Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-94

274 A nemzetgyűlés 94. ülése 1923. évi február hő 1-én, csütörtöhön. nyosabb rövid időre. Teszi pedig ezt azért, mert sem az állattenyésztés, sem az állatforgalom érdekében nem tür meg ezekben a kérdésekben hosszabb ideig tartó bizonytalanságot. Ezeknek az általános dolgoknak előterjesztése után át fogok térni a javaslat részletes ismertetésére. A javaslat 1. §-a kimondja azt, hogy az 1. §-ban felsorolt azokra az állatokra nézve, amelyek a tenyésztés és a forgalom főbb tárgyát képezik, eladó a törvény szerint minden külön kikötés nélkül szavatol az állat hibájáért és hiányaiért. Legyen szabad a figyelmet felhívnom arra, hogy itt ebben a törvényszakaszban a törvényjavaslat különbséget tesz a szavatossági hiba és a hiány között ; a disztinkció pedig az, hogy hiba alatt érti azt a tulaj donságbeli deficienciát, amely az állat értékét és használhatóságát lényegesen csökkenti, vagy elenyészteti. Hiány alatt pedig érti azt a deficienciát, amelyet a felek a törvénykivüli szavatossági hibákon kívül kikötés alapján állapítanak meg az ügylet lényeges feltételéül. A törvényjavaslat jogi rendszerét a 2. és 3. §-ok tartalmazzák. A 2. § ugyanis megállapítja azt, hogy a szavatossági idő hat hét ; ezenkívül megállapítja azt, hogy mely szavatossági hibákért felel az eladó. Megállapítja azt, hogy szavatol a főhibákért, vagyis azokért a hibákért, amelyeket a ministeri um rendelettel főhi baknak minősít. Megállapítja továbbá azt, hogy ezenkívül szavatol az állatban az átadáskor már meglevő oly hibákért, amely nem tartozik ugyan a fő hibák közé, de aminek folytán az állat elhullott vagy leöletvén, értékének legalább egynegyedrészét elveszti ; ezenkívül szavatol olyan hiányokért, amelyek az állat értékét vagy használhatóságát lényegesen csökkentik. Kimondja továbbá ez a törvényszakasz azt, hogy szavatol korlátozás nélkül, tehát szavatossági és elévülési időn kívül is az eladó az állatnak azért a hibájáért, amelyet az átadáskor ismert és a vevő előtt csalárdul elhallgatott. A javaslat indokolása pedig a csalárd elhallgatást olyképen értelmezi, hogy az eladónak a hibát nemcsak ismernie kellett, de tisztában kellett lennie azzal, hogy ez a hiba a közfelfogás és a vevő szempontjából milyen jelentőséggel bír a használhatóság tekintetében. Végül nagyon fontos rendelkezése a törvénynek az, hogy a szavatossági időt írásban meg lehet hosszabbítani, továbbá az, hogy a szavatossági hibákat írásos szerződéssel korlátozni lehet és ki lehet terjeszteni olyanokra is, amelyek a javaslatba felvéve nincsenek. Igen t. Nemzetgyűlés ! Vita tárgya volt emiél a kérdésnél elsősorban az, hogy a főhibákat a törvény vagy a .ministeri rendelet állapit ja-e meg. Afőhibával együtt a jogi vélelem is jár, nevezetesen az a jogi vélelem, hogy az állat már a hibában Jeledzőnek vélelmeztetik akkor, ha az a hiba a szavatossági idő kezdő szakára megállapított vélelmi időn belül jelentkezik. Ez a vélelem az eladót terheli, a vevőt pedig előnyben részesiti. Tekintettel arra, hogy az eladók legnagyobbrészt a gazdálkodók, a tenyésztők sorából kerülnek ki, tehát a tenyésztőket sújtja és nyomja ez a vélelem. Már most, ha törvény állapítja meg a főhibákat, akkor tekintettel arra, hogy a törvény nehezebben kezelhető, nehezebben változtatható meg, mint a ministeri rendelet, a törvénybe több szavatossági fő hibát kellett volna fölvenni, mint a rendeletbe, amely könnyebben követheti az állatorvosi tudományt. Ez a többlet még inkább terhelte volna a tenyésztő és a gazdatársadalmat és ezért indokoltabb az, hogy a főhibák megállapítása ministeri rendelet számára hagyass ék fenn. Megbeszélés tárgya volt még a javaslat eredeti szövegével szemben a 2. § második pontjának azzal való kiegészítése, hogy szavatossági hibául elismeri és állítja be a törvényt (olvassa) : »Ha a hiba oly természetű, hogy az állat értékét vagy rendeltetésszerű használhatóságát egyébként tetemesen csökkenti vagy kizárja.« Ez a passzus az eredeti szövegben nem volt benn, ezt az igazságügyi és földmivelésügyi bizottság határozata alapján vették be a törvénybe és pedig azért, mert az eddigi bírói gyakorlat által elfogadott szavatossági felfogásnak a törvénynek ez a szövegezése igenis megfefel és ennek bekapcsolása mintegy átkapcsolja a régi gyakorlatot az uj törvénnyel rendezett gyakorlattal. Megbeszélés tárgya volt még az, hogy a szavatosság korlátozására, kiterjesztésére, vagy a szavatossági idő módosítására vonatkozó megállapodások irásbelileg történjenek-e vagy pedig szóbelileg. Az együttes bizottság határozata az írásbeliség mellett döntött, még pedig abból az indokból, hogy a célnak és a törekvésnek általában annak kell lennie, hogy a magánjogi ügyletek érvényessége írásbeli szerződéshez köttessék, mert így tudjuk legjobban útját állani a sok felesleges pereskedésnek és kellemetlen huzavonának. Már most az a kérdés, hogy ez írásos szerződéssel vagy írásbeli nyilatkozattal történjék-e. Az írásbeli szerződésről a bizottság véleménye nézetem szerint is helyesen az volt, hogy ez nagyon körülményes. Lehetnek körülmények, amikor írástudatlan vagy írásban kevésbé jártas emberek ügyletkötéséről van szó és nincs megfelelő egyén, aki ott segítségükre lenne, tehát akadályozva volna az ügylet lebonyolítása. Ezért az egyesült bizottság álláspontja az, hogy ez a kérdés egyszerű írásbeli nyilatkozattal — ugy kontemplálja, hogy a marhalevél hátára vezetett nyilatkozattal — oldassék meg. Az írásbeliségre vonatkozólag legyen szabad rámutatnom arra, hogy ennek a rendelkezésnek már precedense is van. Nevezetesen még 1918-ban az ingatlanokra vonatkozó ügyletek érvényessége — magánjogi érvényessége és nem dologi jogi érvényesíthet ős égének a lehetősége — az írásbeliséghez volt már kötve, és népünk, amely ezt kezdetben ellenzéssel fogadta, később annyira megszokta, hogy ma ezt természetesnek veszi és ma az a helyzet, hogy ilyen módon mindinkább rátérhetünk arra az ideális állapotra, amellyel a magánjogi perek számát nagyon le fogjuk csőt