Nemzetgyűlési napló, 1922. XII. kötet • 1923. május 23. - 1923. június 19.

Ülésnapok - 1922-133

A nemzetgyűlés 133. ülése 1923. évi június hô 6-án, szerdán. 113 A magánalkalmazottak, a bankokban, a biztosítóintézetekben, a boltokban a kereskedelmi és ipari vállalatokban és hivatalokban dolgozó alkalmazottak, az ipari munkások, a földmunkások, szóval a dolgozó emberek közül senki nem tűrheti tovább ebben az országban ezt a mai helyzetet. Azt meg lehet csinálni, hogy a táplálkozást leszorítsák a minimumra 2—3 hónapig, a kalóriákat mindig kisebb kvantumra lehet redukálni, de utóvégre az emberi test nincs vasból, az megköveteli a magáét. Azonkívül különösen a magánalkalmazottak intelligens kulturemberek lévén, kulturális igényeik is vannak, akiknek nemcsak egy darabka hus kell hébekorba, nemcsak a mindennapi kenyérre van szükségük, hanem könyvet is akarnak néha vásárolni, művelődni is akarnak, újságra is akarnak előfizetni. Miből fussa ez ? Az aranyparitás az egész vonalon elkerülhetetlen. Akárhogy csürjük-csavarjuk a kérdést, mindaddig szociális békesség nem lehet, amig a kormány ebbe a darázsfészekbe bele nem nyúl. Akármilyen nagy a Tébe hatalma, akármilyen nagy a malomkoncern és más egyéb trösztök és kartellek hatalma, a kormánynak igenis erkölcsi kötelessége nem a magánalkalmazottak és a munkások, hanem az ország érdekében ebbe a darázsfészekbe belenyúlni. S erre igenis csak egy mód van a mi meggyőződésünk szerint: az indexrendszer törvényesítése, (ügy van! a szélsöbalóldalon.) Ez elkerülhetetlen. Méltóztassanak elhinni, hogy minél tovább várnak ezzel az egyetlen lehetséges remédiummal, annál súlyosabban fogja az ország ennek az árát megfizetni. Az idő előrehaladott voltára való tekintettel nem folytatom ezt. Hiszen sok szónak, nincs is sok értelme, (ügy van! jobbfelöl.) Én nagy vonásokban feltártam ezt a problémát és remélem, hogy az igen t. pénzügyminister ur, aki a pénzügyi bizottságban azt mondotta, hogy a munkaadókra nézve nincs akadálya annak, hogy megtegyék azt, amit az állam megtesz a tisztviselőivel, nem fog ennél maradni, s miután elvileg igy az indexrendszert koncedálta, egész munkát fog végezni és nem fog megelégedni azzal a kijelentéssel, hogy nincs akadály, hanem kényszerhelyzetet fog teremteni a munkaadókra nézve, hogy a munkásaikat, alkalmazottaikat becsületesen megfizessék becsületes munkájukért. Ezek után a következő interpellációt terjesztem elő az összkormányhoz (olvassa) : »Van-e tudomása a kormánynak arról, hogy az iparban, kereskedelemben, pénz- és biztosítóintézetekben dolgozó alkalmazottak a rohamosan növekvő drágasággal szemben a létért való rettenetes küzdelmet már nem bírják tovább ? Haljandó-e a kormány ezen intelligens és értékes társadalmi rétegek további elnyomorításának gátat vetni és ezen célból a többi sülyedő valutájú országokban bevált törvényhozási intézNAPLÔ xn. kedéseket, nevezetesen az indexrendszert, a kötelező létminnimumot és a paritásos béregyeztetést a legsürgősebben foganatosítani és a magánalkalmazottak jogviszonyairól való törvényjavaslatot mielőbb a nemzetgyűlés elé terjeszteni?« (Helyeslés a szélsöbalóldalon.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a kormánynak. Szólásra ki következik? Csik József jegyző: Kiss Menyhért! Kiss Menyhért: T. Nemzetgyűlés! Ezelőtt egy évvel voltam bátor a kultuszminister úrhoz interpellációt intézni, amelyre nem kaptam választ. Azt gondoltam, hogy bizonyára az én személyemben keresendő az oka annak, hogy a minister ur nem ad feleletet és olyan makacsul hallgat. Elmúlt egy év »boldognak álom, rózsaillat, tarka köd«, mondhatnám a költővel és a minister ur makacs hallgatása állandó marad, de nemcsak az én interpellációmmal szemben, hanem valamennyi interpellációval szemben, amelyet a kultuszminister úrhoz képviselőtársaim intéztek. Ha kutatom, hogy a generális f umigálásának, semmibevevésnek mi az oka, csak egy megállapodásra juthatok, hogy t. i. arra, hogy akár jobbról, akár balról, akár a szélsőbaloldalról intéznek hozzá interpellációkat, egyáltalán nem kivan válaszolni, mert nem akarja kitenni magát annak a kellemetlenségnek, amellyel a válasz tudomásul vétele vagy tudomásul nem vétele jár. Horváth Zoltán: Kultuszprogrammon dolgozik ! Kiss Menyhért: Azt hiszem, Horváth képviselőtársam részben téved, ha azt hiszi, hogy a kultuszprogrammon dolgozik, ő inkább máson dolgozik, talán uj politikai programmot akar kidolgozni az arany középutról, hogy uj kormányválság esetén megépítse azt az utat, amely a ministerelnökséghez vezet. Az a tény, hogy ő nem siet a hozzá intézett kedves és nem kedves kérdésekre felelni, nem győz meg engem annyira, hogy ne hozzam a nemzetgyűlés színe elé témámat, különösen most, amikor a képzőművészeti főiskolán olyan esetek történtek, hogy idős tanárokat, akik 20—30 éven keresztül tanítottak, elbocsátanak, vagy nem adnak nekik munkaalkalmat és alkalmaznak egészen fiatal tanárokat, akiknek kvalifikációja sincs és olyan rendszert inaugurálnak, amely a magyar és az európai művészek felfogása szerint magát a művészetet züllésbe viszi. A múlt esztendőben voltam bátor rámutatni arra, hogy ha például egy ember akár Budapesten, akár Londonban könyvet irna arról, hogy Shakespeare a legtehetségtelenebb drámaíró, akkor ez az ember nagyszerű könyvügynök, kitűnő kereskedelmi utazó lehetne, elhelyezhetnék esetleg politikai pártok élére, de az egyetemen a drámaírás tanára nem lehetne, mert hiszen ember, aki Shakespeare-t mint drámairót tehetségtelennek tartja, a drámaírás törvényeit nem tanithajta. Felolvastam itt az 18