Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-108
A nemzetgyűlés 108. ülése 1923. évi március hó 7-én, szerdán. 305 zet és vannak — amiről szintén nem tetszett megemlékezni — zuhanyfürdők is. (Felkiáltások balfelől : Hallatlan !) Ezt csak azért mondom, mert azt mondották, hogy az internáltak piszokban vannak. Képviselőtársaim ott lent meggyőződhettek róla, hogy az orvosi kezelés nem olyan hiányos, amilyennek méltóztatott beállítani. Nem Parkszanatórium vagy valamilyen klinikum, de annak a hivatásnak, amelyet a kórház betölt, megfelel és én szeretném, ha Magyarország minden járásában volna ilyen jól berendezett kórház. (Helyeslés jobbfelől.) Szilágyi Lajos : Felesleges intézmény az az egész tábor ! Nincs hivatása ! Dénes István ; Tessék törvény elé állítani a bűnösöket és ha bűnösök, lecsukni ! Nem az a fontos, hogy milyen kórházak vannak ! Elnök : Dénes István képviselő urat rendreutasítom. Éhn Kálmán : De azt állították, hogy botrányosak a kórházi állapotok. Hébelt Ede : A belügyministemek védőre van szüksége ? Éhn Kálmán : Azt is mondotta Esztergályos képviselő ur, hogy volt a táborban egy Marék Mihály nevű gyengeelméjü internált, aki azért pusztult el, mert éhségében a kutyák eledeléből lopott és Mak Gyula összerugdosta és az így szenvedett sérülésekbe halt bele. Esztergályos János: Ugy van, igazolom és bizonyítom. Éhn Kál mán : Bocsánatot kérek, Marék Mihály nevű internált nincs is a táborban, nem is volt, így tehát meg sem halhatott, azonban van egy Florek Mihály nevű ember, aki szokványosán lopta internált társait és egyszer éjjel rajtacsípték, amikor megint lopni akart. Ezért Dániel Ignác nevű internált társa annyira pofon találta ütni, hogy összeesett. Szilágyi Lajos : A tolvaj börtönbe való és nem interna lóte borba ! Éhn Kálmán : Ez a Florek Mihály szédülésről panaszkodott, bekerült a kórházba és néhány nap múlva meghalt. Farkas István : Tehát igaz, hogy meghalt. Peidl Gyula: Megölték! Éhn Kálmán : Konstatálva lett, hogy agyszélhüdést kapott . . . Farkas István : A lényeg az, hogy meghalt. Rakovszky Iván belügyminister: De miért! A hatóság bántalmazta ? Esztergályos pedig azt állította ! Éhn Kálmán: Ez a Morék Mihály tényleg bekerült a kórházba, agyvérzést konstatáltak nála, amit a boncolás is beigazol. Ha már most összefüggést keresünk az Esztergályos képviselő ur által felhozott dologban, hogy vájjon az ütés következtében kapott-e agyvérzést, akkor Florek Mihálynak abnormis koponyájának kellett volna lennie, ami nagyon ritkán fordul elő az úgynevezett kártyapapirvastagságu koponyánál, amelynél egy erős ütés agyvérzést idézhet e.lő; j azonban ón megkérdeztem a boncoló orvost, elolvastam a boncjegyzőkönyvet is és megállapítottam, hogy a nevezettnek rendes, normális koponyája volt, tehát a pofontól semmi esetre nem halhatott meg. Peidl Gyula: Szóval akkor egyéb fejbeveréstől. Pikler Emil: Az egész diagnózis nagyon rossz ! Horváth Zoltán : Talán érdemes volna még néhány tábort felállítani? Propper Sándor : Ezzel meg lehetne javítani az ország közegészségügyét. Éhn Kálmán : En csak azokra a vádakra válaszolok, amelyeket Esztergályos képviselő ur hozott fel és kérdem, vájjon józan ésszel feltehető-e a kórházigazgató főorvosról, hogy olyan kifejezést mondjon egy szülés előtt álló anyának, hogy : »mit törődik maga a szivével, a maga szive úgyis végig le van már szakadva, a tüdején lóg a szive, úgyis meghal ^nemsokára«. Esztergályos János : xíllitom és bizonyítom négy tanúval! A zalaegerszegi közkórházban mondta ! Rakovszky Iván belügyminister : Mit tartozik ez ide? Propper Sándor: Tegyen javaslatot, hogy oszlassák fel a tábort. Ne védje! Éhn Kálmán: A képviselő ur felemlített negyven internáltat, akik ártatlanul szenvednek a táborban. (Zaj a baloldalon.) Vázsonyi Vilmos: Hiszen ez válasz, nem interpelláció! Kérdezzen már valamit. Elnök : Méltóztassék talán a képviselő úrra bízni, hogy az interpellációját ő maga mondja el. Éhn Kálmán : Esztergályos képviselő ur felemlített valami Horváth József nevű egyént. Ha komoly munkát végzett volna, ugyanazt megtudhatta volna, amit én (olvassa) ; »A tábor fennállása óta összesen kilenc Horváth József nevű egyén volt internálva, ezek közül nyolc Horváth József időközben, és pedig a legutolsó 1922. évi január hó 30-án, szabadlábra helyeztetett. A kilencedik Horváth József 1921. évi február hó 10-én szállíttatott a táborba, ahonnan elmebajt színlelve a zalaegerszegi közkórházba szállíttatott. Egy ápoló utján kiküldött, de a kórházigazgatóság által elfogott leveléből megállapítást nyert, hogy az elmebajt csak szimulálja és igy a táborba visszaszállittatot.t. Onnan 1922. évi szeptember hó 30-án megszökött, az ellene elrendelt országos körözés azonban mindezideig eredményre nem vezetett és igy a táborba mindezideig visszaszállítva nem lett. Internálásának oka : lakásnélküli közismert zsebtolvaj, többszörösen büntetett közveszélyes munkakerülő. (Felkiáltások jobb felől: Nohát!) Horváth József nevű egyén sem jelenleg nincs, sem Esztergályos képviselőnek a táborban történt látogatása alkalmával nem volt.« Farkas István: Napi jelentés! Minden őrmester csinálhat ilyet!