kell jelentenem, hogy ez a törzsfizetés ma is állandó gondoskodást és meg­figyelést igényel és a kormánynak gondoskodnia kell arról, hogy a törzsfizetés kérdése az összes kategóriák számára a mai megélhetési viszonyok­nak megfelelően minél előbb rendeztessék. Homonnay Tivadar: Több adót fizetnek,mint amennyi a törzsfizetésük! HÜ Junius hó 7-éh, csütörtökön. 123 Szilágyi Lajos: Bethlen István gróf minis­terelnök ur párisi előterjesztése alkalmával külön rámutatott arra, hogy a kormányzó urnák ma 13.200 svájci frank fizetése van és rámutatott arra is, hogy ha a béke viszony oknak megfelelő fizetéseket adnák, voltaképen ennyit kellene ma kapnia egy államvasuti igazgatónak. Ma á kormány az u. n. rendkívüli segé­lyekkel operál. Ezek a rendkívüli segélyek azon­ban nem állanak arányban az 1893. évi IV. tc.-ben meghatározott törzsfizetésekkel, nem álla­nak arányban a szakképzettséggel, a ranggal, a munkahellyel és a munka minőségével. Cserti József: A felelősséggel! Szilágyi Lajos: Ezek a segélyek egymást kergetik hónaponként, kéthónaponként, három­hónaponként, ahogy hozta a sors, ugy változ­tak és azt kell mondanom, hogy az egyik segély még nem is volt kiutalva vagy kifizetve és már megjelent a másik rendelet, amely uj segélyt rendszeresített vagy az előbbi felemelését ren­delte el. Mindegyik hónapokkal előbb megjelent papíron és csak cammogva, kullogva és elérték­telenedve került be az üres zsebekbe. Ez nem segítség, ez nem megoldás, ez nem helyes kor­mányzati intézkedés ... Östör József: Ez a legnagyobb baj! Szilágyi Lajos : ... ez félmunka, ez közön* séges tovább vurstlizás. Kiss Menyhért: Eossz adminisztráció! östör József: A nyugdíjasok márciusi segélyét még máig sem fizették ki ! ( Ugy van ! Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Szilágyi Lajos: A kormánnyal folytatott tárgyalásaim során egész sereg panaszt terjesz­tettem elő arról, hogy még a március 16-án felemelt segélyt sem kapták meg az országban mindenütt, annál kevésbé a május 1-én s még kevésbé a június 1-én felemelt segélyt. Kiss Menyhért: Ki az oka? Miért? Homonnay Tivadar : Rossz az adminisztráció I Szilágyi Lajos: Kiadják hónapről-hónapra az illetményeket szabályozó rendeletek, de ha megkérdezzük a t. pénzügyminister urat, nem tudja jó lelkiismerettel megmondani, hogy a március 16-án • elrendelt segélyeket kifizettek-é már az országban, vagy nem. Kiss Menyhért :, Hol a pénzügyminister ? Szilágyi Lajos : En azt állítom ővele szemben, hogy még nem fizették ki. Homonnay Tivadar : A nyugdíjasok még nem kapták meg! Szilágyi Lajos: Már pedig a rendkivülí segély tulajdonképen a fizetés lényege, java, zöme, ha azzal késlekedik a kormány, ez annyi, mmthâ egyáltalán nem fizetné a tisztviselőket. Gaal Gaston: Nem a kormány késlekedik. A számfejtés! Klárik Ferenc: Tessék a kormánynak elő­venni azt a számfejtést! Strausz István : Az adminisztráció!

Next

/
Oldalképek
Tartalom