Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-83

A nemzetgyűlés 83, ülése 1923. évi január hó 12-én, péntelcen. 253 A fajszeretetről és embervédelemről nagy szakszerűséggel elmondott beszédet is hallottunk itt a nemzetgyűlésen Alföldy Béla igen t. kép­viselőtársam részéről, aki mint orvos elsősorban hivatott arra, hogy erről a kérdésről orvosi szempontból is szóljon és ezt a kérdést kellő megvilágításban hozza a nemzetgyűlés szine elé. De mindazok a szempontok, amelyeket Alföldy Béla igen t. képviselőtársam itt előhozott, nem uj keletűek. Azokat nemcsak a múlt nem­zetgyűlés szokta hangoztatni, amely igyekezett magát ugy feltüntetni, hogy telve van szociális tartalommal, hanem azoknak hangoztatását megszoktuk már a háború alatt, sőt a háborút megelőzőleg az országgyűléseken is. Mégis azt kell látnunk, hogy itt szociálpolitikai téren semmiféle intézkedés nem történt, s meglevő szociálpolitikai intézményünket is teljesen elsor­vasztották, visszafejlesztették és tönkretették. Beszélt Alföldy t. képviselőtársunk a speci­ális magyar népbetegségről, a tuberkulózisról is. Beszélt arról, hogy ez milyen hihetetlen mérvű pusztítást okoz az országban és, ha jól emlék­szem, felEmiltette azt, hogy tuberkulózis követ­keztében majdnem több ember pusztul el, mint a világháborúban elpusztult és mégsem történik semmi intézkedés a tekintetben, hogy ezeknek a pusztulásra kárhoztatott szerencsétleneknek meg­mentésére valami történjék, hogy itt korházakat, szanatóriumokat, diszpanzereket állítsunk fel, hogy ezekben gyógyulást nyerhessenek s hogy itt a közegészségügynek olyan fejlesztését vigyük keresztül, amely lehetővé teszi azt, hogy a távoli falusi vidékeken is orvoshoz jusson és orvosszert tudjon vásárolni a beteg ember. De itt van egy másik kérdés is, az alkoho­lizmus kérdése, amelyet ugyancsak érintett Alföldy Béla t. képviselőtársunk és ma délelőtti beszédében Saly t. képviselőtársunk is. Ennek a másik magyar betegségnek meggátlására és elfojtására sem történt semmi intézkedés, sőt amikor javaslattal állottunk elő, hogy az alkohol­tilalmat legalább vasárnapokra ós ünnepnapokra, valamint bérfizetési napokra vezessék be, amikor előálltunk azokkal a követelésekkel, hogy a gyárakból küszöböljék ki az alkoholos italok árusítását, a kantinokban tiltsák meg alkohol­tartalmú italok kiszolgáltatását, ezek a javasla­taink sem találták itt elfogadásra. így ugyan­csak azt kell mondanom, hogy a szólamokra megvan a hajlandóság a túloldalon, megvan talán a kormány nyilatkozataiban is, a tényleges cselekvésre való készség azonban a kormányból hiányzik. Ugyanigy vagyunk a nemi baj kérdésével, amely szintén meglehetősen el van terjedve s amelynek külföldön, különösen a németek ugyan­csak igyekeznek útjába állani, mert tisztában vannak azzal, hogy ez milyen romboló hatású, különösen a szegényebb néposztályra s ez ma már nemcsak a városi népnek, hanem a falusi lakosságnak is betegsége. NAPLÓ VIII. Ezeket a kérdéseket azért hozom ide, mert ezekben a nagyon is elterjedt betegségekben sínylődő emberek azáltal, hogy munkaképtele­nekké válnak, nemcsak munkaképtelenségük és gyógyításuk révén válnak az államnak terhére, hanem tessék figyelembe venni azt a hihetetlen pénzösszeget is, amelyet jelent az, hogy ez a sok dolgos kéz nem tud részt venni az ország termelőmunkájában,' ennek az országnak újból való felépítésében. Csak egy számszerű adatot vagyok bátor felemlíteni, nevezetesen azt, hogy Németországban, ahol fejlettebb szociálpoliti­kával állunk szemben, ahol nagyobb védelem­ben részesül az emberi munka, ahol a csecsemő­kortól, a születéstől kezdve egészen a késő öregségig minden életkoron keresztül megnyil­vánult az államnak gondoskodása az állam polgárairól, ott ilyen körülmények mellett béké­ben egy milliárd arany márkára becsülték azt a veszteséget, amelyet azon emberek munka­értékének elvesztése jelentett, akik betegségük folytán nem tudtak részt venni a termelőmun­kában. De nem látunk intézkedést arról sem, hogy a kereskedelmi alkalmazottak és a magántiszt­viselők jogviszonyának szabályozásáról valami gondoskodás történt volna; nem látjuk, hogy a munkásság és általában az alkalmazottak szem­pontjából nagyon fontos egyesülési, u. n. koa­lició-jognak fentartásáról és intézményes biztosí­tásáról történt volna gondoskodás. Egyetlen szociálpolitikai intézményünket, a munkásbizto­sitást is nem hogy fejlesztették volna, hanem teljesen lezüllesztették, tönkretették, mint ahogy azt már az indemnitási vitában pártunknak néhány képviselője bemutatta. Es akkor, amikor a háború után mindenki azt várta, hogy egy nagyarányú szociálpolitika fog ebben az ország­ban kibontakozni, hogy a háború és nélkülözés folytán leromlott, tönkrement emberanyagot a magyar kormány igyekszik valahogy talpra­áliitani, akkor e tekintetben nem találunk semmiféle intézkedést, s amikor a háború alatt ígérgették mindenfelé azt, hogy a szociális bizto­sítást nyomon fogja követni a mezőgazdasági munkások biztosításának kötelező törvénybeikta­tása, akkor ezt a kérdést is bölcsen elhallgat­ták és ezt az intézményt sem csinálta meg a kisgazdapárt akkor, amikor a hatalomnak tel­jében volt, s nem hiszem, hogy megcsinálja ma, amikor ez a kisgazdapárt többé-kevésbbé szót­mállott . . . (Zaj és ellenmondások a jobb­oldalon.) Nagy Ernő: Hol van a kisgazdapárt? Drozdy Győző : Hiszen megszűnt a kisgazda­párt ! Szabó József : Csak a cím maradt meg ! Györki Imre : ... és nem csinálja meg a szociális biztositásnak mintegy betetőzését és kiegésztését képező aggkori és rokkantbiztositást sem, sőt azt látjuk, hogy ezen biztosításhoz szük­séges anyaggyűjtést sem kezdette meg, sem a 34

Next

/
Oldalképek
Tartalom