Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-87
422 A nemzetgyűlés 87. illése 1923, Szomjas Gusztáv: Nem mi csináljuk az exlexet ! Szilágyi Lajos: Sajnálattal kell látnom, hogy a kormány a parlamentarizmus követelményeinek nem felel meg, s a parlamentarizmus csak látszólag van meg. (Úgy van ! a baloldalon.) A kormány magatartásában van valami különös, ami zsarnoki lefelé, s amit kifelé pedig a legtalálóbban talán rémlátónak nevezhetnénk. A többség, amely az én véleményem szerint a választások alkalmával visszaélésekben, bűnökben fogantatott, ebből a születési hibájából, ugy látszik, kigyógyulni nem tud, erőre kapni nem tud, vérszegény és erőtelen, s ezért azután — amint ez a parlamenti tárgyalásoknál kétségtelenül megállapítható — ideges és kötekedő. A választásoknál a többségi párt a kenyér politikájával indult a választási harcba. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a kenyér politikáját semmi vonatkozásban érvényesülni nem látom. Baross János : Dehogy nem ! Folyton emelik a kenyér árát ! (Derültség.) Szilágyi Lajos : Ezzel szemben az igazságot keresve, meg kell hogy, állapitsam azt is, hogy az ellenzék szervezetlen és minden lendület nélkül végzi a maga feladatát. Hogy ez az álalkotmányosság, álparlamentarizmus egyáltalában lehetséges, ennek — be kell vallanunk — nagyrészben maga az ellenzék az oka. A kormányok évek óta abban a kényelmes helyzetben vannak, hogy nélkülözhetetleneknek tudják mondani és nélkülözhetetlenekké tudják tenni magukat. Kétségtelen, hogy azt a programmot, amelyet vallanak, sok párt nem teheti magáévá. A trianoni békeszerződőst nem irtuk alá, s igy nem tehetjük magunkévá, (Ugy van! a baloldalon) annak végrehajtásában közre nem működhetünk. (Ugy van! a baloldalon.) A detronizációs törvényt igen sok párt és igen sok képviselő nem teszi magáévá, következéskép itt is nagy az eltérés kormány, pártok ós képviselők között. (Ugy van! a baloldalon.) Az ellenzéki oldalon köztársasági törekvések mutatkoznak, sőt egy és más felszólalásban forradalmi jelleg is mutatkozik. Ez teszi az illető pártot a mai helyzetben imposszibilissé. így tehát az egyik párt ezért, a másik párt amazért, a harmadik párt pedig azon okból, mert nincsenek alkalmas személyei, részint pedig a szervezettségnek hiányában is hosszú idő óta nem posszibilis s igy a parlamenti váltógazdaság szempontjából tekintetbe nem jöhet. Innen eredt az a törekvésem, amely miatt most napok óta támadásban van részem, hogy állandóan, folyton és folyvást arra törekedtem, hogy tömöritsem legalább az ellenzéki oldalon nemzeti alapon álló és a polgári ellenzékhez sorozott képviselőtársaimat. Ez a törekvésem nem uj keletű. Már 1921 március havában megkisérelteni összehozni az ellenzéki pártokat, évi január hő 19-én } péntehen. s, akkor ebbeli törekvésem eredménnyel járt. Összejöttek a legellentétesebb felfogású képviselők és együttesen állapodtunk meg abban, hogy a kormánnyal szemben egy és más kérdésben milyen magatartást tanúsítsunk. Meglepő volt, amikor először összegyültünk, hogy milyen tömege volt a kérdéseknek, amelyekben egyetértünk és milyen kevés volt az olyan politikai kérdés, ahol elágaztak az útjaink. Az ellenzéknek ez az együttműködése az elmúlt nemzetgyűlésen kétségtelenül eredményes volt, mert a kormányt ott, ahol az ideig tétlenségben mutatkozott előttünk, tettekre és cselekedetekre kényszeritette. Sajnos azonban, hogy ez az együttműködés zökkenő nélkül nem volt. A keresztény nemzeti pártnál minduntalan azt kellett tapasztalnom, hogy kívülről jövő nyomások folytán ngy érzi, hogy kompromittálta magát azzal, hogy a liberális pártokkal együttműködött. A független kisgazdapárton viszont, — értem ezalatt a Eassay Károly t. képviselőtársam elnöklete alatt álló pártot, — azt kellett látnom és megállapítanom, hogy ő pedig mintegy kompromittálva érezte magát amiatt, hogy szabadkirályválasztó álláspontja dacára is legitimista táborral lépett összeköttetésbe. Közben láttuk, hogy a független kisgazdapárt mindinkább megváltoztatta az azelőtti agrárjellegét ; azt is láttuk, hogy szabadkirályválasztó álláspontjáról fokozatosan áttért, vagy legalább is eltért a köztársasági párt irányába. Igy tehát mindinkább megnehezedett az együttműködésünk, és sohasem lehetett azt a célt elérnünk, amely folyton előttem lebegett, hogy egy nagy ellenzéki pártot együtt megalkothassunk. A választójogi törvényjavaslat beterjesztésekor azután végleg elváltak útjaink; nem annyira amiatt, mintha a választójogi javaslat egyes határozmányai tekintetében eltérők lettek volna felfogásaink, hanem inkább amiatt különböztünk össze, — hogy igy fejezzem ki magamat, — mert a ministerelnök úrral folytatott egyezkedési, illetőleg megegyezési tárgyalások tekintetében más volt a felfogása az ellenzék egy részének, mint a másik részének. Ezek után megpróbáltam a választás idejére egységbe kovácsolni az ellenzéket, és akkor megint sajnálattal kellett tapasztalnom, hogy a keresztény nemzeti egység pártja azért nem jött be az együttműködésbe, mert féltette a sikerét, féltette attól, hogy a keresztény női szavazatok tömegét el fogja veszíteni amiatt, mert kompromittálva van a liberálisokkal való összeölelkezéssel. Viszont ismét felmerült a független kisgazdapárt részéről az az aggodalom, hogy esetleg elveszti tisztán szabadkirályválasztó, vagy pedig köztársasági, szóval antihabsburgjellegét. Nem sikerült a szövetkezés. Igy külön pártokba tömörülve mentünk neki a választásoknak és vívtuk végig a magunk harcát, szemben azzal
