Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-82
208 A nemzetgyűlés 82. ülése 1923. évi január hó 11-én, csütörtökön. rem, hogy rámutassak annak a törvénynek fogyatékosságára, amelynek hatálya a kereskedelmet és az ipart minden más társadalmi osztállyal szemben inferiorisabb helyzetbe hozza azáltal, hogy a politikai jogok legszebbikétől, a passziv választói j ogtól elzárj a. Az inkompatibilitási törvényre gondolok. Ez akadályozza meg, hogy az ipar és a kereskedelem'jelentőségéhez mérten részt vehessen a törvényhozás munkájában. Én azt hiszem, t. Nemzetgyűlés, mindannyian megegyezhetünk abban, hogy a közéletben az inkompatibilitásnak csak egy fajtája lehet veszélyes és ez az erkölcsi inkompatibilitás, ami azonban foglalkoztatási ágakhoz kötve nincs. (Igaz! ügy van! jobbfélől.) De hogy egy magyar iparos vagy kereskedő csak azért, mert a közszállitási törvény alapján valamely nyilvános árlejtésen egy állami üzem szállitójává válik, hihetőleg azért, mert a legolcsóbban és a legmegbízhatóbban akarja vagy tudja az állam szükségletét kielégíteni, a törvényhozás házából ki legyen rekesztve, ez olyan capitis diminutiója a magyar üzleti világnak, amelyre sehol a világon példát nem látunk és ma, amidőn a munkásosztály képviselői is bevonultak a parlamentbe és helyet foglalnak itt, lehetetlen, hogy ennek a tőrvénynek észszerű revíziója be ne következzék. T. Nemzetgyűlés ! A kormány külkereskedelempolitikai működéséről is sok szó esett és megvallom, nagyon nehéz a különböző nézőpontoknak összeegyeztetése. Hol azt vetik a kormány szemére, hogy nem eléggé aktiv abban a tekintetben, hogy a körülöttünk lévő országokkal mennél hamarabb normális kereskedelempolitikai helyzetbe jussunk, hol pedig elitélő kritika tárgyává teszik azt, hogy ily irányú tárgyalásokat folytat, mint például a közelmúltban a csehekkel. Nézetem szerint a kormányt — és én eléggé vélem ismerni a kulisszák mögött történteket is — a külkereskedelmi tárgyalások tekintetében semmi vád nem érheti és ha valami késedelem történt, ugy azt nem mi okoztuk. A kormány és az előző kormányok is minden alkalmat és eszközt, felhasználtak, hogy tárgyalási k'szségüket dokumentálják és nem rajta, hanem a politikán múlott, ha példái a cseh tárgyalások a királypuccs miatt egy évvel kitolódtak. (Ugy van! jobbfélől.) És bár mindannyiunk szivén átnyillalott a keserűség Baross János t. képviselőtársunk fejtegetései nyomán, én mégsem tudnám helyeselni ma az olyan külkereskedelmi politikát, amely általános bojkott alá akarná venni egyik vagy másik szomszédos államnak termékeit. A kereskedelmi szerződések tárgyalása alku kérdése, az alku pedig kizárja azt, hogy az egyik kapni akar valamit, a másik pedig nem akar adni. Mindkét oldalon vannak érdekek, akár pénzügyiek, akár ipariak, akár közlekedéspolitikaiak s a kétoldali érdekek összeegyeztetésének eredménye aztán a szerződés. Én különben igen szerencsétlennek tartom Baross János t. képviselőtársamnak azt a beállitáaáfcj, mintha valam|..cs«hi imperialista politika kellett volna ahhoz, hogy a Felvidék gazdaságilag tönkre menjen. Erre nincs szükség, a tényeknek és a valóságnak elhomályositása volna ez, mert hiszen mi előre tudtuk — ami békedelegációnk ezt alaposan kifejtette és sokszor kifejtette — hogy ezeknek a területeknek létjogosultságuk, gazdasági exisztenciájuk lehetősége megszűnt abban a pillanatban, amikor tőlünk leszakították őket. (Igaz ! ügy van ! jobbfélől.) Előre tudtuk, hogy ez igy fog bekövetkezni és mint természetes és elháríthatatlan következményt tulaj doni tjük ezt a békeszerződés lehetetlen területi határozmányainak, amit tehát semmiféle cseh imperialista politikával nem kell magyarázni. (Igaz ! Ugy van ! Helyeslés jobbfélől.) Amit még a kormány figyelmébe szeretnék ajánlani — és ezt nem szünök meg unos-untalan ismételni, — az, hogy ne elégedjék meg az árucsereforgalmi egyezmények primitiv rendszerével és ne szűnjék meg minden előkészítő lépést megtenni arra, hogy abban a pillanatban, amidőn a viszonyok ezt lehet ővéteszik, a tilalomtól mentes tarifaszerződéshez juthassunk megint. Addig persze még hosszú utat kell megtennünk, és nagy hibának tartanám, ha akár Ausztriával, akár Csehországgal, szóval egyes országokkal történnék meg az ilyen szerződések megkötése, mert ennek csak akkor érkezik el az ideje, amikor az összes államokkal egyszerre lesznek a szerződések megköthetők. Azt is tudom, hogy ha csak tőlünk vagy Ausztriától függött volna, akkor már talán ott is tarthatnánk. Hogy nem igy történt, nem politikai okokból történt, — a kis entente-nak elutasító magatartását ezzel szokták magyarázni, — nézetem szerint tisztán egy gazdasági meggondolásból származott, a cseh piacnak a német iparral szemben való védekezéséből. De ha mi ezt el akarjuk érni, és ha Európa el akarja érni azt, hogy itt gazdaságilag rend és nyugalom legyen — és oda addig nem jut el, míg a tilalomtól mentes tarifaszerződések korszaka cl nem érkezik, — akkor ennek nélkülözhetetlen előfeltétele az, amiről ma Beck Lajos t. képviselőtársam a délelőtti vitában beszélt : az autonóm vámtarifának megteremt ése. Ezzel elérkeztem, t. Nemzetgyűlés, ahhoz a kérdéshez, amely körül a legut óbbi időben oly sok vita folyt. Nem az indemnitási vita feladata ezt, eldönteni, de a nemzeti célok kitűzésének szempontjából mégis döntő fontosságú és hiszem, hogy mire az első önálló magyar vámtarifa ügyében döntenie kell a nemzetgyűlésnek, ez a kérdés is tisztán fog állani a nemzeti közvélemény előtt. isA nyáron részt vettem az Interparlamentáris Unió bécsi tárgyalásán. Ennek napirendjén szerepelt Treub hollandiai pénzügyministérnek egy határozati javaslata, amely szabadkereskedelmi eszméket, vámmentes forgalmat propagált. A magyar csoportnak az illetékes előkészítő bizottságba delegált tagja megbetegedvén, az előkészítő tárgyalár sokon nem vettünk részt s igy a magyar csoport tájékozatlan volt afelől, hogy az internacionális közhangulat milyen elbírálásban részesiti ezt a ja» , vasiatok,