Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-83

230 A nemzetgyűlés 83. ülése 1923. évi január hó 12-én, pénteken. de mindig igaz marad, bogy jó külpolitikát jó belpolitika, nélkül csinálni nem lehet. (Ugy van! half elől. ) És felfogásom szerint viszont a külés belpolitika egymással szoros viszonylatban van: akármelyik rossz, megdönti a másik legjobb törekvéseit is. Ezt az országot a múltban elsősorban a rossz külpolitika tette tönkre. Rossz külpolitika szülte végeredményben Trianont, és viszont, véleményem szerint, minden belpolitikai bajunknak is jelen pillanatban a trianoni béke és annak következményei az oka, Amig csonka Magyarország, addig ebben az országban gyökeresen a bajokat, ellentéteket megszüntetni nagyon nehéz, viszont ezeknek az ellentéteknek megszüntetésére épen ezért egy jó kormányzatnak, jó belpolitikának minden lehetőt fokozottabb mértékben el kell követnie. Készülni kell, szervezkedni kell arra az időre, amig eljön az adott pillanat. Minden energiát meg kell szervezni ebben az országban a döntő pillanatra, De, t. Nemzetgyűlés, energiákat megszervezni és nemzeti egységet teremteni csak ugy lehet, hogy ha nem zárok ki ebből a küzdelemből semmiféle foglalkozási ágat, semmiféle nemzetiséget, — gondoljunk mindig a tőlünk elszakitott nemzetiségekre, amikor könnyelműen túlzó soviniszta szavakat hallatunk — nem szabad kizárni semmiféle osztályt, nem szabad, hogy egyetlenegy osztálynak az az érzése legyen, hogy ő ebben áz országban kitagadott, és nem szabad kizárni semmiféle felekezetet sem. Egyszóval, nem szabad ember és ember között különbséget tenni, csak azt kell nézni, hogy magyar legyen, magyar szívvel érezzen, és legyen becsületes. Lehetővé kell tenni, meg kell teremteni előfeltételeit annak, hogy ebben az országban mindenki összefoghasson, aki magyarnak vallja magát és magyar szivvel érez. Ez, t. Nemzetgyűlés, higyjék el, a nacionalizmus legfontosabb érdeke, éneikül nacionalista politikát ugy, ahogy kifejtettem, csinálni nem lehet. A mi nacionalizmusunk önvédelem. Önvédelem, de a halálraítélt ember önvédelme, aki, ha van még ereje, letépi erőszakkal nyakáról a reá helyezett kötelet. Azonban, t. Nemzetgyűlés, amikor egységesítést akarok látni, összefogást ebben a nemzetben, akkor, ha körülnézek, sajnos, a visszavonás mellett látok tunyasá»ot, (Ugy van ! balfelöl.) látok nemtörődömséget, látok fanatizmust, látok opportunizmust az egész vonalon, (Ugy van! Ugy van! bal felöl.) Önzést, élvvágyat, és igen sokszor hitványságot. (Igaz! Ugy van! Felkiáltások a középen : Valuta-spekulációt !) Szomorú, hogy azt kell mondanom, hogy egészen máskép ragyog az én szemem előtt a Musztafa Kern ál ideálja, másképen feszül a törököknek izma, mint a mienk (Ugy van! balfelöl.) és én nem tudom, hogy mi lesz a törökökkel, nem tudom, helyesen cselekedtek-e most, hogy szembe mertek szállni az entente-tal, (Felkiáltások a balközépen : Egész biztosan helyesen!) de egyet tudok, azt, hogy a sèvres-i szerződés darabokra tört, mint egy sziklához vágott rongy cserép. És az a szikla a török nacionalizmus, az ozmán önérzet volt, amely szétrepesztette azt a vásári munkát. (Igaz ! Ugy van! Taps bal felöl.) Sajnos, t. Nemzetgyűlés, nálunk ezidőszerint még nem a trianoni béke, hanem a magyar nemzet van darabokban. Hiányzik Erdély és a Felvidék, épen azok a területek, ahonnan minden szabadságharcunk kiindult, azok a területek, ahol a török hódoltság alatt is mindig integeren megmaradt a magyar nemzeti gondolat. Ne képzelje senki azt, hogy az Alföld homokjára Erdély és a Felföld sziklái nélkül erős épületet lehet emelni. Azok a sziklák kellenek ide, összeforrasztva a homokkal, a cementtel, a magyar Alföld homokjával, összeforrasztva a lelkesedés, a tennimerés, a bátorság, az önzetlenség cementjével. (Taps a baloldalon.) De ehhez más belpolitika kell. Apró kis taktikákkal nemzetet építeni ép ugy nem lehet, mint erőszakkal, hatalmaskodásokkal, basáskodásókkal . . . Griger Miklós: Rendtör vénnyel! Ugron Gábor : ... és szabadságot letipró rendtörvénnyel. (Uyy van! a baloldalon.) A magyar politika már nagyon régen olyan, mint egy kaleidoszkóp apró emberkék kezében. (Ugy van! bal felöl.) Ahogy forgatják azt a kaleidoszkópot, ugy borul át az egyik kis színes kövecske a másikra és viszont. Amint forgatják az apró emberkék ezt a kaleidoszkópot, mindig ugyanazok a kis kövek vannak benne, hol szürkék, hol színesek, de mindig különböző \ áltozatban, közbe-közbe nagy ijedelem fogja el az apró emberkéket, ha a színes kövtcskék között felfedeznek egy-egy égő vörös szocialista kövecskét. Es az alatt, mig ez a játék folyik, ellenségeink a szent korona letört részeiből egymásután feszegetik ki az arany keretből a legértékesebb ékköveinket. (Ugy van! balfelöl.) Látunk ebben a kaleidoszkópban embereket, akik a szerint, ahogy forgatják, az egyik nap a népszuverenitást hirdetik és másnap a legnagyobb despotizmus, a diktatúra szolgáivá válnak, hol a vörösnek, hol a más színűnek. Látunk embereket, akik a kinai mandarin aranygombján és pávatollán elkezdve egészen a frigiai sapkáig minden politikai párt jelvényeit már elhasználták. (Ugy van! a baloldalon.) Látunk másokat is, akik olyanok, mint a jószivü adakozó nők: bármely politikai pártnak szívesen rendelkezésre bocsátják kegyeiket. És ezalatt a játék alatt — amint látjuk — egyik arculütés a másik után éri a nemzetet. Már pedig az arculütést eltűrni, a megveretést elfeledni, az ellenséggel szemben nyafogni, ez annak a jele, hogy értéktelenek, feleslegesek és életképtelenek vagyunk, akár férfiakról, akár nemzetekről legyen szó. Tiporj, csak engedj élni: ez a csőcseléknek