Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-80

A nemzetgyűlés 80. ülése 1923. évi január 9-én, kedden. 4: lehet venni. Épen igy van ez a szellemi foglalkozásoknál is. Erre nézve egy krassz példát fogok felhozni. Nemrég jelen voltam egy bírósági tárgyaláson, ahol egy kétszobás lakás felmondásának érvényesítéséről volt szó és ahol annak az ügyvédnek, akinek a tárgyalás előtt tisztáznia kellett a tényállást, akinek villamossal kellett mennie a tárgyalásra, aki a féltízre kitűzött tárgyalásra fél tizenkettőig várt és azt fél egykor elintézte, a végén ügyvédi munkadíj és költség fejében megítéltek 95 koronát. Ebből 5 koronát adott bélyegre, 40 koronát villamosra, legalább 6 koronát nyomtatványokra, úgyhogy munkájáért a legjobb esetben 44 rossz papirkoronát kapott, ami megfelel 10 békebeli fillérnek. Mikor azonban bemegy a boltokba, a békebeli árakat a pénz romlásának arányában négyszázötvenszeresen kell megfizetnie és csak ha 4500 koronát fizet, tudja kielégíteni azt a szükségletét, melyet a békében kielégített 10 koronáért, amennyi pedig a legsablonosabb és legegyszerűbb bírósági tárgyalásért járt neki. Hogy az állami státusra hivatkozzam, itt vannak az állami nyugdíjasok. Tegyük fel, hogy valaki kapott a békében 200 korona havi nyugdíjat. Ennek a megromlott pénzviszonyok következtében ma 90.000 koronát kellene kapnia havonta. Hol van az ö felemelt nyugdíja és esetleges természetbeni járandóságának értéke ettől az összegtől? Nagyon messze van. Az állam tűri, hogy a pénzérték romlása ilyen egyoldalulag éreztesse hatását, éreztesse pedig épen a gyengébbekkel szemben, akik ez ellen az egyoldalú hatás ellen védekezni nem tudnak. Az állam maga is ugy tesz, hogy bizonyos vonatkozásokban levonja a pénzérték romlásának következményeit, például a földadót buzaparitásban kell megfizetni, más vonatkozásokban egyszerűen hagyja a dolgokat ugy fejlődni, ahogy fejlődnek Elősegíti ezzel a pénzértékviszonyok terén dúló anarchiát és állandósítja azt a káoszt, amely csak arra jó, hogy azok, akiknek jó orruk van, vagy akiknek jó összeköttetéseik vannak, felhasználhassák azt arra, hogy a gyengébb ellenállóképességü vagyonokat magukhoz szívják és hogy kifosszák azokat, akik eddig is inkább éltek a komoly munkának, mint a pénzzel való spekulációnak, akik épen ezért ezekbe a viszonyokba magukat beleélni nem tudják és ezen káosz ártalmas hatásai ellen védekezni nem tudnak, ami által a komoly munkában görnyedők szegénysége és munka eredményét elharácsolok fényűzése között még csak kirívóbb lett az ellentét, mint a békeidőkben. Pedig az állam talán mégis csak azért volna, hogy az emberek együttélését az igazság elvei szerint szabályozza és nem pusztán azért, hogy lehessenek uralkodók és alattvalók, ministerek és képviselők, vámfizetők, adószedők és vámosok — hogy legyen aki a jó fiukat kormányfőtanácsosokká előlépteti, a rosszakat ellenben rendjavaslattal megijeszti!? : Minthogy azonban ez az állapot igy fennáll és minthogy sokkal többen vannak, akik ennek az állapotnak a hátrányait érzik, mint azok, akik hasznát látják, ez ismét azt eredményezi, hogy e kormány iránt többen viseltetnek ellenszenvvel, mint szeretettel és bizalommal, ehhez járul, hogy még azok is, akik ebből hasznot látnak, sem hivei a kormánynak, mert ezek mindig inkább hivei a mindenkori hatalomnak, semmint az illető kormányférfiaknak, mert már természetük, hogy a hűség akár elvek, akár emberek iránt nem sajátjuk. Ebben a kérdésben még azt a kifogást sem fogadnám el a kormány részéről, hogy ő elvégre nem oka a pénzérték ingadozásának és változásának, hanem annak legfőképen a jóvátétel réme az oka, mert ez igaz lehet. De itt nem a pénz értékének stabilizálásáról, itt arról van szó, hogy benn az országban mindenkivel szemben egyformán vonják le a pénz romlásának következményeit. Hogy egy példával illusztráljam : épen ugy, mint ahogy a földadó fizetésénél a huszonegyes jegyzésű koronát buzaparitásra számítják át, vagy amikor, ha búzát vásárolunk, rossz pénzünket aranyparitásra számítják át, tegyék ezt olyankor is, amikor a mi árunk értékéről, különösen pedig a mi munkateljesítményünk honorálásáról van szó. Ez tisztára belső szabályozás kérdése és hogy a kormány ezt elmulasztotta, tisztára az ő bűne Egy másik mulasztás ismét a nemzet egész egy másik rétegét állítja szembe a kormánnyal : a falusi földnélkülieket és törpebirtokosokat, akiknek minden reménységük horgonya időtlenidők óta a földbirtok helyesebb megoszlásába van vetve és akik most is azt kénytelenek látni, hogy a földbirtok-reformnak végrehajtása bizony ólomlábon jár, mert hónapok telnek el az igénylők összeírásától a földbirtokrendező bíró kiküldéséig, a kiküldéstől a megváltás kimondásáig, a megváltás kimondásától a feldarabolásig, a feldarabolástól a vételár megállapításáig, pláne a megfizetéséig és végre a föld birtokbabocsátásáig. De még ahol ez a processus végre eredménnyel is jár, ahol a végrehajtás a legutolsó stádiumáig eljutott, ott sincs benne köszönet, mert az eljárás rendszerint 2—3 holdat juttat egy-egy igénylőnek, és ez nem sok jót jelent, mert aki ilyenformán földreformban részesült, ezáltal csak olyan se ur, se szolga állapotába került, aki önálló exisztenciának nem alkalmas, mert az a kevés föld nem elegendő arra, hogy önálló exisztenciát alapitson reá, de mezőgazdasági napszámra sem hagyatkozhatik ugy mint azelőtt, mert rabjává lett a maga rögének és azért, hogy ezt a kis rögét valaki megszántsa, bevesse, a terményeit behordja, ingyen robotosa lesz egy jobbmódunak, aki igával rendelkezik, a tetejébe pedig még adósságba is verte magát és ettől nem leli nyugalmát. Ez az osztály is, akár joggal, akár jog nél