Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-89
*s A nemzetgyűlés 89. ülése 1923. évi január hő 24-én, szerdán. sziéhobálóldalcm,) Addig egy nemzetgyűlés eredményesen nem tud munkálkodni, mig egyik párt a másikkai szemben kérdés tárgyává teszi a nemzeti lét alapelveit, a honszeretet dolgát. KÓSZÓ István: Ki teszi kérdés tárgyává? Pikler Emil: Naiv kérdés ez, Kószó bácsi! (Zaj a széhobalóldalon.) Hegymegi-Kiss Pál : Kétségtelen dolog, hogy a demokrácia, a fiatal tetterős szabadéivüség ma még bizonyos tekintetben az országban, a közvéleményben együtt van az éretlen radikalizmussal, az a bölcs konzervativizmus pedig, amelyre feltétlenül szükségünk van, (Ügy van! halfelöl.) nagyon is együtt van még a reakcióval. Ennek az állapotnak lassanként ki kell forrnia, a salaknak le kell olvadnia, hogy maradjon végül két irány : egy haladó és egy fentartó irányzat, amelyre egy modern parlamentáris államban feltétlenül szükség van. A jövő nem is eredményezhet mást. Ez pedig nem a szélsőségeket jelenti, mert hiszen a parlamentarizmusnak legfőbb elve az önmérséklet. Nekem ez a meggyőződésem, ez a hitem, mert ebben a tekintetben nem tudom igy egymástól a pártokat elkülöniteni. En a túlsó oldalon látok demokratikus gondolkozású embereket, ezen az oldalon iátok konzervatív embereket, én látom azt, hogy végül ki fog alakulni ebben a két irányban a helyes tagozódás. De ez csak ugy lesz lehetséges, ha mindkét oldalon ugy a konzei \ utivek, mint a demokratikus, liberális gondolkozásuak feltétlenül gerinces politikát követnek is. Hogy ez a párttagozódás késik, ennek oka az, hogy még ma is egy ájult országban élünk, ahol a valódi nemzeti akarat még ma is hiányzik. Ez a nemzetgyűlés ugyanis az én meggyőződésem szerint a nemzeti akaratot ki nem fejezi, s e tekintetben feltétlenül a kormányt terheli a felelősség. (Ugy van! balfelöl.) Az indemnitási vitánál két tényező volt tisztában önmagával. Az egyik a kormány, a másik a szociáldemokrata párt. A kormány tudja azt, hogy kérészéletű, tehát huzza az időt, amig magát fentarthatja. Az állami élet nagy kérdéseiben, az alkotmányjogi reformokban, egyáltalán a gazdasági reformokban, a földbirtokreformban stb. követi az erdélyi politikát. Mi is az az erdélyi politika? Elhúzni a harc kiváltódását a saját javára, harcolni, de nem a végleges győzelemig, hanem csak egy kedvező helyzetig, megalkudni, ha szükséges, bármelyik irányzattal, ha kell keresztény irányzattal, ha kell, kisgazdairányzattal egyaránt. Meskó Zoltán : A kettő nem zárja ki egymást l Hegymegi-Kiss Pál: Erre az erdélyi politikára, amelyet régente követtek, feltétlenül nagy szükség volt abban az időben. Az a kicsiny Erdélyország a török és a német között máskép fen tartani magát nem tudta, nem is tudhatta, igy tudott csak a szabadságért küzdeni, mert ha a végsőig vitte volna a küzdelmet, akkor feltétlenül a saját megsemmisülése lett volna az eredmény. Ez az erdélyi politika, amelyet különösen Bethlen Grábor fejedelem követett, helyes volt abban az időben, mert háta mögött a magyar szabadság és a magyar állam visszaállításának célja állott. De a mi nézetünk szerint a mai erdélyi politikának háta mögött semmi másnem áll, mint csak a kormány önfentartási érdeke, vagy — hogy a túlsó oldal technicus terminusával éljek, melyről később beszélni fogok — az úgynevezett konszolidáció. A másik tényező, mely az indemnitási vitában és a parlamentáris küzdelemben tisztában van önmagával és a maga célkitűzésével : a szociáldemokrata párt. Harcol mindazért a polgári követelésért, amely program mjába beilleszthető s learatja a mi polgári ellenzékünk tehetetlensége miatt a választók előtt is a babérokat. Minden olyan széthúzást, amely köztünk van, az én szociáldemokrata képviselőtársaim nagyon helyesen könyvelnek el a maguk javára. Pedig ez a szociáldemokrata párt most igazán nem akar többet, mint amennyi saját súlyánál fogva őt a nemzeti közéletben ós a gazdasági életben megilleti. Ennélfogva nekünk, polgáriaknak még inkább össze kellene fognunk, hogy velük szemben is hatalmas, erős alakulatot mutathassunk, mely a közszabadságokért és a közös célokért velük együtt eredményesen küzdeni is tud. Az índemnitás felhatalmazás a kormány részére az államháztartás vitelére a törvénytelen állapot kikerülése céljából. Jogos tehát az az álláspont, hogy az állam érdekében meg kell szavazni azt mindazoknak, akik a kormány iránt bizalommal vannak. Normális viszonyok között indokolt kivánság az is, hogy ezt a megszavazást hosszabb vitával akadályozni nem kell. De méltóztassanak nekem megengedni, egységespárti szónok képviselőtársaim, ha azt mondom, hogy az indemnitási vita során felesleges volt itt nekik ellenzéki beszédet mondani. Nézetem szerint ebben az indemnitási vitában ma csak azok szólhatnak, akik állami életünk mai helyzetét súlyosnak látják, akik látják azokat a veszélyeket, amelyek a kormány politikája folytán az általuk képviselt társadalmi rétegekre következnek, igy különösen a polgári és munkástársadalomra. Amikor az interpellálás jogát, mely az egyetlen feleiősségrevonási eszköz a mai időben, a többség és a kormány ugy kezeli, hogy a többség az egyik interpellációs napot elveszi, a kormány pedig az interpellációkra — mint a válasz nélkül hagyott interpellációk egész sora mutatja — választ nem ad, kénytelenek vagyunk az üldöztetéseket és a sérelmeket az indemnitási vita során tenni szóvá. Nekünk erre az elnyomottság adja meg a jogcímet. Lukács György K képviselőtársam azt mondotta 3 hogy ilyen tágkorü házszabályok, amilyenek
