Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-87
410 A nemzetgyűlés 87. üMse 1923. akkori állapotokról. Kossuth Lajos ekkor a következőket irta (olvassa) : »Nemzetiségi és közgazdászati tekintetek tanácsolhatják, tanácsolják is, hogy Magyarország ne tárjon kaput semmi jött-ment söpredéknek. Azt az önfentartás kötelessége parancsolja, hogy idegen zsidóknak ép ugy, mint idegen pánszláv, vagy pán germán elemeknek Magyarországba csoportosulása meg ne engedtessék, ... Nagy Ernő: Helyes! Ma is azt valljuk! Hegedüs György : ... de hogy azok közül, kiket a demokratikus iránynak hódoló igazság az ország polgárai közé sorozott, csak egy teremtett léleknek is jogegyenlősége megcsonkittassék, azt a függetlenségi párt meg nem engedheti. Hivatása minden eréllyel rajta lenni, hogy a zsidóság a magyar nemzetbe beolvadjon, vele asszimilálódjék. Ezért küzdeni a törvényhozásban s valósítása körül tettel, példával elől járni tartozik. Ha azt megteszi, az auktoritással, melyet a haza érdekeit szivén viselő igazi szabadelvűsig nyújt, megköveteli a párt a zsidóktól, hogy ők is lássanak hozzá azon antidiluviánus szagú választófalak ledöntéséhez, melyek őket a keresztény polgártársaikkal egy nemzettestté összeforrásban akadályozzák s az asszimiiációt maguk részéről is buzgón előmozdítják ; s kivetkőzve a felekezetiség szűkkeblű kötelékeiből, maguk legyenek a legsujtóbb ostorai azoknak, akik a saját felekezetbelieik közül az összeforrást nehezíteni törekszenek és az asszimilációt akadályozzák.« Kossuth Lajosnak ebből a nyilatkozatából — akire a túloldalról nagyon sziveseii hivatkoznak — látni azt, hogy Kossuth Lajos az emancipációban nagyon csalódott. Kossuth Lajos nem azt várta, ami történt, hogy a zsidóság nem asszimilálódik, hanem az ellenkezőjét várta, és itt a legerősebb szavakkal hivja fel ismét a zsidóságot erre. Azonban tovább megyek. Ha Grömbös Gryula t. képviselőtársam azt hiszi, hogy az a zsidóság, amely már 1848 előtt bejött ide és itt hatalomra, tekintélyre, vagyonra, mindenre szert tett, hajlandó a magyar államiságért küzdeni, hivatkozom egy közelebbi és a zsidóság előtt igen kedveit iróra, aki a zsidóságnak kedvence volt és aki nagyon szépen megmutatta, hogyan gondolkodik e tekintetben Magyarországon a művelt zsidóság. Az egyik közlemény, amelyet fel fogok olvasni, a Hét című újság 1905. évi 29-iki számában vezető helyen jelent meg, »A kazárokhoz. Csak jöjjetek« cím alatt és ebben Kiss költő a következőket irta (olvassa) : »Oroszország néptengerének forrongó, sistergő habját, a forradalmárok és elégedetlenek özönét önti reánk. Ezek, ha nem is iskolázott, de felvilágosodott, vagy legalább is a második, harmadik generációban felvilágosodó emberek, akik a társadalmi ujjáalakulás ? a mai társadalmi rend évi január hó 19-én, pénteken. reorganizálásának szükségességét vérré vált meg* győződésként hordják magukkal. Ha gazdaságilag ezek, t. i. a kazárok, le is győznek, tönkre is tesznek néhány ezer rusznyákot, vagy románt, még mindig megvan az a hasznuk, hogy e tunya, századokkal visszamaradt jobbágylelkü nép helyett egy ősi kultúrájú forradalmi fajtát kapunk. Magyarország romlott, elfajult, de elszánt intelligenciáját csak szintén ilyen erős rétegek képesek megtörni. A perifériák szláv és román ősi lakói még néhány száz évig is eltűrnék a mi uralkodó osztályunk, a magyar félázsiai regime-jét. Nem baj tehát, ha kerül közéjük s végül ide a zavarosba egy jó adag haladó szellemű elem. Tehát jöjjenek.« így csalogatták a kazárokat. Ez történelmi dokumentum, amelyet eltüntetni, nem lehet. Tudta a zsidóság, hogy mit tesz ! És épen azért, mert talán bántotta a lelkiismeretét az a hálátlanság, amelyet a magyar néppel szemben elkövetett, kénytelen volt ezt az eljárást megmagyarázni a Világnak az 1911. évi augusztus 23-iki számában, ugy (olvassa) : »A vádlottnak, a zsidónak szent joga a saját bőre érdekében hazudni is.« De tovább megyek. Kivételt elismerek, de állítom, és kijelentem, hogy a zsidó faj a zsidó szellem épen a maga szétszakadottsága, szétszórodottsága miatt hazafiatlan. Legyen szabad ebben a tekintetben is egy zsidó Írásra, egy zsidó előkelőségre hivatkoznom, akire a magyar zsidóság mindig igen büszke volt, és akinek tollát mindig bámulták, amig az észbekapott magyar ki nem űzte ebből a hazából. Ez Hatvany-Deutsch Lajos volt, aki közvetlenül a háború előtt a Huszadik Században ezeket irta: Nagy Ernő: Itthon van már! Hegedüs György (olvassa) : »A Hymnus, amelyben ilyent olvasok: Tokaj szőlőgerezdjébe nektárt csepegtettél, Bidermayer pátoszának nemességével és kedvességével hizelgi magát belénk, de kelthet-e ez még hazafias lelkesülést ? Es a Szózat is, bár megittasit és felemel, de nem fejezi ki többé a mai magyar lelkiismeretét. Torkunkra forr, hogy : e nagy világon e kivül nincsen számodra hely .. . Kiss Menyhért: Akkor miért jött haza? Hegedüs György:. ; . és meggyőződéssel e sort ki sem tudjuk ejteni. És ez a nagyszerű ereklye, bár kevésbé nagyszerű vers, amelynek Talpra magyar a neve, szintén nem a mi érzésünket fejezi ki.« (Zaj jobb felöl) Azt kérdem ezek után, t. Nemzetgyűlés, ha mi azt mondjuk, hogy intranzigens keresztény politika alapján állunk, nincs-e nekünk igazunk? Választhatnánk ennél könnyebb politikát, választhatnánk könnyebb küzdőteret, de nem tesszük; a mi számunkra a sors ezt rendelte, és mi ezen az irányon nem változtathatunk. Nem értem még a következőkben Gömbös t, képviselőtársamat ! 0 állandóan fajvédelemről
