Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-125

436 A '•nemzetgyűlés 125. ülése 1923. évi április hó 25-én, szerdán. országban, akiket azonban nagyon meg kell becsülnünk és akikért sokkal többet kell tennünk, mint amennyit ez a törvényjavaslat tesz, ba törvénnyé válik. Egyébként abban a reményben, hogy az előadó ur felvilágosításának megfelelően a részleteknél mód lesz arra, hogy a javaslaton valahogy javítsunk, én a törvényjavaslatot, ha általánosságban nem is, de a részletes tárgyalás alapjául elfogadom, (Helyeslés balfelöl.) Elnök *. Szólásra ki következik ? Hébelt Ede jegyző: Szakács Andor! Szakács Andor : T. Nemzetgyűlés ! Engem a felszólalásra tulajdonképen egyetlen momentum indított, az, hogy Forgács Miklós t. képviselőtársam múltkori felszólalásomat olybá tüntette fel, mintha én az őt közelről érdeklő tiszaluci állapotokat a Házban hamis színben állítottam Tolna be. Erre akartam én hivatalos hatósági iratok alapján válaszolni. Minthogy azonban ezzel a törvényjavaslat sorsát és gyors elfogadását kockáztatni nem óhajtom, előre is a nemzetgyűlés engedelmét kérem arra, hogy válaszomat a törvényjavaslat részletes tárgyalása alkalmával, talán a címnél adhassam meg. Most a szólás jogától elállók. (Helyeslés. ) Elnök : A házszabályok értelmében a képviselő urnák módja lesz a részletes vitánál bármely szakasznál a nemzetgyűlés engedélyét kérni arra, hogy a tárgytól eltérhessen. (Helyeslés.) Minthogy több szónok feljegyezve nincs, kérdem a t. Házat, kíván-e még valaki szólani? (Nem!) Ha szólani senkisem kíván, a vitát bezárom. Mielőtt napirendi javaslatot tennék, Szilágyi Lajos képviselő ur a házszabályok 215. §-ának b) pontja alapján, félreértett szavai helyes értelmének helyreigazítása címén kíván szólani. A szó most őt illeti meg. Szilágyi Lajos : T. Nemzetgyűlés ! A t. belügyminister ur, aki őszinte sajnálatomra nincs jelen, a tegnapi ülésen, mint első felszólaló részletesen kitért a Horthy-akcióra. Ugy hiszem, közérdeket szolgálok és nem a magam érdekeit, ha szavaira visszatérek, és a Horthy-akciót helyesebb megvilágításba állítva eloszlatom azokat a kételyeket, amelyeket a belügyminister ur felszólalása támasztott. En a Horthy-akciót azért tettem szóvá, mert ebben a törvényjavaslatban munkabéruzsoráról, mukabérről, munkaalkalomról és munkának búzával való megfizetéséről van szó, és én szerettem volna, ha a földmivelésügyi minister ur a Horthy-akció tapasztalatait már e törvényjavaslat előmunkálatai során is értékesítette volna. Mit mondottam? Azt, hogy a Horthy-akciónál adakozás helyett kivetés történt, végrehajtóval való behajtás történt, vagyis más szóval — akkor nem használtam ezt a kifejezést, de most használom — terror történt. Azt állítottam, hogy ahelyett hogy célszerűen használták volna fel a Horthy-akcióra befolyt búza- és pénzadományokat, sok helyütt félreértés, gondatlanság, hanyagság, máshol indokolatlan takarékosság történt; végre szóvá tettem a diáknyomort, melyre részletesebben kitérek még, még pedig azért, mert ugy éreztem, hogy a Horthy-akció nem a diáknyomor enyhítésére indult meg. En tehát tulajdonképen a tárgyhoz szólottam. A diákokról egészen bátran beszélhettem, mert máskor is felszólaltam már az ő érdekükben ; nem is tudnék velük szemben semminemű ellenszenvet érezni, hiszen nagyrészük hadviselt, jnár pedig joggal hivatkozhatom arra, hogy a hadviseltek érdekében legtöbbször én szólaltam fel az egész nemzetgyűlésben. Különben sem irányulhatott felszólalásom a diákok ellen, azon egyszerű okból, mert az egyik bajtársi szövetségnek én is megválasztott tiszteletbeli tagja, úgynevezett dominusza vagyok; még a legnagyobb rosszindulat sem állithatja be tehát a beszédemet ugy, mintha a diákok vagy a diáknyomor enyhítése ellen irányult volna. A Horthy-akció különben is jótékonysági akció volt, amelyet ellenőrizni mindannyiunknak egyaránt kötelessége. Ez az ellenőrzés mindig kötelező. Én évek hosszú sora óta valóságos sportot űztem már a régi képviselőházban és a nemzetgyűlésben is abból, hogy a jótékonysági akciókat folyton ellenőriztem és fanatikusan követeltem, hogy minden adomány arra a célra fordíttassák, amelyre az adakozó szánta és hogy ne használhassa ki senki másnak a nyomorát s azt a helyzetét, hogy jótékonyságra rászorult, a maga politikai céljaira. (Helyeslés.) Minthogy a diákoknak juttatott adomány az én érzésem szerint beleütközött ebbe a felfogásomba, ezért tettem szóvá a dolgot, bár nyomban leszögeztem, hogy a diáknyomor enyhítése a kormánynak elsőrangú kötelessége, még pedig becsületbeli kötelessége is. Én hibákat láttam a Horthyakcióban, izgatást láttam a Nép című politikai napilap azon számában, amely a diáknyomor enyhítésére szánt milliókat leírta, azonfelül politikai kihasználását sejtettem annak, hogy a kormányzó ur a diákság céljaira adományozott, Az én véleményem szerint — és ezzel akarom akkori szavaimat jobban megmagyarázni — az adományozók joggal aggodalmaskodhattak, hogy adományaik valóban arra a célra fordittatnak-e, amely célra azokat szánták. Az úgynevezett adományozók — helytelenül használom ezt a szót, mert a legtöbb esetben kivetették rájuk az úgynevezett adományt — megismételve látták az 1918-ban történt eseményeket, csakhogy akkor más rétegek vetették ki az adót. 1918-ban az én választókerületemben is több helyen a harctérről hazatért katonaság bizottságokat alkotott és ezek úgynevezett forradalmi adót vetettek ki, kimondva azt a tarthatatlan és hamis elvet, hogy a frontról hazatért katonákat most már három hónapon