Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-112
A nemzetgyűlés 112. ülése 1923. Rassay Károly: Miért nem akkor mondta? Hegymegi-Kiss Pál: Meg kell mondanom, hogy keserves dolog nekem ezeket itt a nemzetgyűlés előtt bolygatni. Egyre nézve azonban feltétlenül kell nyilatkoznom. Azt mondja a volt minister ur, hogy én olcsón úsztam meg a felelősségrevonás idejét. (Halljuk! a középen.) En, mondhatom, a lelkiismeretemet tisztának érzem. Ha pedig vétettem, megszenvedtem, mert hosszú élet szorgalmának minden gyümölcsét elveszítettem. De azt is állitom, hogy munkával, igen nehezen, de soha meg nem alázkodva, az ellenkező irányzathoz nem fordulva, kerestem meg üldöztetésem napjaiban kenyeremet. Bár 37 esztendős vasryok, ősz fejjel állok ezen a helyen, (Zaj.) a sok szenvedés ennek az oka. Mindegyik jó emberem becsülése kisért mindig az utamon, mert tudták, hogy akármilyen is lehet velem szemben a vád, de az én becsületességemet, hazafiságomat kétségbevonni nem lehetett. Karafiáth Jenő : Érdekes ! Rupert Rezső: Ugy-e milyen érdekes?! Nagyszerű ez, hogy az ellenzék hogyan veszekedik! (Egy hang jobb felöl: Ne gúnyolódjék!) Hegymegi-Kiss Pál: Különös, hogy a volt belügy minister ur nekem mondja azt, hogy olcsón úsztam meg a felelősségrevonás idejét. Ezt innen, e padsorokból állítani, ahová a volt belügyminister ur talán jönni kivan, nem lehet, mert akkor én tetemrehivom a hátam mögött állókat és azt mondom, hogy ez a hang a kurzus hangja! (Élénk helyeslés a szélsöbáloldalon.) Peidl Gyula (a jobboldal felé) : Miért nem tapsolnak ? Elnök : Szólásra következik ? Bartos János jegyző : Bessenyey Zenó ! (Nincs itt!) Lakó Imre! (Nincs itt!) Hajós Kálmán ! (Nines itt !) Hegedűs György ! (Nincs itt!) Elnök : Ezek az interpellációk töröltetnek ! Bartos János jegyző: Hegymegi-Kiss Pál! Hegymegi-Kiss Pal: T. Nemzetgyűlés! Sajnálom, de interpellációmat el nem halaszthatom, mert egy olyan kérdésről akarok itt a nemzetgyűlésnek, ugy hiszem, most bekövetkezhető szünete előtt beszélni, amely nagyon is aktuális : a tisztviselői kérdésről. Előre kell bocsátanom, hogy nem foglalkozom a mostani súrlódásokkal, nem foglalkozom azzal sem, hogy Kelety Dénest, a köztisztviselők mai vezérét ós azután a Közalkalmazottak Nemzeti Szövetségét minő keserűség érte, vagy a kormánynak velük szemben minő kifogásaik lehetnek. Mint a törvényhozás tagja, a nemzet tragédiáját nézem s ugy találom, hogy a helyzet körülbelül olyan, mint mikor a nélkülöző koldustól, a magyar államtól, tehetetlen gyermeke, a tisztviselő, kenyeret kér. Mint régi tisztviselő, mólyen átlátom azt a csalódást, amely ezt a társaév;?' március hó 14-én, szerdán. 189 dalmi réteget érte, mikor az a kormányzati rendszer, amely reáépitette hatalmát és amelyet ez a réteg érdemein messze tűlmenőleg támogatott, most nem képes és nem tud a nyomorúságon segíteni. Nem vegyitek ebbe a kérdésbe politikumot, nem keresem azt, ki a felelős, hogy három óv alatt ezt a reánk nézve államveszélyt miért nem igyekeztek megoldani, eliminálni. Miért hagyták elmérgesedni. Nem használom ki ezt a kérdést kortescélokra sem, hogy most mint ellenzéki az elkeseredett százezreket a felelős kormány ellen hangolni kivan jam. Ugy gondolom, hogy a törvényhozásnak a gyógyítani akaró orvos szerepét kell magára vállalnia azzal a betegséggel szemben, amelyet Magyarország csonka testében a tisztviselői létszámfelesleg okoz. Ez a létszámfelesleg ugyanis mintegy rákos daganatként önmaga táplálására felszívja azokat a gazdasági erőket, amelyek a csonkított testnek, az államnak olyan, amilyen fentartására valamiképen elégségesek; és e daganat szétömölve, elpusztítja magát az értékes testrészt, a szükséges tisztviselői kart is. Ügy érzem, t. Nemzetgyűlés, hogy mi a tizenkettedik órában vagyunk a nehézségek kezdeténél, amikor most már a követelések nehezen pótolhatók. De még mindig lehetséges helyrepótolni azokat a mulasztásokat, amelyek három esztendő hibái voltak. Az a nézetem azonban, hogy nem ideig-óráig használó orvosszerrel, hanem a kérdés mélyébe belenyúlva kell próbálni megoldani azt a nagy problémát, amely árnyékként kíséri állami életünket és veszélyezteti gazdasági lehetőségünket is. A létszám felesleg, t. Nemzetgyűlés, államveszély. Államveszély mindenkire, elsősorban magára az államra, veszély az adózó polgárokra, de veszély magára a tisztviselői karra is. Ennek nem lehet más az eredménye, mintegy állami tönk, a magyar társadalom értékes részének, a tisztviselői karnak elzüllése, a nyomorgó tisztviselői ivadékoknak, egy jövő generációnak megsemmisülése. Az a kérdés, lehet-e ezt megoldani. Nézetem szerint, bármennyire nehéz is a helyzet, a megoldást feltétlenül meg kell kísérelni. Mert nem állhatunk azon az állásponton, amelyen Kunfi Zsigmond állott, hogy a magyar tisztviselőknek ebből az országból ki kell vándorolniuk. (Altalános helyeslés.) Itt kell nekik maradniok, ő rajtuk itt kell segíteni. (Ugy van!) Ki kell azonban térnem azokra az előítéletekre, amelyek a tisztviselőkkel szemben fennállanak. Kénytelen vagyok megállapítani, hogy a hivatalnoki kar nem népszerű, nem népszerű az országban, de nem népszerű a nemzetgyűlésen sem. Vizsgáljuk meg először azokat az okokat, amelyek ezeket a népszerűtlenséget előidézik. Egy párat a magam részéről felsorolok. Először is ezt a foglalkozást improduktivnek tartják a többi termelő foglalkozással szem~H*
