Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-84

28é A nemzetgyűlés 84, ülése 1923. évi január hó 16-án, kedden. nyire felszántott és bevetett birtokokat, mert az ilyen munkára ezeknek az uraknak kevés hajlandóságuk van. Ok azután ezeket a birtoktesteket üzéreknek adják tovább, és továbbmennek egy másik falu határába hasonló módon hasonló keresetre szert tenni. A jugoszláv adóztatási politika is egészen különleges tényeket mutat. Jugoszláviában a magyar földbirtokot egyáltalában megbecsüli a hatóság és kiveti rá azt az adót, amelynek a megfizetésére még képesnek itéli, és ezt az adót többnyire természetben : gabonában, marhában, sokszor mezőgazdasági gépekben és egyéb gazdasági eszközökben hajtják be, elviszik a tulajdonosnak a munkához legszükségesebb eszközeit is, és kiosztják ilyen macedóniai bandák között, amelyek rendszerint üzérkednek ezekkel a tárgyakkal és sokszor a régi tulajdonosnak drága pénzen visszaadják a felszereléseit. Jugoszláviában aztán még egy teljesen tűrhetetlen helyzetet teremtett a zár alá vétel rendszere, amely szerint egy birtokra nézve a záralávételt addig, amig az elkobzás be nem következik, megengedi a jugoszláv földreform-minister egyik rendelkezése abban az esetben, ha a tulajdonos idegen, ha a megszállás óta nem lakik a királyság területén, vagy ha fontos állami érdekek ezt ugy kívánják; ilyenkor tetszőleges esetben tetszőleges javakat zár alá helyeznek. A záraláhelyezés azzal a következménnyel jár. hogy a birtokos a saját birtokát nem müveiheti, sőt a legelemibb társadalmi követelményeknek sem tehet eleget, igy vendégeket sem fogadhat a zárgondnok engedélye nélkül, a befolyó pénzekkel épen nem rendelkezhetik, és általában a jugoszláv földreformtörvény legjellegzetesebb sajátsága az, hogy a tulajdonos semminemű megtérítésben nem részesül, mert névleg ugyan a bér a kataszteri tiszta jövedelem nyolcszorosát tenné ki, ennek azonban egynegyedét az állam már előre levonja költség fejében, a megmaradt háromnegyedrészt pedig közpénztárban kezelik a tulajdonos javára. Nem hiszem, hogy ez a közpénztárban való kezelés a tulajdonosok érdekeit minden tekintetben kielégítené. A következő sérelmi pont a kisebbségi szerződések 8. §-ára vonatkozik, amely a következőket rendeli (olvassa) : »Senki sem korlátozható bármely nyelv szabad használatában a magánéletben, vagy üzleti forgalomban a vallási életben, sajtóban, gyűléseken, vagy bárminő közzététel terén. A nem román nyelvű állampolgárok anyanyelvük használata tekintetében a bíróságok előtt könnyítésekben fognak részesittetni.« Ez a szakasz, amely ellen talán a legtöbb vétség követtetik el, ahol a legtöbb tüszurást alkalmazzák az ott maradt magyarsággal szemben, hiszen saját nyelvét igazán semmiféle vonatkozásban sem használhatja. À cégfeliratokról, az utcai jelzőtáblákról, a különböző cégek hivatalos levélpapírjairól, de még a püspöki köriratokból is töröltették a magyar szavakat ós román jelzéseket vétettek fel. Az unitáriusok meghitt jelszavát »Egy az Isten« szintén letöröltették templomaik ajtajáról. Általában a magyar szót tűzzel-vassal pusztítják, irtják és üldözik. (Mozgás.) Cégeket, kávéházakat, vendéglőket, melyeknek neve, cége különböző magyar nemzeti hősök neveit — pl. Zrinyi-kávéház, vagy Kossuth-kávéház — viselték, kényszeritettek arra, bony most különböző román volt nagyságok neveit vegyék fel, óriási, sokszor tízezer leit meghaladó pénzbüntetésekkel. Általában a nyelvhasználat tekintetében nemcsak hogy könnyítéseket nem engedélyeznek, mint ahogy ez a paragrafus eiőirja, de valóban a legmesszebbmenő vegzacióknak van kitéve nemcsak a városi lakosság, de a legegyszerűbb falusi lakosság is, mely még olyan vármegyében is, mint Udvarhely megye, amelynek lakossága tisztára magyar, kénytelen románnyelvű beadványok utján érintkezni a hatóságokkai. Hogy micsoda anyagi megterhelést és micsoda hátramaradást jelent ez az ügyek elintézésénél, azt könnyű elgondolni. Hogy e tekintetben a román hatóságoknak mi a felfogásuk, jellemző a kolozsvári román kir. főügyésznek egy rendelete. A lakosság ugyanis magyar vidékeken, hogy szabaduljon a nyelvi vegzációk alól, némely helyen választott biróságokat konstruált, és különböző peres, ügyes-bajos dolgait választott bíróságok döotése alá bocsátotta. Ezeket a választott biróságokat a kolozsvári román kir. főügyész eltiltotta azért, mert a választott bíróságok alkalmasak annak igazolására, hogy a román igazságszolgáltatás nem áll hivatása magaslatán. (Felkiáltások jobbfelöl : Szép beismerés !) Ezt az önvallomást azután kiegészíti Elorescu igazságügyminister kijelentése, aki azt mondotta, hogy a román nyelv tudása a birák szánmra fontosabb, mint a jogkereső felek megértése és a jogelvek ismerése. (Mozgás és zaj.) Halász Móric : Gyönyörű ! Elsőrendű ! Eckhardt Tibor: Ezekhez az önvallomásokhoz nekem valóban nincs semmi hozzátennivalóm. Halász Móric : Nem is kell, beszélnek maguk helyett! Eckhardt Tibor: A kisebbségi szerződések 9. §-a a következő rendelkezéseket tartalmazza (olvassa): »A kisebbségekhez tartozó állampolgároknak joguk van jótékonysági, vallási és társadalmi intézmények, iskolák, nevelőintézetek létesítésére, nyelvük szabad használásával és vallásuk szabad gyakorlatával.« Nemcsak hogy uj iskolák felállítását nem engedélyezik, de a meglévőket is a legbrutálisabb erőszakkal veszik el az egyes felekezetektől, alapítványoktól s egyenesen üldözik azokat a szülőket, akik ilyen iskolákba akarják gyermekeiket járatni. Erdélyben több mint kétszáz református iskolát vettek el a református egyháztól. JSülön*