Nemzetgyűlési napló, 1922. XI. kötet • 1923. március 20. - 1923. április 28.

Ülésnapok - 1922-119

A nemzetgyűlés 119. ülése 1923. évi április hó 13-án, pénteken. 237 jól megy e pillanatban is a birtokososztályoknak, .,. Kuna P. András: Dehogy megy! Tessék megnézni a kisgazdákat! Várnai Dániel : ... maga a birtoktalan mezőgazdasági népesség azonban irtózatos Ínségben szenved. Ezt tehát ne tessék igyekezni ugy beállítani, hogy a kivitel kérdése, vagy a mezőgazdasági hitel kérdése összefügg a mezőgazdasági napszámbérekkel. Erdélyi Aladár : Lám, még egyszer el kell mondani ! Várnai Dániel : Azt mondta azután a t. képviselő ur, hogy az a harc, amelyet ma látunk, a termelők és a fogyasztók harca. A képviselő ur ebben is tévedett. Hisz valóban nagy küzdelem folyik, csakhogy nem a termelők és a fogyasztók között, hanem a mezőgazdasági, az ipari és a finánckapitalizmus és a birtoktalan osztályok között. Szabó István (soJcorópátkai) : Ugye milyen hálás szónok voltam, mennyi témát adtam ! Várnai Dániel." Legyen meggyőződve a t. képviselő ur, hogy ez a javaslat is, amelyet most elfogadott — ha nem is talált a védelmére meggyőző szavakat — a mezőgazdasági kapitalizmus egy győzelmes állomása a birtoktalan osztályokkal szemben. (Ugy van! Ugy van ! a szélsöbaloldalon.) Szabó István (nagyatádi) földmivelésiigyi minister : Szóval leszállítottuk volna a munkabéreket, ugyebár . . . Várnai Dániel : Majd rátérek arra is ! Szabó István (nagyatádi) földmivelésiigyi minister : Akkor sem lehetne másként támadni ! Várnai Dániel : Azokra a megjegyzésekre, amelyek a szakszervezetekkel vonatkozásban hatalmi kérdésekről elhangzottak, nem is tartom érdemesnek reflektálni. Ha valahol az életért folyó küzdelem következtében kenyértörésre kerül a dolog, a küzdelemnek olyan megnyilatkozására, amelyet minden civilizált országban törvényes jog biztosit minden munkás részére, (Ugy van! a széHsobaloldalon.) ha sztrájk tör ki, itt nyomban felhangzik az, hogy hatalmi kérdés Pedig Jegyen meggyőződve a t. Nemzetgyűlés, hogy egy olyan harc során, amelyikben az egyik oldalon a vagyon, a másik oldalon pedig a puszta munkaerő és a létért való harc áll, nem lehet hatalmi kérdés, ott nem vetheti fel a hatalmi kérdést az, aki az életéért küzd. Klárik Ferenc: A kizárás a hatalmi kérdés ! Várnai Dániel : Ha átlátnák, hogy a szervezkedés és az egyesülés szabadsága milyen fontos jog a birtoktalan népesség, a munkásosztály kezében, ha átlátnák azt, hogy ez a jog menynyire szabályozná azokat a gazdasági harcokat, amelyek most nagy társadalmi és gazdasági rengéseket is előidéznek . . . Nemes Bertalan: Az tette tönkre az ipari munkásságot ! Várnai Dániel : . . . meg vagyok róla győződve, hogy nem lépnének fel minden egyes alkalommal a sztrájk ellen és nem hangoztatnák mindig a »hatalmi kérdést«. Nemcsak a most tárgyalás alatt levő javaslatnál, hanem a földmivelésügyi minister által az utóbbi hetek során beterjesztett és letárgyalt úgynevezett mezőgazdasági szociálpolitikai javaslatok valamennyiénél vissza kellett emlékeznem arra, amit az utolsó rendi országgyűlés tárgyalásairól olvastam. Különösen arra emlékeztem vissza, hogy 1847. év vége felé az úrbéri kötelezettségek megszüntetésének tárgyalásakor az egyik felvidéki követ a következőket mondotta (olvassa) : »Századok jöttek és folytak le, az alatt tétetett és elrendeltetett hazánkban sok más, de a szegény elnyomott nép sorsán vagy semmi, vagy csak parányi valami segittetett.« Hetvenhat esztendő múlt el azóta, hogy ez a találó megállapítás elhangzott és irtózatos bűne a letűnt háromnegyed évszázad magyar politikájának, hogy ma sem mondhatunk egyebet, mint hogy »századok jöttek, századok folytak le« és a dolgozó magyar nép érdekében »semmi vagy csak nagyon parányi tétetett«. Igaz, hogy háromnegyed évszázad alatt a gazdasági munkaszervezet sokat változott. 1847 formai jobbágysága ma nincs meg, mert hiszen a mai termelési módszerek ilyesmit rem is tűrnének meg, de a jobbágyi sorsnak és a íegemberalázóbb szolgaságnak annyi modern formáját találjuk, különösen a mezőgazdasági munkások között, hogy teljes joggal mondhatjuk ma is : hetvenhat esztendő elmúlt minden nélkül, hetvenhat esztendő alatt a kiváltságos magyar társadalmi osztályok lelkiismerete nem mozdult meg a mezőgazdasági népesség felé ; hetvenhat esztendő után ott vagyunk, ahol hetvenhat esztendővel ezelőtt voltunk és a dolgozó magyar nép ma ugyanazokból a sebekből vérzik és ugyanaz a fájdalom fáj neki még mindig. Azt, hiszem — és ezt senki sem vonhatja kétségbe, — hogy hetvenhat esztendő alatt történt egy és más olyan dolog, amelyeknél a magyar nép hatalmas véráldozatokkal és gigantikus teljesítményekkel szabadságra, jogra és becsületes emberi életre évszázadokkal előre megváltotta magát. Említsem a 48-iki függetlenségi harcokat, vagy a világháborút és mondjam azt, hogy egyiknél sem tudta az unokák és nagyapák nemzetsége, hogy tulajdonképen miért és kiért vérzik ? Csak teljesítette kötelességét, áldozott életet és vért. Ha a nemzeti vagyon szaporításában való rengeteg teljesítményét és általában ; a termelésben való pótolhatatlan szerepét nem is néznők és csak a háborúkkal fizetett nagy árat vennők figyelembe, akkor is azt kellene mondanunk : összeférhet-e az állam becsületével és az általános, nagy országos érdekekkel az a sötét Jjálátlanság, hogy még most, a XX. század bar-