Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-86
A nemzetgyűlés 86. ülése 1923. évi január hó 18-án, csütörtökön. 399 megtagadásával állítólag munkára kényszerítsék őket. Ezzel szemben meg kell állapítania annak, aki elfogulatlanul látja a dolgokat, hogy különösen a magyar földmivesasszonyok, amikor az uruk a háborúban volt, elmentek és elvégezték azt a mezőgazdasági munkát, amelyet azelőtt a férfiak végeztek, (Ugy van! jobb felöl.) (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Én magam számtalan esetben láttam, hogy munkás parasztasszonyok künn kaszáltak, búzát, rozsot arattak, asztagot, kocsit raktak, csépeltek, és beszállították a kicsépelt gabonát. (Ugy van ! a jobboldalon.) Elvégezték ezt a becsületes munkát anélkül, hogy ezért külön honoráriumot, vagy elismerést vártak volna. De az megtörtént — és sok-sok ilyen eset van, mert a magyar szegény ember tipusa is, lelke is, erkölcse, vagy nem tudom, milyen felfogása is azt parancsolja, hogy akármilyen kis viskóban is, de a magáéban húzódhassák meg — megtörtént, hogy amint egy ilyen szegény embernek volt egy kis vályogból, vagy sárból összevert viskója, és arra került a sör, hogy az ilyen hadbavonult ember felesége elment hadi segélyért, akkor ugyancsak kellett vitatkoznia és bizonykodnia, hogy abból a kis házból, abból a viskóból megélni nem tud, amig azután erre való tekintettel valahogy el tudta intézni, hogy kapjon egypár fillért. Peidl Gyula: "S amikor nem kapta meg? Szabó Imre : A nagyobb baj természetesen az volt, hogy sokszpr nem kapta meg. Es ne higyjék azt, t. képviselőtársaim, hogy amikor az ilyen szegény asszonyok nem kapták meg a segélyt, mindig azoknak volt igazuk, akik nem kaptak segélyt és emiatt jogosan elkeseredtek. A rokkantkérdésről beszélve, előre kell bocsátanom, (Zaj jobb felöl. Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) hogy én kizárólag csak 100°/o-os rokkantakkal akarok foglalkozni. És mindjárt elöljáróban meg kell említenem, hogy az állam a 100%-os rokkantak és a tehetetlenek között különbséget nem tesz. Maga ez olyan súlyos sérelem, amit nem lehet eléggé jellemezni, mert hiszen lehet valaki 100%-os rokkant, aki semmiféle fizikai munkát végezni nem tud, de arra mégis képes, hogy járjon-keljen, vagy legalábbis enni tud, szóval, aki nem szorul táplálásra. De van, aki teljesen tehetetlen, aki vezetőre szorul, akinek kell, hogy valaki az ételt a szájába adja, akit formálisan táplálni kell, és ezt nem veszik tekintetbe, hanem az ilyen szerencsétlen is ugyanannyi rokkantjáradékot élvez — ha ugyan ezt élvezetnek lehet mondani — mint az, aki 100°/o-os rokkant. Pedig azt látjuk, ha a külföldi rokkantügyeket vizsgáljuk, hogy mindenütt, ahol a rokkantügyet valahogyan megoldották, különválasztották a 100%-os rokkantak ügyét a magukkal teljesen tehetetlen rokkantakétól, Magyarországon a rokkantkérdést a népjóléti ministernek 1922. évi 91.000/IX. szám alatt hozott rendelete szabályozza Ez a rendelet 1922 szeptember hó 16-án kelt. Ennek VI. §-a a következőket mondja (olvassa) : »A rokkantnak, ha keresetképtelensége 25%-nál több, de az 50%-ot nem éri el, évi 1200 korona; ha keresetképtelensége 50%-nál több, de a 75%-ot nem éri el, évi 2400 korona; ha keresetképtelensége 75%-nál több, de a 100%-ot el nem éri, évi 4200 korona; s ha keresetképtelensége 100%-os, akkor évi 4800 rokkantjáradékra van igénye. Hát, t. Nemzetgyűlés, én tudom, hogy szegények vagyunk, de nem tudom elképzelni, hogy annyira szegények tudjunk lenni, hogy ezeknek a rokkantaknak úgyszólván egész évi járandósága csak pár kiló kenyérre való legyen. Már most ha tovább nézem ezt a rendeletet, akkor azt látom, hogy például nem tarthat igényt rokkantjáradékra az, akinek keresetképessége 25%-nál kisebb mértékben csökkent. Elsősorban is meg kell állapitanom, hogy ez a múlttal szemben visszafejlődés mert hiszen nekünk már törvényes intézkedéseink voltak erre vonatkozólag, meg volt a munkásbiztositó törvény, az 1907. évi XIX. te, amely ennél sokkal alacsonyabban szabta meg azt a rokkantsági fokot, amelyre már segélyt utaltak ki. Hiszen el lehet képzelni, hogy 25%-nál kisebb rokkantság is jelent annyit, hogy az illetőnek egy bizonyos keresetpótlékra szükség legyen. Folytatólag azt mondja ez a rendelet (olvassa) : »Járadékul a jelen szakasz első bekezdésében meghatározott összeg felével felemelt összeg jár annak, aki a polgári életben szakképzetséget igénylő foglalkozást űzött, vagy pedig önálló mezőgazda, iparos vagy kereskedő volt, és keresetképessége legalább 50%-kal csökkent. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni azokra is, akik altiszti rendfokozatot értek el, amennyiben keresetképességük legalább 50%-kal csökkent«. A legjobb azonban az a magyarázat, amely ezután következik a rendeletben s amely ugy szól, hogy (olvassa) : »Szakképzettséget igénylő foglalkozás alatt olyan foglalkozást kell érteni, amelynek folytatásához valamely szakiskola vagy szaktanfolyam eredményes elvégzése szükséges.« T. Nemzetgyűlés! Őszintén megmondom, hogy mikor ezt a rendeletet elolvassa a szakmai munkásember, aki valamely ipari szakmát megtanult és jól megtanulta, akkor ennek a szakasznak láttára önkéntelenül is elmosolyodik, mert eszébe jut az, hogy amikor a műhelybe, vagy a gyárba bekerül közénk egy úgynevezett szakiskolás és amikor a gyakorlati életben kell neki megmutatnia, hogy mit is tanult ő abban az iskolában, akkor mindig kisül, hogy egy-két esztendős tanonc gyakorlati munkában körülbelül többet tud produkálni, mint az, aki elvégezte ezeket az úgynevezett
