Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-84

274 A nemzetgyűlés őé. ülése 1923. évi január hó 16-án, kedden. Kevesen meg is sebesülnek. Leket, hogy közöttük leszek, de állom a tusát, ezekkel, mert ezekben tisztán él az Eszme ! Épen az egyház megmentése a célom, mert hiszen egyébként ölhetett kezekkel várnám a ku­darcot Az egyház megmentése a célom, bár nem kö-vetem a kormányt abban a nagyképűségben, mintha a gyermeket nevelni egyedül a hittannal, a vallással lehetne. A kormány is ellentmond ennen: a teóriának, ő maga keresztény fogalmak alapján áll, de ugyanakkor a legdrákóibb kén3 7 szerbilincselíet rakja az emberek kezére vagy legalább is akarja rakni. Mirevaló ez, ha a társadalmi erkölcs na­gyobb biztosítására elegendő az egyház örökzöld iája ? T. Nemzetgyűlés, a ma embere gondolkozik. Nekünk földesuraknak — kétséget nem szemved — kényelmesebb lenne a régi állapot, mert hiszen a tudatlan, tanulatlan embereken könnyebb az ural­kodás. Nem tudom, hogy a 48-as időkben bírtam volna-e olyan önzetlenséggel, amely az akkori job­bágyság felszabadítására vezetett, de ma. a kultúra, a technika korában, az egész emberiséget átfogó villamosság korában előrelátás az, hogy az emberi­séget a kultúra körébe vonjuk. Hatalmas szikra ez, amellyel ha nem világi tok, nagyon félek hogy gyúj­tani fog. Ez ma már nem is az önzetlenség, hanem kizárólag az önzés politikája. Materiális érdekeink okos megvédéséről van szó, amellyel méregfogát akarjuk venni a szenvedélyittas tömegnek azáltal, hogy a kultúra körébe vonjuk. Nem kell Voltairt ismernünk, nem az embert keresem benne, a kriti­kai ész a fontos, ez a lényeges. Nyugodtan porosod­hatnak könyvei ! Az evangéliumot is a legkeveseb­ben ismerik ! Ki tagadhatná azért az evangéliumi eszmekör létezését, nagyszerűségét és halhatatlan­ságát ? A kultuszministert nobilis gondolkodású untak ismerem ... Drozdy GyŐZŐ: De csak mint kultuszministert és nem mint belügy minister t. Rainprecht Antal : . . . csaknem azt mondhat­nám, hogy készsége miatt lekötelezettje vagyok és igy kényelmetlen helyzetbe kerültem akkor, amikor a kultusz minister tárcájába tartozó dolgokkal kel­lett foglalkoznom, de az Akadémiában tett kijelen­tése ezt kötelességemmé tette. Jellemzi a jelenlegi kormányrendszert, hogy egy ilyen kiváló egyén is áldozatául esik a kormányrendszerben rejlő terrornak, amely terror még a tudós emberrel is ilyeneket mondat. Ne tessék félreérteni, én nem vagyok szerelmes Voltaire pcrtraitjába, de szelle­mében meg kellett védenem a liberalizmus szabad szellemét és a mindenkori ész Istentől nyert leg­szentebb jogát. A zsidóság ellen egyik legnagyobb panasz, hogy a keresztény gyermekek fizikai munkára szorulnak és a zsidók uralkodnak a vezető állásokban. A veszprémi példa utánigazán azt kell kérdeznem, hogyan tegyenek szert a kathclikus, keresztény gyermekek magasabb képzettségre, ha az elemi is­kolában, a zárdaiskolában meggátolják, hogy irni­olvasni, legalább is precízebben irni-olvasni tanul­hassanak. Bárgyúság lenne azt állítani, hogy min­denki vezetőállásos társult ember legyen, de az ellen már a leghatározottabban kell tiltakozni, ho gy a kathclikus zárdáknak ezekben az elemi isko Iáiban csaknem mesterségesen tenyésszék az úgynevezett cselédegyedeket, az úgynevezett cselédtipuscV at. (Zaj és éllenmondások a jobboldalon.) Erdélyi Aladár: Ez azután tárgyilagos !" Szomjas Gusztáv: A zsidókérdésről beszél és a katholikus zárdánál lyukad ki. Erdélyi Aladár: Ezt nem értjük, az igaz ! Horváth Zoltán : Meg kell várni a végét ! Várja meg a végét ! (Halljuk/ Halljuk! bal/elől.) Erdélyi Aladár: Világosan tessék beszélni! Rainprecht Antal: Jól méltóztassanak meg­érteni, nem emberek ellen szól a vád ; elvégre ők is csak emberek s valamennyien önzők vagyunk,. . . Erdélyi Aladár: Többé-kevésbé! Rassay Károly: Ott többé! Rainprecht Antal :. . . kérlelhetetlenül hódo­lunk a gazdagodási vágynak, amiben azután még a szomszédos régiókban fellelhető nagy vagyoni aránytalanság sem csökkenti kedvünket. Ilyenkor lelkiismeretünket azzal áltatjuk, hogy nemzet­gazdasági missziót teljesítünk a magunk gazdago­dásával és elhisszük a bennünk lakó Lucifernek, hogy a mi vagyonosodásunk közgazdasági, nemzet­gazdasági érdek. De épen ezért, mert gyarlók va­gyunk, kell ezt a kérdést intézményesen megoldani és nem szabad visszariadni ennek ódiumától sem. En az igen t. túloldal egyik illusztris tagjának, Frátert, képviselőtársamnak indítványát, javasla­tát, óhaját teljes szívvel teszem magamévá és vele együtt kérem az igen t. kormányt, hogy az elemi iskolák államosítására nézve mielőbb nyújtson be törvényjavaslatot, nehogy ilyen égbekiáltó igazság­talanságok előfordulhassanak. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Addig is kérem a kormányt, nyújtson be tör­vényjavaslatot, amely szerint a hit bízományok az alapitói intenciók értelmében keresztény, szociális és kulturális célokra hasznosittássanak. (Helyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Az egyház híveinek és szolgáinak gondtalan megélhetést kell nyújtanunk — ez egészen természetes —, de a felesleget krisz­tusi akarat és megállapítás szerint jótékony, kul­turális célokra kell felhasználni. Horváth Zoltán : A földbirtokreformot meg lehet csinálni, minister ur ! Halász Móric : Ez kommunizmus ! (Ellen­mondások a baloldalon.) Hogyne volna kommu­nizmus ! Rainprecht Antal: Az alapitói intenciók ér­telmében ez a vagyon a zsidóságot nem illetheti meg, de ha megilletné, sem lennék a zsidóság próká­tora, mert hiszen a zsidó társadalom a maga nyo­morultjait elveszni nem engedi. A szegénység ke­resztény specialitás. (Mozgás a jobboldalon.) A sok árva, a sok rokkant, a sok tüdőbeteg keresztény gyermek,. . . Szomjas Gusztáv : Mert az harcolt !

Next

/
Oldalképek
Tartalom