Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.
Ülésnapok - 1922-93
234 r A nemzetgyűlés 93. ülése 1923. évi január hó 31-én, szerdán. viszont a magyar áru a cseh piacra kimehessen. Itt azonban az láttuk a vámtételeknél, hogy a cseh vámok körülbelül háromszorosát teszik a magyar vámoknak, ugy hogy teljesen illuzórius volna ilyen megállapodás a magyar iparra és kereskedelemre nézve, mert a magyar áru egyáltalán nem versenyképes a cseh piacon a magas vám miatt. Itt térek ki arra, ami tulajdonképen felszólalásra indit. (Halljuk ! Halljuk !) Tudomásom van róla, hogy az uj magyar vámtarifára vonatkozó törvényjavaslat a kereskedelemügyi ministeriumban már elkészült és az már a legszélesebb körben az érdekeltségek által is letárgyaltatott. Köztudomású, hogy Magyarországon még jelenleg is az 1907 :LIII. t.-e.-ben becikkelyezett, régi közös vámtarifa, illetőleg minthogy becikkelyeztetett nálunk is, az úgynevezett autonóm vámtarifa áll fenn, amely vámtarifa az egész nagy monarchiára szólott, s ennélfogva — nem akarok itt részletesen rátérni erre a kérdésre, valószinüleg lesz még alkalmam a nemzetgyűlés előtt ezzel a kérdéssel részletesebben foglalkozni — a mai viszonyok között csonka Magyarországnak nem felel meg. Az 1920 : XXII. t.-c. a kormánynak felhatalmazást adott ugyan, amelynek értelmében a kormány a jelenleg még érvényben lévő vámtarifától eltérő intézkedéseket tehet, a kormány azonban ezzel a felhatalmazással eddig nem élt. Élt ugyan bizonyos módosításokkal; értem ezalatt a ma is érvényben lévő úgynevezett vámfelpénzeket, a vámfelpénzek szedése azonban nem ezen törvénycikk alapján történik, hanem az 1920 évi indemnitási törvényben kapott a kormány felhatalmazást arra, hogy egyes közszükségleti cikkeknél az aranyparitás alapján megállapított vámtételeket mérsékelhesse. Ezen alapszik a jelenlegi vámfelpénz. Ez a vámfelpénz-rendszer, amelyen időnkint foldozni, változtatni igyekszünk, mint minduntalan látjuk, nem felel meg viszonyainknak, nem felel meg pedig főkép azért, mert, mint emiitettem, Ausztriát kivéve egész Európában prohibitiv és sokkal magasabb vámokkal állunk szemben. Ha már most ezekkel az államokkal szerződni akarunk, azt tapasztaljuk, hogy nincs a kezünkben semmi, amiből adhatnánk, amiből engedhetnénk, és minduntalan beleütközünk abba a nehézségbe, — hogy újból csak a bor példáját hozzam fel, — hogy amikor Ausztriába vagy Lengyelországba akarunk borkontigenst kiszállítani, ennek útjában áll a túlmagas vám. Ezenkívül, minthogy időközben, ujabb időkben a legtöbb állam felemelte vámtételeit és uj vámtarifát léptetett életbe, általában kedvezőtlenebb helyzetbe kerültünk a többi velünk szemben álló állammal szemben. A cseh vámtarifáról már hallottuk, hogy az lényegesen magasabb a miénknél. Csehországban ugyan még a régi monarchia vámtarifája van érvényben, de a cseh állam az egyes cikkeknél az alapvámhoz olyan felpénzt számit hozzá, ami a tényleges vámoknakpiáromszorosa, sőt sokszorosa Olaszországban 1921-ben lépett életbe az uj vámtarifa, amely szintén lényegesen magasabb a réginél és azóta Olaszországgal szemben is kedvezőtlenebb helyzetbe kerültünk, mert Olaszország ujabban Svájccal és Franciaországgal úgynevezett tarifális megállapodásokat létesített, amelyekben bizonyos cikkekre nézve ennek a két államnak vámkedvezményt biztosit, mi pedig, nem lévén Olaszországgal még szerződéses viszonyban, kénytelen vagyunk a magasabb vámokat fizetni, amiáltal cikkeink Olaszország piacán nem jöhetnek figyelembe. Nem akarok beszélni a két utódállamról, Romániáról és Jugoszláviáról, amely még mindig teljesen elzárkózik előlünk, ugy hogy a mi áruinknak úgyszólván lehetetlenné van téve, hogy odakerüljenek. Azt hiszem azonban, hogy abban a pillanatban, amikor a magyar állam is vámtarifával tud odaülni a tárgyalóasztalhoz és van miből engednie, sokkal könnyebb lesz ezen államokkal szemben is a helyzetünk. Legyen szabad ezzel kapcsolatban még egy körülményre rámutatnom, amire bátor vagyok a kormány figyelmét felhívni ós ez az, hogy a jövőben az ilyen keresdelmi tárgyalásoknál a politikai szempontokat teljesen kikapcsolandóknak tartom. Különösen bátor vagyok a kormánynak figyelmébe ajánlani Oroszországot, ahol a csak kerülőutakon érkezett hirek szerint egészen uj gazdasági élet van kifejlődőben és ahonnan azt halljuk, hogy a nagy német szervező erő mindenütt igyekszik elhelyezkedni és mindenütt ott van, hogy amikor majd Oroszországgal a rendes forgalom megindul, a német ott már a lábát megvethesse. Bátor vagyok utalni arra, hogy nekünk is elsőrendű fontos érdekünk az, hogy Oroszországgal bizonyos gazdasági kapcsolatokat már most igyekezzünk létesíteni. A közelmúltban történt, ós ez igen szép eredmény, hogy 500 vagon nyersolaj érkezett Rozniból, Baku mellől. Ez a nyersolaj már itt van a gyárakban feldolgozás alatt. Ebből az egy példából látható, hogy Oroszországra és főleg a keleti államokra nekünk igen égető szükségünk van. Ezért félretéve minden politikai szempontot, gazdasági téren kell nekünk az összes államokkal, még pedig valamennyi állammal, amely nekünk valami előnyt jelenthet, összeköttetéseket létesíteni. Nem akarom a t. Nemzetgyűlés idejét hoszszasan igénybevenni, csupán határozati javaslatot vagyok bátor benyújtani, amely szerint (olvassa) : »Utasítsa a nemzetgyűlés a magyar királyi kormányt, hogy az uj magyar vámtarifára vonatkozó törvényjavaslatát záros határidőn belül terjessze a nemzetgyűlés elé, hogy ezáltal a magyar állam a kereskedelmi szerződésekre vonatkozó tárgyalásokon megfelelően felkészülve jelenhessék meg és ily módon útját egyengethesse a jelenlegi szűk kereteken túlmenő nemzetközi megállapodások létesítésének.«
