Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-82

À nemzetgyűlés 82. ülése 1923. Iveknek a fogyasztóhoz való rendszeres, pontos és kifogástalan juttatása képezi a kereskedelem produktiv foglalkozását és feladatát. Amint az átmeneti idő el fog múlni és a rendszeres gazdasági viszonyok életbelépnek, amidőn ezen tilalmi időszak nagy iparfejlesztő hatása ki fog derülni, a magyar kereskedelemnek szebb feladata nem lehet, mint az, hogy idegen áruk helyett a nemzeti termelés produktumait közvetítse a fogyasztókhoz. (Ugy van ! Ugy van/ a jobboldalon,) Mert ennek a tilalmi időszaknak, amelyet nem is mi inauguráltunk önszántunkból, hanem a körülöttünk levő államok intézkedéseinek elkerülhetetlen folyománya volt, iparfejlesztő hatása már a lefolyt rövid ipőszakban is kétségtelenül kiderült. így elsősorban a textiliparnál, amelynek adatait délelőtt felolvasta Beck t. képviselőtársam. Ezt csak kiegésziteni szeretném azzal, hogy 1920 óta 33 gyár keletkezett, üzemi kibővítés 14 gyárban történt, és hogy építés, illetőleg felszerelés alatt 18 texfilgyár áll. Nem tartanám helyesnek, ha jelentőségüket és termelő értéküket a produktiv zálogok szégyenteljes korában külön kiemelném. Ettől eltekintek. (Helyeslés a jobboldalon.) Itt van a mezőgazdasági szempontból olyan fontos vegyészeti ipar, amelynek fejlődése csonka Magyarország határainak megvonása óta igen érdekes, mert hiszen ez az az iparág, amely tulaj donképen a legtöbb üzemet vészit ette el, mert vegyiiparunk legnagyobb része a pariferiákon volt. Műtrágyagyárunk a békekötés után maradt kettő, most van négy. Sósavgyárainkat teljesen elveszítettük, azóta teljesen fedezni tudja egy itteni gyár a belföldi szükségletet. Meghonosítottuk a glaubersógyártást, amely az üvegipar szempontjából fontos. Építés alatt van egy töménykénsav-, chlór-, chlórmész- és aluminiumszulfátgyár, amely a textil- és bőripar fontos nyersanyagait fogja előállítani. Rézgáli ci párunk két uj gyárral gyarapodott ; a hazai termelés a belföldi 700 vagon szükségleten felül évente 500 vagcn felesleget fog produkálni. Marónátrongyárainkat teljesen elveszítettük ; már van egy uj gyár. Két uj kalciumkarbidgyár létesült, amelyek az évi 400 vagon belfödli szükségletnek egyévi termelés után már kétharmadsészét fedezni tudják. És igy tovább. Egész sorozata a kisebb jelentőségű vegyészeti gyáraknak. Azután itt van a vasfeldolgozó ipar. Délelőtt említés tétetett a zománcedénytilalomról. Ma két uj gyár épült, amelyeknek üzembe helyezése után, ha ezek a következő év folyamán kifejtik termelésüket, a magyar zománcedénytermelés az ország szükségletének duplájára, vagy háromszorosára fog emelkedni és exportiparrá lesz. Mindezek alapján kétségtelennek tartom, hogy egy megfelelő iparvédelmi politika inaugurálása nemcsak hogy nem ellenkezik a nemzeti érdekekkel, hanem azok szempontjából elkerülhetetlen szükségesség. A kormányzat figyelmét pedig arra szeretném felhívni, hogy a külkereskedelmi rendszabályokat nem lehet és nem szabad megkovesiévi január hó 11-en, csütörtökön. 2.11 tett rendszabályoknak tekinteni, hanem a gazdasági élet folyton változó követelményeihez folyton és haladéktalanul hozzá kell simúlniok. (Helyeslés jobbfelől.) Ne méltóztassék elijedni attól, hogy a behozatali listákon akár hétről-hétre változtatások történj ének ; de még fontosabb a kiviteli tilalmaknak, a kiviteli illetékeknek lehető gyakori reviziój a, nehogy ezek a sokszor csak pénzügyi szempontokból történő intézkedések a kiviteli lehetőségeket csirájukban megfojtsák. (Helyeslés jobbfelől.) Aminthogy pl. a kikészitési előjegyzési forgalom az ipari exporttörekvéseknek egészséges tápot kell hogy adjon, ugy más oldalról lehetetlennek találom, hogy az őrlési forgalomban ennek tanulságaié ne vonassék, tehát egy kikészitési eljárásnak megületékezése által egy törzsökös magyar iparnak, a malomiparnak természetes munkaköre mesterségesen megcsorbittassék. A kiviteli illetékek rendszere a gyakorlatban általában nem vált be. Nézetem szerint elsősorban a mezőgazdaság szempontjából sem, és hogy a belső fogyasztás érdekeit sem szolgálta, az is kétségtelen, mert hiszen az árnivónak ettől várt leszorítása a valóságban mégsem következett be. Az egyes mezőgazdasági termékek illetékeinek megállapítása körüli viták kormány és érdekeltség között; rendszerint oly soká tartanak, hogy általánosságban azt lehet mondani, hogy arra hivatvák, hogy növeljék azokat az elmulasztott alkalmakat, amelyek az ország gazdasági érdekeinek kárára az elmúlt időkben oly nagy számban fordultak elő. Mielőtt beszédemet befejezném, (Halljuk ! Halljuk ! jobbfelől.) röviden ki szeretnék térni arra a vádra is, mintha egyes foglalkoztatási ágak prosperitása a munkástömegek életnívójának erőszakos és mesterséges lerontása révén volna elérhető. Ha a magyar munkásság parlamenti képviselete néha ugy érzi, hogy velük szemben türelmetlenség, meg nem értés mutatkozik a polgári pártok részéről, ugy ez megítélésem szerint annak is tulaj donitható, hogy gyakran egyoldalú osztályérdekeik képviselete alkalmával azt a látszatot keltik, hogy szembehelyezkednek a nemzeti pszichének a jelen időbeni azon elemi követelményével, mely a legnagyobb önmérsékletet kívánja abban az irányban, hogy a mai szomorú helyzetünkben az ország egyik osztályával se hitessék el az, hogy a teljes megelégedettség és kielégülés állapota más osztályönzések leküzdése által elérhető volna. (Ugy van ! jobbfelől.) Hiába történik hivatkozás arra, hogy egyik vagy másik iparág éhbérei teszik lehetővé annak jogosulatlan nyerészkedéseit, mint pl. a karácsonyi szünet előtt Kabók képviselő ur részéről, aki kimutatta, hogy az ipari munkásság mai keresete a békebelinek csak 140—150-szerese és igy az életstandard nagyfokú csökkenése következett be. A főkérdés az, hogy lehetett volna-e másképen — bár kétségtelen, hogy igy is a társadalomnak számos rétege még viszonylag rosszabb helyzetben van a munkásosztállyal szemben — egyáltalában biato&itani a munkásság nagy tömegei részére a