Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-89

A nemzetgyűlés 89. ülése W$3. évi január hó 24-én, szerdán, 85 túloldal egyik igen illusztris szónokának ajkáról hangzott el itt az a kijelentés, hogy Magyarországon nemzetiségek, hála Istenek, nincsenek. Ugyanezt a kijelentést hallottam a napokban a Ház folyosóján. Aki igy gondolkodik és igy beszél, az struccmadár módjára cselekszik. Erről a madárról mondja a leírás,, hogy képzelt veszély esetén is homokba dugja a fejét, hogy az ellenség őt meg ne láthassa. Aki azt mondja, hogy csonka Magyarországon nemzetiségek nincsenek, az struccmadár módjára cselekszik. Képzelt veszélytől fél, mert csonka Magyarországon igenis vannak nemzetiségek. Bizonyítják ezt az egyszerű tények. Talán ne is beszéljünk a statisztikáról, amely azt mondja, hogy csonka Magyarországon — hogy mást ne is emlitsek — félmillió német anyanyelvű lakos van. Sokkal inkább bizonyító az, hogy a kormány nemzetiségi kormánybiztosokat nevezett ki. Rupert Rezső : Sok a pénzünk ! Ha vannak nemzetiségi kormánybiztosok, akkor szerintem nemzetiségeknek is kell lenniök. Horváth Zoltán : Az csak olyan operettkinevezés volt. Neuberger Ferenc : Megengedem, ezt lehet kritika táré yává tenni. De ha vannak nemzetiségek az országban, akkor célirányos, okos nemzetiségi politikát is kell folytatni és nem szabad a fejünket a homokba dugni. Ebben a kérdésben — mint emiitettem — rövid leszek. Yan egy kormányrendelet, az 1919. évi 4044. sz. rendelet, amely a nemzetiségek viszonyait, jogait szabályozza. Ez a rendelet ugy, amint ma van, nem tartom helyesnek, mert nem a népből született, nem az idegen anyanyelvű magyarok kívánságait fedi, hanem néhány nemzetiségi vezetőnek agyában született meg, akik közben területi és kormányzati autonómiákra gondoltak. Bátor leszek röviden előadni, hogy mi is a nemzetiségek kívánsága, mit kívánnak azok a magyar hazától, mit tartanak ők a maguk jogainak. Alapjában véve nem mást, mint ami a dolog természetéből következik : csak természetes jogokat kívánnak, azt, hogy anyanyelvüket ott, ahol szükség van rá, használhassák. Főleg kettőt kivannak. Először azt, hogy az elemi ismeretekre célszerűen, okszerűen neveltessenek és oktattassanak gyermekeik, ez pedig a tapasztalat alapján csak az anyanyelven lehetséges. Az első főkivánságuk tehát az, hogy gyermekeik az elemi iskolában anyanyelvükön vezettessenek be az elemi ismeretekbe. Emellett azonban tanittassék ott a magyar nyelv is, és taníttassanak meg a gyermekek a magyar nyelvre. Ily módon abból az iskolából az iskola végeztével elemi ismeretekkel rendelkező és magyarul is tudó generáció fog kikerülni. Másik kívánságuk az, hogy az elsőfokú hatóságok előtt — a jegyzői hivatalban, szolgabiróságnál, járásbiróságnái, megyei hivataloknál, 2ÍAPLÓ IX. főleg pedig az adóhivatalban — a németnyelvű állampolgár a maga nyelvét érvényesíthesse, illetve, hogy ott tudjanak vele beszélni. Az előbb emiitett 1919. évi 4044. számú rendelet intézkedik is erről, még pedig — hogy a lényegét elmondjam — kimondja, hogy mindazoknak a hivatalnokoknak, akik nemzetiségi vidékeken közvetlen érintkezésben vannak a néppel, két éven belül az illető nyelvet meg kell tanulniok. Ez logikus és helyes is, de sajnos, keresztülvive nincs. Mert én ismerek nemzetiségi vidéken működő megyei hivatalnokokat . . . Alföldy Béla: Jegyzőt! Neuberger Ferenc: A jegyző kevésbé, az künn van a faluban, s igy arra mégis ráragad annyi, hogy tud az emberekkel beszélni. De ott van például, — nem tudom, hogy megemlitsem-e, mert akkor tudják, hogy kiről beszélek — mondjuk, nálunk az árvaszéki elnök, aki 20—25 éve van ott a megyében, s mint ilyen kis gyerekekkei is kellene érintkeznie, házról-házra kellene, hogy járjon, esetleg — és nem tud egy szót sem németül. Ez az, amit mi nemzetiségi vidéken a természet törvényei alapján kívánunk. Nem hivatkozunk semmiféle Trianonra, (Helyeslés jobbfelöl és a középen.) sőt átkozzuk Trianont Neuillyvel együtt azért, mert testvéreinket elszakította tőlünk. Nincs nekünk — én a német nemzetiség nevében beszélek — semmi közösj ségünk azokkal, akik itt autonómiákat akartak, | nincs semmi közösségünk azokkal, akik keleti Svájcot akartak itt Magyarországon teremteni. (Helyeslés jobb felől és a középen.) Ez a csonka Magyarország semmiféle külön autonómiát, semmiféle külön önkormányzatot el nem bír, ennek egységesnek kell lennie, de mi a természet törvényei alapján kívánjuk ezeket a legprimitívebb jogokat. A magyar nemzet pedig ne féljen a németségtől. A németség soha sem hagyta cserben a magyar nemzetet. (Ugy van ! jobb felöl.) Kár is volt, hogy a magyarországi németséget más nemzetiségekkel a régebbi időben egy kalap alá vonták, mert ami pl. másutt indokolva volt, igy pl. az Apponyi-féle iskolatörvény, az a németeknél nem volt indokolt. Ez a németség, mint mondottam, a múltban soha sem hagyta cserben a magyarságot. Hivatkozhatom 48-ra, hivatkozhatnék a világháborúra is, de hiszen itt valaki azt mondhatná, hogy a világháború alatt a németségnek és a magyarságnak azonos érdekei voltak, amint igaz is. Hivatkozhatom azonban egy még fontosabb mommentumra, nyugatmagyarországi német katonáknak, német legénységnek élén vonult be Budapestre Horthy Miklós őfőméltósága; ezek a nyugati vidékről származó német katonák voltak először sorbaállithatók, ezek mentek a Duna-Tisza közére, ezek mentek a tiszántúli vidékekre is a kommunizmus után rendet teremteni, a rendet biztosítani. Amint tehát a múltban, ugy a jövőben is