Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.
Ülésnapok - 1922-128
530 A nemzetgyűlés 128. ülése 1923. egy ilyen kérdésnek elcsapódnia semmi körülmények között nem lett volna szabad. És ha mégis megtörtént, akkor itt igazán sürgős reparációra volna szükség. A 2700-as rendelet, amely nagyon-nagyon minimális mértékben akar a dolgon segíteni, igy elmaradt. Később kiadták ebhez a 91.000 számú rendeletet 1922 szeptember 16-án, amely a / 2700-as rendelet végrehajtásáról intézkedik. Értesüléseink azonban ugy szólnak, hogy még ezt a rendeletet sem hajtották végre. De, t. Nemzetgyűlés, feltéve, hogy ezt a rendeletet végrehajtották, fel kell tennünk a kérdést, hogy ennek a rendeletnek az alapján, amely ebben a pillanatban a legmesszebbmenőbb, mit kapnak azok, akik a háborúban mindenüket kockára tették és mindenüket odaadták. Erre vonatkozólag lássunk néhány adatot. Az adatok egész tömege áll rendelkezésemre, amelyek olyan szomorúak, hogy szinte hihetetlenek és ha az ember nem látná okmányokban lefektetve, el sem hinné, hogy ez lehetséges. Ennek a rendeletnek az alapján a rokkantjáradék volna: 25 százalékos rokkantságig nem kapnak semmit, 25 százalékon felül a rokkantjáradék évi 1200 korona, azaz napi 3 korona 33 fillér, 50 százalékos rokkant járadéka 2400 korona, tehát napi 6 korona 66 fiillér, 75 százalékos rokkant évi járadéka 4200 korona, azaz napi 11 korona 66 fillér, 100 százalékosé pedig 4800 K, tehát napi 13 korona 33 fillér. Azt mondja továbbá a rendelet, ha a polgári életben szakképzettséget igénylő foglalkozást űzött volt az illető, vagy pedig önálló mezőgazda, iparos vagy kereskedő, ez a járadék 50 százalékkal felemelhető. Az özvegyi járadék általában évi 2400 korona, napi 6 korona 66 fiillér. A nevelési pótlék minden gyermek után a rokkantjáradék egy tizede, vagy az özvegyi járadék egy ötöde, de legalább évi 600 korona. Szülőtlen, tehát teljesen árvák részére az évi járadék összege minden gyermek után évi 960 korona. Ezzel szemben ha meg akarjuk tudni, hogy ez a végső határ-e, ameddig az ország pénzügyei [ megengedik a rokkantak segélyezését, meg kell vizsgálnunk más államoknak idevonatkozó rendelkezéseit. Megjegyzem, hogy az adatokból csak egyetlenegyet fogok előterjeszteni, amely azonban valamennyit jellemzi. Itt van a magyar királyi hadigondozó hivatal nyugdíjszámfejtősége első osztályának egy fizetési szelvénye, amely szerint egy 60 százalékos rokkant havi 122 koronát kap. 122 koronát pontosan. Ha azonban véletlenül nincs odahaza, akkor el kell mennie a versenyutcai postahivatalba, mert rendelkezés szerint csak sajátkezüleg veheti át. Ha kétszer villamoson utazik, akkor tetemesen ráfizet hadirokkantjáradékára. El kell mondanom egy másik esetet is, amely velem kapcsolatban történt s amelyben én közbenjártam. Egy hadiözvegynek, aki újra férjhez akart menni, — férjhez is ment — a szaévi április hó 28-én, szombaton. bályok értelmében joga volt egyévi végkielógitésre. Megcsináltam a kérvényt, beadtuk a ministeriumba. Az eljárás megindult 1920-ban s folyt körülbelül 1922 végéig. Közben egy csomó okmányt kellett beszerezni, benyújtani: halálozási bizonyítványt; uj esketési bizonyítványt s egy sereg más okmányt, amelyeket a rendelet előir. Az illető végre megkapta a végzést, hogy a ministerium megállapította az ő jogát egy évi végkielégítésre; felveheti. Az asszony elment a népjóléti ministeriumba, ott azt mondták neki : lelkem, maga elmegy az I. kerületi elöljárósághoz, mert ezt ott hajtják végre, ott fogják kiutalni. — Az asszony elment az I. kerületi elöljárósághoz a Várba. Ott azt mondták neki: Nem látja, lelkem, hogy ennek az Írásnak a fején itt van : Magyar királyi munkaügyi és népjóléti ministerium ? Menjen vissza Pestre a Piarista-épületbe, ott el fogják intézni a dolgot. — Visszament az asszony; onnan újra visszaküldték az elöljárósághoz. Akkor azonban nem ment már viszsza, hanem sírva eljött hozzám, hogy mi a teendő. Erre eljártam a ministeriumban ; ott kerestek, kutattak. Nem azért jártam el, hogy ezt a konkrét ügyet elintézzék, hanem azért, hogy ott a ministeriumban megkérjem az urakat, hogy erre vonatkozólag intézkedjenek; ha már egy aktát elintéznék, azt hajtsák is végre. Végre 14 nap múlva az asszony csakugyan megkapta a maga végkielégítését 144 korona összegben. Rothenstein Mór : Egyszerre kapta ? (Derültség.) Propper Sándor: Egyszerre kapta meg, de a költség ehhez mérten sokkal több volt. Akkor 12 korona volt a havi járadék; szóval 144 koronát kapott. Vass József népjóléti és munkaügyi minister : Ha annyi járt, akkor nem adhattak többet! Propper Sándor: Az én szerény felfogásom az, hogy ha a hadirokkantakon, a hadiözvegyeken és hadiárvákon segíteni akarnak, akkor ha az a segítség minimális is, ha az állam nem is tud annyit adni, amennyi szükséges volna, amennyit az állam erkölcsi becsülete is megkövetel, hogy adjon, legalább azt ne tegyék, hogy olyan összegeket adnak, amelyek megszégyenítők. Méltóztassanak elhinni, hogy ez moraliter a tömegekben lefelé olyan érzéseket vált ki, amelyek az államhatalom tiszteletére és erősítésére egyáltalában nem alkalmasak. De eltérve a konkrét esettől, térjünk vissza arra, hogy más államokban mit kapnak a rokkantak és az árvák. Szándékosan kerülöm az összehasonlításnál a győztes államokat, mert itt azzal a megokolt ellenvetéssel találkoznék, hogy ezek győztes államok, pénzügyeik szilárdak, tehetik, hadisarcot kapnak, miegymást. Van benne valami. En tehát a sorstársakhoz fordulok számokért, Németországhoz és Ausztriához. Ausztria sorsa semmiben sem jobb Magyarország sorsánál ; Németországé sem jobb. Mindkét
