Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.

Ülésnapok - 1922-109

366 A nemzetgyűlés 109. ülése 1923. évi március hó 8-án, csütörtökön. hogy Magyarország ezen területein legfeljebb a feketefenyőt, meg a pinus silvestrist, a közönséges erdei fenyőt lehet megtelepíteni, nemesebb fenyőféléket azonban nagy tömegben •— mert egy-egy példányban lehet nevelni — ezeken a területeken nevelni teljesen képtelenség. Esnek a feltételnek tehát sohasem fog ez a törvényjavaslat megfelelhetni, még akkor sem, ha Magyarország összes mezőgazdaságilag művelt területeit beerdősitjük. Van ezenkívül még egy jogcím : hogy »tervszerű elosztással erdőket kell telepíteni és facsoportokat, szélfogókat vagy fasorokat kell létesíteni«. Egy szóval, itt a jogcímeknek olyan tömkelege van, hogy abszolúte semmi biztosíték sincs arra nézve, hogy ha az erdészeti kar valamilyen területet, legyen SLT, kisgazdáé, középbiitokosé vagy nagybirtokosé, községé, magánosé vagy bárkié, be akar erdősiteni, arra ebben a törvényjavaslatban megfelelő jogcímet ne találjon. Es a félnek abszolúte semmi védekezése sincs ez ellen, mert egyszerűen ráhúzzák az I. § akármelyik jogcímét és a fél maga is kénytelen beismerni, hogy a jogcím kétségtelenül fennáll. Ezen a jogcímen el lehet venni a birtokát annak ellenére, hogy e félen nagy sérelem esik, amikor egyéb mezőgazdasági művelésre alkalmas területét csupán azért, mert az erdészeti hivatalnak, amely bürokratikus berendezésétől ebben a vonatkozásban is tartok, ugy tetszik, hogy egyik vagy másik birtokosnak vagy községnek a tulajdonát egyszerűen erdősítés alá vonja. Ezek a kifogásaim a szakasz 1. pontja ellen. Súlyosbítja ezt a veszélyt a második bekezdés következő szövege (olvassa) : >

V

A beeidősitett terűleteltet erdőkként, a többi fásításokat gazdasági fásításokként kell állandóan fentartani.« Itt több kifogásom van. Elsősorban az a kifogásom, hogy ez a bekezdés disztingvál, amikor azt mondja az egyik területről, hogy erdőként, a másikról pedig, hogy gazdasági fásításként kell fentartani. Sehol a világon ezekre a fogalmakra, hogy hol kezdődik és hol végződik az erdő ; hol kezdődik és hol végződik a gazdasági fásítás, abszolúte semmiféle meghatározást nem találunk sem ebben a törvényjavaslatban, sem a régi törvényben. Átkutattam mindent ; kerestem, hogy a disztinkciót megtalálhassam, de sehol erre vonatkozólag disztinkciót nem találtam. A tudomány ismer bizonyos inkább tudományos megállapításokat, de amikor arról van szó, hogy terhemre az állam, illetve az államnak valamely alárendelt közege törvény alapján valamit elrendelhet, tudni kívánom, hogy mi az, amit az én terhemre elrendel, melyek azok a területek, amelyeken az erdősítést és az erdővé minősítést tűrni tartozom, melyek azok a területek, amelyeknek csak gazdasági fásítására köteleznek, és tudnom Kell, hol kezdődik az erdő, mert azzal, hogy valamit erdőnek minősítenek a fennálló erdőtörvények értelmében, óriási adminisztracioná

lis és készpénzbeher is jár. Az adminisztratív teher az, hogy állami kezelésbe vonják ; amint egyszer valamely területet erdőnek minősítenek, akkor engem kötelezhetnek arra, hogy szakképzett erdótisztet, erdőőrt tartsak. Ez mind benne van a régi erdőtörvényben. A gazdasági fásitásokra vonatkozólag ilyen intézkedést nem találtam. Épen azért szükséges disztingválni a kettő között, mert azt mégis csak abszurdumnak tartanám, hogy azért, mert a birtokomon, vagy akármelyik községnek a birtokán van esetleg egy-két hold olyan terület, amely futóhomok, tehát meg kell kötni, be kell fásitani, szóval, ilyen félholdas, egyholdas gazdasági fásításokat kell létesíteni a törvény alapján, ezeket a kisebb gazdasági fásításokat az erdőtörvény alapján olyan kezelés alá lehessen vonni, amely azok fentartását és kezelését tetemesen megdrágítja és a tulajdonosnak felesleges vexálásával jár. Továbbá nagyon veszedelmesnek tartom a törvényszakasznak azt a mondását, hogy a beerdősitett területeket erdőkként, vagy gazdasági fásításokként állandóan fenn kell tartani. Ez annyit jelent, hogy amely területet az erdészet ennek a törvénynek alapján egyszer akár erdőterületnek, akár gazdasági fásításnak, akár fasornak kijelent, mert ez mind az előbbi intézkedésekben benne van, azt a tulaj donos Örök időkig erdőnek, gazdasági fásításnak, vagy fasornak kell hogy fentartsa. És ami ezzel együtt jár, a fennálló erdőtörvény értelmében nem használhatja azt többé szabadon a tulajdonos, hanem csak ama üzemtervek és használati tervek szerint, amelyeket részére az erdészeti hivatal kidolgoz. Ha tehát én a birtokomat teleültetem, vagy valamely község határát teleültetik fasorokkal, szélfogókkal, amint a törvény egyik későbbi paragrafusa megmondja, beülteti, — ezeket törzskönyvbe is veszik, ezeket törzskönyvezik és az erdészeti hivatal ezekre használati üzemtervet dolgoz ki — a hivatal megállapíthatja, hogy én azokat a fasorokat esak 25—30 vagy 50 évenkint vágathatom ki, helyenkint más és más időben és nincs tekintettel arra, hogy ha ezek a fősorok felnőnek, olyan óriási gazdasági kárt okozhatnak a beárnyékolás, elgyökeresftés stb. révén a szomszéd mezőgazdasági területeken, amelyek közel sem érnek fel azzal a haszonnal, amit a fasornak pár évvel tovább való fentartása j elent. Itt tehát disztingválni kell. Szükségesnek tartom, hogy megállapítsa a törvény azt, hogy az erdőknek kijelölt területek ám legyenek állandóan erdőknek fentartandók, de azok a területek, amelyek csak gazdasági fásítások vagy pláne csak fasorok kritériuma alá vonhatók, ezek a területek csak addig legyenek erdők gyanánt, illetve fásításként fentartandók, amíg oly károkat nem okoznak a szomszédos mezőgazdasági művelésben, amelyek aránytalanok azzal a haszonnal, amit fentartásuk magával hoz. E cél elérésére a magam részéről két módosítást vagyok bátor javasolni a paragrafushoz. Az 1. § első bekezdéséhez az volna a tiszteletteljes előterjesztésem, hegy a következő szavak (olvassa) : »mezőgazdasági termelésének előmozdítása, továbbá« amelyek úgyis teljesen érthetetlenek és a javaslat szempontjából teljesen szükségtelen szó-