Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-112

494 A nemzetgyűlés 112. ülése 1923. évi március hő 14-én, szerdán, ugyanakkor a családfőnek nem adják meg ezt az ellenértéket, mellyel el tudná tartani az illető családtagot. Barthos Andor: Megkapja, ha folytatja az iskolát ! Perlaki György: Eá akarok mutatni arra is, hogy ez a fizetésrendezés az alsóbb fizetési fokozatokban a létminimumot nem biztosit ja. Összeállítottam egy kimutatást, melybe a sző szoros értelmében csak a legszükségesebb cik­keket vettem fel E kimutatás szerint 24.200 korona az az összeg, amelyre egy négytagú családnak ma feltétlenül szüksége van, de ebben az összegben nem szerepeltettem még a húst sem, nehogy valaki azt mondja, hogy az nem feltétlenül szükséges. Hogy mennyire reálisan, sőt szűkösen számitottam, bizonyitja, hogy a tüzelőanyag pótlására nem vettem fel többet, mint naponta 27 kg szenet és fát. Ma 10 méter­mázsa szenet és 10 métermázsa fát kapnak a tisztviselők természetben, ez napi 2 7 kg-nak felel meg, természetesen nem elég, pótolni kell, vettem tehát ennek a kétszeresét. Azt hiszem, ez sem jelent akkora összeget, melyre azt lehetne mondani, hogy túlnagy. Világitásra és gázra felvettem ezer koronát, naponkint 10 hektowatt­nak a fogyasztását. Azt hiszem, ez sem olyan nagy összeg, amire feltétlen szükség ne volna. Czipőjavitás címén mindössze 1800 koronát szerepeltettem havonkint egy négytagú család­nál; azt hiszem, havonkint legalább egyszer kell cipőt talpaltatni, egy pár cipő talpalása pedig nem kerül kevesebbe, mint 1800 koronába. Iskolaszerekre felvettem 1500 koronát ha­vonta. Azt hiszem, ez sem sok akkor, amikor tankönyvekre 8—10.000 koronát is kell köl­teni; amikor egy füzet nem kevesebb, mint 50 korona, egy ceruza ára pedig 30—50 korona között váltakozik. Azt hiszem különben, nem szükséges bőveb­ben indokolnom azt, hogy a létminimumnak nem felel meg az átlagos emelés, amikor a béke­beli fizetésnek csak 90-szerese, mig a legszüksé­gesebb életszükségleti cikkeknek, ára 1000— 1500-szoros, sőt a cérnánál 3500-szoros az emel­kedés. Ha pedig naponkint számítjuk a fizetést, akkor az a IX. fizetés^ osztályban naponkint 666 koronát tesz ki. Átszámítva a fizetést a a mai valutáris értékek szerint, a békeórtóknek megfelelően, a IX. fizetési osztályban 34 korona 50 fillér, a VI. fizetési osztályban pedig 51 ko­rona 75 fillér a fizetés. Nagyon jól tudjuk, hogy a koronának kurzusa — sajnos — ma már csak Zürichnek felel meg ; Zürichben álla­pit ják meg azt, idehaza pedig a koronának belső vásárló értéke a zürichi jegyzéstől teljesen füg­getlenül alakul ki ós egyes cikkeknél jóval alatta áll a korona belső vásárló értéke a zürichi jegy­zésnek. Tudjuk azt is, hogy az árak már a béké­ben is emelkedők voltak. Ez az emelkedés a kulturális igények emelkedésének folyománya. A kulturális igények emelkedésének következ­ménye volt az, hogy a fogyasztás emelkedett, a fogyasztás emelkedésével, a kereslet is emelke­dett, igy tehát az árak magától értetődőleg szintén emelkedtek. Ezt az emelkedést ma a szabaddátétel utján igyekeznek behozni s igy, ha a békebeli színvonalon megtartanék a fize­téseket, még akkor sem biztosithatnánk valami luxu3életet, ilyen alacsony színvonalon azonban természetesen lehetetlen azokat fentartani. A fizetéseket tehát felfogásom szerint fel­tétlenül javítanunk kell. De nagyon jól tudjuk azt is, hogy ez a javítás olyan horribilis költ­ségeket okoz, amelyeket ez a szerencsétlen, le­romlott ország nem bir el. Más megoldás nincs, mint a tisztviselői létszámredukcióhoz nyúlni. Ennek azonban nem szabad ugy történnie, mint ahogy történt a közelmúltban, amikor a tiszt­viselők ezreit B-listára helyezték és ugyan­akkor rendszeresítették a különórákat. A költ­ségvetés egyes tételeire akarok csak rámutatni ; ugyanakkor, amikor a B-listásokat elbocsátot­ták, a másik oldalon ujabb tisztviselőket vettek fel. Igy volt például a vasútnál, ahol a költ­ségvetés indokolása határozottan megemlíti, hogy 661 alkalmazottal van több, mint azelőtt, már pedig" vasutasokat is helyeztek B-listára. A B-listára helyeztek ugyanis egyéneket s a nyugdíjalapot megterhelték evvel, már pedig ez is állami kiadás, s ugyanakkor ujakat alkal­maztak, tehát tulajdonképen ujabb költséget okoztak az államnak. A vasút ezt az eljárást azzal indokolja, hogy bizonyos háborús elszámo­lások stb. még hátralékban vannak, amelyeket még fel kell dolgozni és csak akkor térhet át a létszámredukcióra. Nem tudom, milyen el­számolások lehetnek azok, mert itt ezt nem emliti az indokolás, tehát nem tudom meg­ítélni, hogy azok az elszámolások megérik-e azt a költséget, amelybe az államnak kerülnek. A vasút kimutatja, hogy a háborús időből, mondjuk, a közös hadügyi kincstárt terheli valamilyen összeg, de hogy ebből lesz-e gazda­sági hasznunk vagy nem, azt nem tudjuk. Ki­mutatja a vasút azt is, hogy a kereskedelem­ügyi vagy a pénzügyministeriumot terheli bizo­nyos összeg, de kérdés, hogy érdemes-e azt a rengeteg pénzt azért kifizetni, hogy ezek az elszámolások ily módon befejezést nyerjenek. A költségvetés többi tételének átvizs­gálásakor számos olyan tételt találtam, melyek­nek redukciója minden nehézség nélkül ke­resztülvihető. Ezekkel majd más alkalommal fogok foglalkozni, most nem óhajtom ezzel a nemzetgyűlés idejét tölteni. Ezenkívül már több ízben rámutattam itt a nemzetgyűlésben arra, hogy jelenlegi drága adminisztrációnkat egyszerűsíteni kell. Az egy­szerűsítésnek nemcsak az lesz a következménye, hogy kevesebb tisztviselővel jobb adminisztrá­ciót tudunk megvalósítani, de takarékossági szempontból is óriási jelentősége van, tehát ezt

Next

/
Oldalképek
Tartalom