Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-110

414 A nemzetgyűlés 110, ülése 1923. évi március hó 9-én, péntekek. világositásokat. Azután állt fel Szakács Andor kép­viselő ur és indítványozta, hogy idéztessék meg, illetőleg hivassék meg Klebelsberg kultuszminister ur is. Maga Bassay képviselő ur is tehát azt mondta, hogy lia a tárgyalás során szüksége merül fel annak, hogy a minister itt megjelenjék és felvilágosítást adjon, akkor van joga a képviselőnek, hogy fel­álljon és ezt indítvanyozza, és akkor fogadhatja el az elnök ezt az indítványt és teheti fel a kérdést határozathozatal céljából. Az indítvány azonban akkor történt meg, amikor az ügy a, nemzetgyűlés részéről el volt in­tézve, amikor az interpelláció már ki volt adva a kiiltuszminister urnák. Ez az ügy tehát a mai napon befejezett dolog volt és ma már tárgyalás alatt nem állott. Szakács képviselő urnák tehát nem volt módjában és jogában ezt az indítványt megtenni, Propper Sándor: Internálni kell Zalaeger­szegre ! (Derültség a szélsőbaloldalon.) Bottlik JÓZSef: Nézetem szerint a dolog ér­demére nézve úgyis teljesen mindegy, hogy most határozunk-e ebben az ügyben, vagy nem, de a precedens elkerülése végett arra kérem at. Nemzet­gyűlést, méltóztassék eltekinteni attól, hogy ebben az ügyben most határozatot hozzunk, mert a dolog érdemén ez ugyan nem változtat, viszont azonban veszedelmes precedenst alkothat, hogy egy órával vagy egy félórával az illető tárgy befejezése után felállhat egy képviselő és kívánhatja az illető mi­nister megidézését. (ügy van ! jobbfelől.) Ennél­fogva kérem az elnök urat, ne méltóztassék az in­dítványt határozathozatal céljából feltenni, de méltóztassék azt elutasítani. (Helyeslés jobbfelől.) Elnök : Az ülést öt percre felfüggesztem ! (Szünet után.) Elnök : Az ülést újból megnyitom. Kérem a képviselő urakat, szíveskedjenek helyeiket el­foglalni. Szakács Andor képviselő ur, az indítvány benyújtója kivan szólni. Szakács Andor : T. Nemzetgyűlés ! Nem óhaj­tom azt, hogy ezt a kissé bonyodalmassá vált kér­dést most incidentáliter a nemzetgyűlés eldöntse. Nekünk az a határozott és világos álláspontunk, hogy az 1848 : III. te. 29. §-a megállapítja a törvényhozó testületnek azt a jogát, hogy bár­melyik minister urat, bármikor, amikor kívánja, maga elé idézheti. Ebből az álláspontunkból mi Hitelesítették : Nemes Bertalan s. k napUUrâlô-bii nem engedhetünk, annál kevésbé, mert a legtöbb interpella cióra, amelyek súlyos és fontos kérdéseket érintenek, a minister urak a 30 nap alatt sem szok­tak válaszolni. Én a Ház elnökségéhez azt a tiszteletteljes kérést intézem, hogy mivel a Ház elnökségének kötelessége a házszabályok megtartása felett állan­dóan őrködni, amikor minden hó elsején a választ váró interpellációk jegyzékét bemutatja a nemzet­gyűlésnek, méltóztassék egyúttal a válasszal adós minister urak szives figyelmét felhívni arra, hogy házszabályszerü kötelességüket teljesítsék. (He­lyeslés a baloldalon.) Ezek előrebocsátása után indítványomat visszavonom. (Helyeslés a jobb- és a baloldalon.) Elnök : Azt hiszem, tartozom a nemzetgyűlés­nek azzal, hogy ez után az incidens után a követ­kezőket jelentsem ki. ^ , A ministerelnök urnák és Bottlik József kép­viselő urnák teljesen igaza van abban, hogy nincs helye határozathozatalnak olyan tárgyban, amely a nemzetgyűlésben már elintéztetett. Értem ez alatt Szakács Andor képviselő ur indítványát, amely akkor adatott be, amikor az elnök már enun­oiálta, hogy az illető interpelláció kiadatik a mi­nister urnák. Én azonban a parlamenti szólásszabadság vé­delmében kötelezettséget érzek arra, hogy kijelent­sem, hogy a nemzetgyűlésnek kétségtelenül megvan a 48-as törvényekben biztosított az a joga, hogy ha a többség ugy határoz, maga elé citálhatja a kormány bármelyik tagját minden olyan kérdés­ben, amely nem res judicata. (Helyeslés.) A nemzet­gyűlésnek ezt a jogát kérdésessé tenni senki nem akarja. (Élénk helyeslés.) Hátra van még a mai ülés jegyzőkönyvének felolvasása és hitelesítése. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a jegyző­könyvet felolvasni. Petrovits György jegyző (olvassa az ülés jegyzö­könyvét). Elnök : Van valakinek észrevétele a most fel­olvasott jegyzőkönyv ellen ? (Nines, !) Ha észre­vétel nincs, a jegyzőkönyvet hitelesítettnek jelen­tem ki és az ülést bezárom. (Az ülés végződik d. u. 4 óra 4ő perckor.) Meskó Zoltán s> k tsági tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom