Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-84

268 A nemzetgyűlés 84. ülése 1923. évi január hó 16-án, kedden. követelő gondolatot tegyék magukévá, tegyék programmjukká, mert különben ez az eszme erőszakkal fog magának tért foglalni. A válasz az volt, hogy a német leverhetetlen és hogy a magyar és a német fogja a békét diktálni. Ezt a hibát elkövették még a 48-as alkotmánypárcnak egyébként nagyon demokratikusan érző és tiszteletreméltó ellenzéki vezérei is. Mindezt nem említeném meg, ha gróf Andrássy Gyula igen t. képviselőtársam maga is nem tért volna ki erre egyik nyilatkozatában, nem tudom most már, hogy naplószerü alakban vagy hivatalos beszédjében. Nem egymagam, hanem többedmagunkkal kértük a 48-as alkotmánypárt vezetőségét, hogy tegye magáévá az akkori radikális pártnak ütőkártyáját képező nagy békegondolatát, mert hiszen félni lehet attól, hogy ennek elhanyagolásával ez a gondolat jutván kétségkivül úrrá, maga alá temeti majd a demokratikus ellenzéket is. A válasz az volt, hogy a némát leverhetetlen, hogy jámbor, utópisztikus óhaj az, amit mondok és bizonyos politikai analfabetizmust látszik elárulni, mert a békekötés napján automatikusan fog szétoszlani az egész radikális párt, mert legnagyobb slágere, a különbéke követelése, a dolog természeténél fogva tárgytalanná ralik. Természetes, hogy ezek a tisztelt jóhiszemű urak oly békére gondoltak és miként Emiltettem, ennek kifejezést is adtak, amelyet mi és Berlin fogunk diktálni Horváth Zoltán : Berlintől Bagdadig Î Rainprecht Antal : De mikor a német front, a német elite csapattestek, az úgynevezett első offenzív csapattestek az orosz frontról Verdun alá dobattak és ott szemmel láthatólag úgyszólván felmorzsolódtak, akkor már előrelátható volt a katasztrófa, a mi állapotainkról nem is beszélek, amelyek a különbéke szükségességét különben függetlenül is indokolták. Ennek ellenére egyben itthon mégis megegyeztek akkor a konzervatív elemek a 48-as alkotmánypárt demokratikus elemeivel, épen abban az egyben, minden további bajunic kutforrásában, a háború továbbfolytatásának szükségességében és ezzel, mint minden egyéb pártellentétesség felett uralkodó valami nagyszerű hazafias ténnyel, még dicsekedtek is. Az ország közvéleménye ezalatt természetszerűen sodródott a szenvedésektől, a nélkülözésektől a legjobban tépett, történelmi öntudattal és ítélőképességével a dolog természeténél fogva különben sem igen rendelkező, a békeévekben politikailag teljesen mellőzött és elnyomott osztály artikulálatlan, vad, de érthető okokból elkeseredett hangulatkitörése elé. Ennek a forradalmi szenvedélynek későbbi győzelme, az ahhoz való csatlakozás, itt a nemzetgyűlésen felolvasott püspöki körlevelek és vezércikkek is a köztársaság dicsőítésére azután már egyenesen hajtották ezt afelé a végzetes irány felé, amelynek előrelátható következménye minden tárgyilagosan ítélő magyar szeme előtt a bolsevizmus bekövetkezése volt. (TJgy van! TJgy van! a sjsélsőbaloldalon.) Az az ellenállás, amelyet az akkor valamennyiünk szimpátiájával kisért Lovászy és még néhányan megkíséreltek, meddő volt, eredményt nem hozhatott a polgári társadalom lanyha magatartása miatt. (TJgy van! a szélsohalóldalon.) Hiszen csak egy megyét adminisztráltam, de az ott tapasztaltak igen ]ó fotográfiát adnak az egész ország állapotáról. Csak néhány esetet mondok. A gazdasági egyesületben tiltakoznom kellett, figyelmeztetnem kellett a gazdasági egyesületet, a nagybirtokosokat, hogy a gyeplőeldobás rendszerével ne siettessék a katasztrófát. Ugyanis szokásban volt, legalább az én vármegyémben az, hogy nem egy nagybirtokos nyakló nélkül ajánlotta fel és dobták oda birtoktesteiket. Hogy csak egy esetet említsek, a veszprémi hitbizomány ura 65.000 holdját felajánlotta egy népgyűlésen egy papja utján és magának csak néhány -száz holdat tartott meg. Klárik Ferenc: Most nem adja oda! Rainprecht Antal : A részletek taglalásába azért nem kívánok mélyebben belebocsátkozni, mert nagyon távol áll tőlem ennek a dolognak személyi keretekben való kidomboritása. Szomjas Gusztáv: Mikor volt ez? Rassay Károly: 1918-ban! Szomjas Gusztáv: De 1918-ban mikor? Rainprecht Antal: Ez kérem, az októberi forradalom után, novemberben lehetett. Szomjas Gusztáv: Akkor még nem nagyon dobálták a birtokot! Rainprecht Antal : En, t. képviselőtársam, konkrét tényeket állítottam és ezekért természetesen felelek is. Egy másik ilyen érdekes szimptómát, jelenséget láttam Veszprémben. Az októberi forradalom napjaiban a katonaság zárt négyes sorokban, tehát nem forradalmi rendszertelenséggel, az egész tisztikar vezetése alatt egy körutat tett a forradalmi vívmányok éltetésével Veszprém városában. Az én házam elé is felvonultak, hallani kívántak és igen érdekes, hogy egyetlenegy tisztnek a sajkáján sem volt meg már akkor a sapkarózsa. En házam erkélyén századosi ruhámban, tiszti sapkarózsával; tiszti jelvényeimmel és kitüntetéseimmel jelentem meg és figyelmeztettem a tömeget, — illetőleg nem is tömeget, mert említettem, hogy ez nem is annyira forradalmi felvonulás, mint inkább reguláris megjelenés volt — hogy szégj^ene egy magyar katonának a sapkarózsájától megválni, mert ha valaki lélekben már nem is királypárti, de az egy történelmi jelvény, amelynek ha nem más, de muzeális értéke van, amelyet minden magyar embernek ápolnia kell és tisztelettel kell visszaemlékeznie. Figyelmeztettem erkélyemről a tömeget arra, hogy a köztársaság^ az én köztársaságom és