Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-80

52 A nemzetgyűlés 80. ülése 1923. évi január 9-én, kedden. szeretet, megbocsátó szeretet ott, ahol megbánás van, és segíteni kész szeretet ott, ahol segít­ségre szükség van. Várnai Dániel: Kendtörvénnyel! Eőri-Szabó Dezső : Nem lehet jó keresztyén az, aki a keresztyénséget csak bunkónak hasz­nálja, nem lehet jó keresztyén az, aki bár min­den földi javakban duskálódik, könnyen, érzék­telenül tudja nézni millió embertársának nyo­morúságát, az élettel való vergődését. ( Ugy van ! a jobb- és a baloldalon.) Az igaz keresztyénség szelleme vezet ben­nünket arra a belátásra, hogy szociális bajainkon minden körülmények között segíteni kell. Ez a lelkek konszolidációjához a legrövidebb ut, a leg­biztosabb eszköz, ez a keresztyénség szellemének a valóra váltása. Azok között a szociális problémák között, amelyeket nekünk minél sürgősebben és minél jobban meg kell oldani, egyik legégetőbb a föld­reform kérdése. (Helyeslés a baloldalon.) Ugy gondolom, hogy vannak esetleg itt is olyanok, akik előtt unalmas ennek a dolognak sokszori feszegetése, azonban én azt mondom, legyen bár­milyen unalmas is némelyek előtt,... Meskó Zoltán : A milliókat érdekli, Eőri-Szabó Dezső: ...mi erről beszélni fo­gunk, mi ezt nem szűnünk meg feszegetni mind­addig, amig becsületesen végre nem hajtják. (Helyeslés jobb- és balfélől.) Megmondta a kor­mány illusztris tagja, nagyatádi Szabó minister ur, a nagyatádi kiállítás megnyitása alkalmával, hogy ez a kormány legelsőrendü kötelessége. Meskó Zoltán : Becsületbeli kötelessége, evvel nyerte el a többségét. Eőri-Szabó Dezső : Magyar szivemnek me­legével üdvözlöm a földreform-szövetséget és az én kormánypárti voltom nem zár ki abból, hogy azt teljes erőmmel ne támogassam minden olyan törekvésben, amely ennek a fontos szociális kér­désnek becsületes megvalósítását tűzte ki cél­jául. (Helyeslés balfélől.) Erről a kérdésről leg­utóbb Grriger Miklós t. képviselőtársam beszélt. Beszédét nem volt szerencsém ugyan hallani, de elolvastam és mondhatom, a legteljesebb elisme­réssel és köszönettel adózom neki, (Helyeslés bal~ felől.) már csak azért is, mert megmentett engem attól, hogy bővebben beszéljek itt erről. Amit ő mondott, azt az első szótóllaz utolsóig aláirom. Drozdy Győző : Halljuk, nem unalmas ! Eőri-Szabó Dezső : Pár dolgot azért fogok róla mondani, kijelentvén, hogy a földreform­szövetség követeléséi közül a legtöbbet a ma­gamévá teszem és támogatom, amint meg va­gyok győződve, hogy — miként a beszédre adott válaszában nagyatádi Szabó minister ur is kije­lentette — a kormány is magáévá teszi és tá­mogatja. Szükség is van arra, hogy kezet fog­junk ebben a kérdésben pártpolitikai különbség nélkül (Helyeslés balfélől.) mindazok, akik ezt a kérdést minél előbb eliminálni akarjuk a magyar közéletből, kezet kell fognunk azért, mert sok és nagy az ellenség. Nagyatádi Szabó István t. földmivelésügyi minister ur ugy jellemezte ezt, hogy láthatatlan ellenségek ezrével kell megküz­deni. Sajnos, igy is van. Amikor a fórumon be­szélünk a földreformról, csak helyeslő nyilatko­zatok hangzanak el, de amikor a megvalósításra kerül a sor, olyan sok akadályba ütközünk, hogy az embernek azt kell mondania, hogy va­lami láthatatlan ellenség hadakozik itt. Hogy mi mindent elkövetnek a föld­reform becsületes végrehajtása ellen, a^ ma­gam egyszerű példájával illusztrálhatom, En az 1920: XXXVI. te. és az ahhoz fűzött végre­hajtási utasítás megjelenésekor járási pártelnök voltam, és mivel szokásom, hogy a titulust munka nélkül nem fogadom el, kötelességemnek tartottam, hogy választókerületem népét a föld­reformtörvényről felvilágosítsam, rávezessem arra az útra, amelyet a törvény kijelöl, hogy végre valahára hozzájuthasson évtizedes vágyainak betetőzéséhez. Drozdy Győző: Majd ha rendtörvény lesz, akkor próbálja meg­Eőri-Szabó Dezső : Mi lett a következ­ménye ? Az, hogy engem olyan üldözés alá fog­tak, amelyhez hasonlót talán még az ellenzéki képviselő urak sem hoztak elő. (Halljuk! bal­felöl.) Eltiltottak attól, hogy gyűléseket tart­sak, megvádoltak azzal, hogy izgatom a népet. Követeltem, hogy indítsanak vizsgálatot ellenem, mert mindenféle vizsgálat nélkül nem engedem, hogy becsületes magyar nevemet beszennyezzék, a vizsgálat feljutott a belügyministerig és ott mondták ki azt, hogy abszolúte semmi ok nincs arra, hogy eljárás tárgyává tétessék a dolog, és mégis hónapokig nyögtem az alatt a vád alatt, hogy izgató vagyok, mert a földreformot becsületesen akartam keresztülvinni. Drozdy Győző : Szóval a mandátum mentett meg Zalaegerszegtől! Eőri-Szabó Dezső: A választások alatt, amikor nem akartam képviselő lenni és valóság­gal erőszakkal léptettek fel, olyan erős válasz­tási küzdelmet folytattak ellenem a kerületem nagybirtokosai, — tisztelet a kivételnek — hogy erről a választási r hadjáratról igen-igen sokat lehetne beszélni. Es ennek egyedüli oka csak az volt, hogy a földbirtokreformot becsületes magyar lélekkel, beletekintvén a jövőbe, a közel jövőbe, keresztül akartam vinni. Megjegyzem, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy vannak — más­kor is rámutattam — tiszteletreméltó kivételek is. En ezekre is rá akarok mutatni. Most leg­utóbb, hogy Somogy megyében Nagyatád vidékén voltam, nagyon jóleső érzéssel hallottam, hogy ahol a Széchenyi-család birtokai vannak, a föld­birtokreform végrehajtása nagyon simán, szépen megy végbe. Igazán jól esett hallanom, hogy ez a nagy tradicióju család nem marad méltatlan dicső elődeihez ós azt szeretném, hogy ennek a nagy tradicióju családnak a példáját minden nagybirtokos követné. Ezzel érdemet szerezne

Next

/
Oldalképek
Tartalom