Nemzetgyűlési napló, 1922. X. kötet • 1922. február 20. - 1922. március 14.
Ülésnapok - 1922-108
À nemzetgyűlés 108. ülése 1923 amely szempont a címben is benfoglaltatik, de természetesen az, aki csak az erdősítésre gondol, az erdőtől az Alföldet nem látja meg. Én az Alföld gazdasági problémájával kívánok foglalkozni, mert hiszen ez a probléma nem kisjelentéségti csonka Magyarország gazdasági átszervezése és különösen a többtermelés szempontjából. Hiszen annakelőtte is az Alföld egyharmad részét tette ki az ország mezőgazdaságilag hasznosított területének, ma háromötöd részéről van szó ! Tehát mindannyiunknak a kenyere, ellátása, pénzünk stabilitása, fizetési mérlegünk az Alföld problémájával a legszorosabb mértékben kapcsolatos. Mielőtt azonban erre a tárgyra áttérnék, méltóztassék megengedni, hogy a Ház türelmét egy kissé próbára téve, egy olyan javaslatról szóljak, amely szintén beletartozik ebbe a keretbe, de később kerül tárgyalásra. Mintán nem szándékozom ennél a javaslatnál felszólalni, az erdészeti hitelről szóló javaslathoz bátorkodom, ha meg méltóztatik engedni, egypár megjegyzést tenni. Elnök : A t. Nemzetgyűlés megengedi, hogy a képviselő ur a tárgytól eltérjen ? (Igen !) A nemzetgyűlés hozzájárul. Czettler Jenő : Hiszen a hiteikérdés egy kapitalisztikus termelési rendben úgyis alapja minden gazdasági reformnak. Annak idején, amikor a birtokreformot tárgyaltuk az előző nemzetgyűlésben, utaltam arra, hogy a javaslatnak minden kiváló tulajdonságai mellett is az a hibája, hogy a hitelkérdésről nem gondoskodott és ma is azoknak a panaszoknak nagyrésze, hogy késedelmesen hajtják végre a birtokreformot, főleg abban gyökerezik, hogy nem birtuk megtalálni a birtokreformnál sem az ingatlanszerzésre, még kevésbé a felszerelésre vonatkozó hitel alapjait. Az erdészeti hitelről szóló javaslatnál nem vagyok egészen tisztában azzal, hogy vájjon csak a faértékesités vagy pedig az erdőtelepítés lesz-e az, amit ebből a hitelből ellátni kívánunk, mert amennyire a pénzpiacot ismerem, áruhitelt, tehát a faértékesitéshez szükséges hitelt bőségesen kap a tulajdonos, ellenben a telepítési hitel kétséges, bár ez olyan fontos, hogyha nem szervezzük meg, ebből a javaslatból, t. i. az alföldi beerdősifcésről szóló javaslatból sem lehet eleven élet. A gazdasági reformhoz három dolog szükséges : pénz, pénz és pénz. Ugyanaz, ami a háborúhoz. Itt bátorkodom a földmivelésügyi minister urnák szives figyelmébe ajánlani egy dolgot, talán hasznát veheti az erdészeti hitelről szóló javaslatnál is. Németországban, különösen annak északi részén sok erdősitő szövetkezet működik. Németország t. i. az agrárius közösségeket nem bontotta fel olyan könnyelműen, mint mi, ott az Allmende, a közös erdő, a közös legelő nagy szerepet játszik a gazdasági életben, ez természetes összefoglalója és hátvéde a kisebb gazdaságoknak. Az újonnan betelepített német területeken ilyen közös erdők nem igen vannak, épen ezért az érdekeltek megteremtették az erdőszövetkezetben a régi agrárius közösség létrehozásának azt a legtermészetesebb '. évi március hó 7-én, szerdán. 285 módját, ahol a munka, a tőke és a természet a különböző tulajdonosok részéről egyesülhet, t. i. a község lakói közül az, akinek beerdősitésre alkalmas földje van, ad esetleg földet, a másik, az intelligensebb ember, akinek nincs földje, de pénze és tőkéje van, ad a csemeték beszerzésére pénzt és a munkás adja a legbecsesebb kincset, az ő munkaerejét, így azután egy kondominium származik amelynek a hasznából részesülnek annak idején — mikor az erdő már ritkításra vagy esetleg vágásra alkalmas •— az illető szövetkezet tagjai ugy, mint az Allmendenél. Ezt méltóztassék egy kicsit mérlegelés tárgyává tenni, hiszen ha az Országos Központi Hitelszövetkezet ezt felkarolná és az állam megfelelő mértékben támogatná ebben az akcióban, méltóztassék elhinni, hogy sokkal könnyebb volna az alföldi fásításról szóló javaslatot is átültetni az életbe, mert ha a pénz hiányozni fog ezen akció keresztülviteléhez, nagyon félek tőle, hogy minden j óindulat és megértés mellett is csak papíron maradnak a tervezett intézkedések. Amint az előbb bátorkodtam megjegyezni, én a most tárgyalás alatt levő javaslatnak, különösen az alföldi gazdálkodás reformjába vágó szempontjait óhajtom kidomborítani. Az Alföld kérdése ma nem olyan alárendelt jelentőségű, mint volt NagyMagyarország boldog korszakában. Abban a nagy tragédiában, amely 1918-ban és 1919-ben bennünket ért, a túlságos centralizációnak is megvolt a maga szerepe. Budapest fejével próbáltuk kormányozni az országot és nem vettük figyelembe azt, hogy a Dunántúl, a Tisza-Duna köze és Erdély gazdasági viszonyai között igen lényeges, mondhatnám egy századra menő különbség van és volt, Erdélyben a nyomásos gazdálkodás, Dunántúl legnagyobb részében a szabadgazdálkodás, az Alföldön a tanyai gazdálkodás nagyon nehezen hozható egy kalap alá, hiszen talán a földmivelésügyi minister ur emlékezik arra a nagy vitára, amikor a közlegelő kérdésében ő szembenállott Erdély legkiválóbb agrárjogászának, Sebess Dénesnek a javaslatával. Nem egyéni vagy pártpolitikai szempontok szerepeltek itt, hanem a Dunántúlnak fejlettebb gazdálkodása Erdélynek elmaradottabb gazdálkodásával állt szemben. Nagy bajunk volt, hogy a nemzetiségek azt gondolták, hogy ez a centralizáció magyar politika, amely ellenük irányul, pedig ez a centralizáció épugy sújtotta magyarfaju véreinket is ott, mert hiszen más rendszabályokat kényszeritett azokra, akik még mindig a középkor sokkal szövetkezetibb, sokkal konzervatívabb gazdasági rendszerében termeltek. Az Alföld, mint gazdasági egység, mint az ország többi részeitől külön választott és külön kezelt egység először jelenik meg ebben a törvényjavaslatban és én igazán örülök, hogy a bizottságok módosításai a 2. §-nál a vármegyéknek bizonyos szabályalkotási jogot adtak meg, hogy az erdősítést milyen mértékben, milyen keretekben óhajtják megvalósítani, mert így azokat a helyi szempontokat, amelyekre egy kerettörvény tekintettel nem lehet, értékesíteni tudják. +í"
