Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-84
282 A nemzetgyűlés Sá. ülése 1923. évi január hó 16~án } kedden. törvényt, mely a kisajátítható földbirtok maximumát igen alacsonyan állapítja meg, amennyiben 50, sőt némely esetben 30 holdig leszoritja a maximumot, s azonkivül a törvény szövege oly homályos, hogy a legmesszebbmenő önkénykedésre nyújt alkalmat. A kisajátitott birtok után fizetendő megváltási összeg az 1913-ik évi átlagárban állapíttatott meg, ami azt jelenti, hogy a tényleges érték 5°/o-ával megváltható a birtok, azaz, hogy csak megváltható lenne abban az esetben, ha szükség lenne a megváltásra, mert hiszen ezt az 5%-ot sem fizetik ki a tulajdonosnak, hanem a tulajdonos névre szóló kötvényeket kap, amely kötvények állítólag 5% kamatozás mellett 50 év alatt amortizálódni fognak. Természetes, hogy ezáltal tulajdonképen nem váltják meg a földeket tulaidonosaiktól, hanem egyszerűen kisajátítják, elkobozzák, (Felkiáltások a jobboldalon : Rablás !) hogy milyen intenciók vezetik a román kormányt ezen földreform végrehajtásánál, azt megvilágítja az illető román ministernek a földreformtörvényjavaslat benyújtása alkalmával a javaslathoz csatolt indokolása, mely a következőket mondja : »El kell vennünk a földeket, amelyek nagyrészt magyar középbirtokosok kezén vannak, oda kell adnunk román parasztoknak még akkor is, ha volna már elég megművelhető földjük. Az igy nyert birtokok további eladását azonban lehetővé kell tennünk, hogy egy uj román középosztály alakulhasson ki.« Nyíltan mondja ezt a törvény indokolása. Ez az eljárás annál méltánytalanabb, mert hiszen Erdélyben volt már egy földreform, és pedig az 1848-as nagy felszabadítás idején, amikor Erdélyben összesen 3610 birtokosnak 1,615.597 hold földjét osztottak fel, és ezeket 300.000 családnak adták, amelyeknek túlnyomó többsége román nemzetiségű volt. (Igás!) Hogy minő tendenciák érvényesülnek az erdélyi földreform törvény végrehajtásánál, azt legjobban megláthatjuk, ha szembeállítjuk az erdélyi törvényt a régi királyságbeli törvénnyel, az úgynevezett regatbeli földreformtörvénnyel, amely lényegesen más rendelkezéseket tartalmaz, mint az erdélyi földreformtörvény. Mindenekelőtt 2 millió hektárban maximálja a kisajátítandó földbirtokot. Már az, hogy hektárban és nem holdban állapítja meg a kisajátítandó földbirtokot, jelentékeny kedvezmény a régi romániai birtokosok számára, mert egy hold föld 0"5 hektár. Azonkivül a birtokminimumot is sokkal magasabban állapítja meg a regat-törvény hektárban, mint holdban. Jellemző azonkivül a megváltási ár, amelyet a regatban fizetnek; ott az 1917. évi átlag jövedelem negyvenszerese a megváltási ár, amely teljesen méltányos alap, főleg szembeállítja az erdélyi elkobzásokkal. Természetesen egyéb kedvezmények is járulnak ezekkez. így az 500 hektárnál nagyobb birtokok a köztisztviselőknek és katonatiszteknek birtokai mentesek ; azonkivül különböző erkölcsi intézetek javai is fel vannak sorolva, amelyek mentesek a földreformtörvény alól, mig Magyarországon, Erdélyben, különösen az egyházaknak, iskoláknak és más olyan erkölcsi testületeknek földbirtokai sajátíttatnak ki, amelyek a magyar kultúrát és általában a kultúrát terjesztik ezeken a vidékeken. Külön akarok azonban megemlékezni a magyar telepesek sorsáról, akikkel szemben valóban semmiféle gazdasági érvet a kisajátításra nézve felhozni nem lehet. Ezek a magyar telepesek többnyire 15—25 holdnyi kisebb birtoktesteken gazdálkodtak. Ezen birtokoknak a maximuma hét, sőt némely helyen öt holdra szoríttatott le, a többit elvették tőlük, de túlnyomó részt nem hagyják meg részükre még az öt holdat sem. Egy ministeri rendelet ugyanis elrendelte, hogy mindazok a telepes birtokok, amelyek 1918 december 1-éig nem írattak át az illető tulajdonos nevére, tehermentesen a román állam tulajdonába mennek át. Méltóztatnak tudni, hogy a telepesek ezeket a birtokaikat törlesztéses kölcsönök mellett kapták, és az átírás csak akkor effektuáltatik, amikor a törlesztéses amortizáció már befejezést nyert. Ennek következtében ezen telepeseknek túlnyomó nagy része nevén nem áll még a birtok, és igy a román állam térítés nélkül tehermentesen jut ezen telepesek birtokainak tulajdonába, akik a vételárat jórészt már lefizették. A végrehajtás során azután még sokszorosan fokozódnak ezek a viszásságok. B,á kell mutatnom arra, hoyy Romániában a földreform végrehajtása nagyrészt, közigazgatási, és nem ugy mint nálunk, birói szervezet kezében van, mely közigazgatási szervek azután ad hoc egyénekkel dolgoznak. Igy szobafestők, mázolok és gazdasági kérdésekhez egyáltalában nem értő más egyének igen messzemenő közgazdasági jelentőségű kérdésekben döntenek. Természetesen, ahol ilyen egyének kezében van letéve a közigazgatás, ott mérhetetlen a korrupció, és a magyar birtokosok, akiknek- még megmaradt valami kicsiny birtokuk, azon mennek tönkre, hogy a különböző hatóságokkal szemben a különböző zsarolásoknak valami módon iparkodnak eleget tenni. Még egy pontja van a román földreformtörvénynek, amely nyilt összeütközésben áll a békeszerződés határozmányaival, és pedig ellenkezik a békeszerződés 63. és 250. cikkeivel. A békeszerződés 63. cikkelye azt mondja (olvassa) : »Azok a személyek, akik az opció-jogot gyakorolták, a választást követő 12 hónapon belül abba az államba tartoznak átteni lakóhelyüket, amelyhez tartozni akarnak. Jogukban áll azonban megtartani ingatlanaikat a másik állam területén, melyben választásukat megelőzőleg laktak. A 250. § pedig ezt mondja (olvassa) : »A magyar állampolgárok, vagy a magyar állampolgárok által ellenőrzött társaságoknak a volt Osztrák-Magyar monarchia területein fekvő
