Nemzetgyűlési napló, 1922. IX. kötet • 1923. január 23. - 1926. február 09.

Ülésnapok - 1922-90

A nemzetgyűlés 90. ülése 1923. kasok, akik vörös katonák voltak, visszaszökdösni a Mecsek erdején és a szerbek újból megbotoztak néhányat közülük, mert a szerbek akkor még mindig szemben voltak velük. Ekkor jött át hozzánk Pécsre a népbiztosoknak nagy serege, s mondhatom, igen furcsa képet nyújtott akkor Pécs városa, mert Európának a nemzetközi salakja bizony ott volt. Ekkor egy nagy változás történt. Mi vártuk a nemzeti megújhodás megindulását és vártunk egy embert, aki Budapesten ki mer ugrani és fel meri bátran venni azt a magyar zászlót, amelynek nyomán meg kell újra indulnia a keresztény magyar megújhodásnak, mert egy ezeréves országot nem lehet csak ugy elseperni a föld színéről. Ezt mi éreztük, erre nem kellett nekünk felhivás. S ekkor az történt, hogy egy szép napon arra ébredtünk, hogy a szociáldemokrata párt vezetősége a demarkációs vonal által védve, testületileg kimondta, hogy csatlakozik Jugoszláviához, a szerbekhez, ós együtt éltette a szerb tiszteket. (Mozgás a szélsobalöldalon.) Eettenetes megrökönyödéssel láttuk ezt a nagy elfordulást a nemzeti gondolattól, amely gondolatot a február 18-iki sztrájknál még láttuk. Megpróbáltunk mindent, hogy visszacsinálják ezt, de nem lehetett. Miért ? Mert azok, akik abban az időben vezették őket, akik több-kevesebb bűnt követtek el itt a kommün alatt, hogy azok megmeneküljenek és védve legyenek a szerbek által. Tehát a megszállók védelme alá bújtak, s bizony, amikor én a munkások védelme alá való helyezkedést hallom emlegetni itt egyik-másik képviselőtársamtól, önkéntelenül is mindig arra gondolok, hogy ez a munkások védelme alá való helyezkedés az ellenség felé való csöndes kacsintgatás. Láttuk, hogy ez az állapot nem tarthat sokáig. En magam is, amint itt kurták a választásokat, átjöttem csonka kerületembe, amelynek több mint egyharmadrésze bányamunkás, egyharmadrésze pedig erdei munkás. Ezek ismertek engem, ámbár a Mecsek elválaszt bennünket és igy nagyon távol fekszik tőlem, lévén ez a hely az én kerületem egy kis elszigetelt része a pécsi járásnak, ahol rendszerint csak akkor fordulunk meg, ha faszükségletünket kell beszereznünk. Magam sem tudtam, hogy ezek az emberek engem ismernek, de ismertek, mert én, akárhányszor a szó szoros értelmében magam fuvaroztam a fát le a Mecsek oldaláról, találkoztam velük s mint munkásemberek között szokásos, köszöntöttük egymást és elbeszélgettünk a napi dolgokról. Ebben a csonka kerületben választottak meg engem s büszke vagyok rá, hogy választóim között nagyon sokan voltak bányászok. Elmondtam a magam egyszerű, becsületes programmját, amely abból állt, hogy a nemzet igy nem maradhat, egy ilyen országot nem lehet tönkretenni, elspekulálni a föld színéről, E nehéz időkben nem szabad, hogy legyen osztály különbség, NAPLÓ IX. évi január hó 25-én, csütörtökön. 127 legyen felekezeti különbség, hanem minden jó magyarnak egymásra kell találnia. Megértették a szavamat ós megválasztottak. Elfogadtam, mert azt hittem, hogy a felhivás, amit annak idején a nagy en tente a szerbekhez intézett, hogy 1919 decemberében hagyják el Baranyát, eredményre fog vezetni s ugy számítottam, hogy legfeljebb 2—3 hétig leszek távol családomtól, ami utóvégre is nem nagy idő. Igy határoztam el magam erre a nehéz lépésre. Sajnos, a szociáldemokrata pártnak a szerbekkel való paktálása, az örökös statisztikai kimutatások arról, hogy 20.000 vagy 40.000 szervezett munkás kéri a párisi nagytanácstól a megszállás meghosszabbítását s nem utolsó sorban az a 350 vagon szén, amit a szerbek naponkint elszállítottak tőlünk, megtették a maguk hatását, a szerbek ittmaradtak, meghosszabbították két évvel a megszállást. Szomorú tény ez, t. Nemzetgyűlés, s én kénytelen vagyok megállapítani, hogy itt történt valami, ami nagyon nagy eltávolodást jelent a hazafias érzéstől és felfogástól. (Igaz! Ugy van!) Nem tudom, hogy mennyiben volt része a magyarországi szociáldemokrata pártnak abban, hogy a pécsi fiók igy viselkedett, . . . Rothenstein Mór: Akkor miért beszél róla, ha nem tudja? Meskó Zoltán : Majd megmondja ! Muszti István : ... de annyit tudok, hogy pécsi fiók állandó összeköttetésben volt Béccsel, Prágával, Belgráddal és természetesen Budapesttel is. Nekünk csak egy fájt, hogy azokat a magyar véreinket, ukik születésüknél, a magyar röghöz való ragaszkodásuknál, hitüknél és vallásuknál fogva sohasem lehetnek internacionalisták, teljesen kiforgatták önmagukból. Én nagyon jól tudom, mert beszéltem velük, hogy ezt a mi véreink sohasem érezték át, azt a híresztelést, hogy nem eresztik be a magyarokat, vagy mint a felvonulásoknál kiabáltak, a nemzeti hadsereget. Nem érezték ezt át, de a szervezet erejénél fogva kénytelenek voltak, lámpával a kezükben, felvonulásokat csinálni akkor, amikor a szerbek ezt kívánták, és nem is annyira azért, mert a szerbek kívánták, hanem mert maguk a vezetők ajánlkoztak fel ilyen célra nekik. Itt volt a legnagyobb hiba. (Igaz! Ugy van! jobbfelöl és a középen.) Mélyen t. Nemzetgyűlés! Amint mondtam, kénytelen voltam nagyon sok mindent elfeledni, mert el kell felejtenünk sok mindent, ha azt akarjuk, hogy ebben az országban együtt legyen az a tábor, amely építésre van hivatva. De mégis kérdezem, hogy ilyen múlttal, és akkor, amikor én a szociáldemokrata párt mai vezetőségében Pécsett is, és itt is, még mindig látom azokat az embereket, akik ha nem is nyíltan, de résztvettek ezekben a borzasztó időkben, kérdezem vájjon lehetséges-e, vájjon meg tudnak-e változni ők olyan formában, hogy lehetségessé 18