Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.

Ülésnapok - 1922-81

140 A nemzetgyűlés SI. illése 1923. évi január hó 10-én, szerdán. követeli, hogy három könyvet vezessen és pedig egy megrendelési könyvet, egy feljegyzési könyvet és egy anyagbeszerzési könyvet. Attól a kisiparostól, aki legalább négy segéddel dolgozik, vagy ha nem is annyival, de külső segéderővel dolgozik, megköveteli, hogy vezessen egy megrendelési könyvet, vezessen egy feljegyzési könyvet, harmadszor vezessen egy anyagnyilvántartási könyvet, amelybe nemcsak azt vezeti be, hogy az anyagot hogy szerezte meg, a pontos nevekkel és források megjelölésével, hanem azt is, hogy az anyagot mikor és hogyan használja fel. Ez tehát három könyvet tartozik vezetni. A be nem jegyzett kiskereskedő — jegyezzük meg — négy dolgot tartozik teljesíteni. Először pénztárkönyvet kell vezetnie, másodszor egy hitelkönyvet a hitelben eladott árukról, amelyben megjegyzi azt, hogy kinek hitelezett, és ezt nyilvántartja, harmadszor vezetnie kell egy árubeszerzési könyvet, negyedszer pedig záróleltárt kell készítenie minden év végén, amelyben a felszerelés és az árukészlet mennyiség tekintetében és érték szerint felbecsültetik. Mielőtt még a szabad foglalkozásokról szólnék — különben ezekre, a kiskereskedőkre, a kisiparosokra, a kisexisztenciák egész tömegére helyezem a legnagyobb súlyt — fel akarom vetni azt a kérdést, vájjon hogyan képzeli azt a pénzügyi kormányzat, hogy a kisiparosoknak és a kiskereskedőknek ez a nagy tömege hogyan képes rendes üzletmenetet csinálni és emellett ezeket a könyveket vezetni. Hogyan képesek ezeket a könyveket vezetni azok a néha egészen egyszerű emberek, akik a maguk mesterségét nagyon jól értik, vagy akiknek megvan a maguk kereskedelmi esze és tapasztalata, de akik a könyvvezetéshez nem értenek. Amennyiben pedig könyvvezetőt fognak maguknak tartani, vájjon nem jelent-e ez számukra egy ujabb olyan adóterhet, amelyet elviselni képtelenek. Egyáltalában hogyan képzeli a pénzügyi kormány a detailkereskedelemnél ezt a könyvvezetést? Amikor valaki elad, nem adhat el az egyik kezével és nem csinálhat feljegyzést a másik kezével. Ez nagyon is bibliai reminiszcenciákra mutat, mert az ótestamentom szerint a babilóniai fogság után ugy épült fel az ujabb szentély, hogy a zsidók egyik kezükben a vakolókanalat tartották, a másik kezükben a fegyvert. Itt az iparosoknak és a kereskedőknek egyik kezükkel eladniok kellene, másik kezükkel pedig könyvelniük. De már a szentély építésénél is munkamegosztás állott be, amennyiben egyik csoport csak az építkezést esinálta, másik csoport pedig a védelmi munkára adta magát. Itt is a könyvvezetésnél egy uj csoportot kellene kiküldeni, amely csoport külön végezze el a könyvvezetés munkáját. Ha én nem is interpellálok, ha az érdekeltek nem is zúdulnak fel ez ellen, ha próbálják is végrehajtani, nem lehet ezt a gyakorlati életben végrehajtani. Nem lehet, mert teljes lehetetlenség a kisemberek nagy tömegétől megkövetelni — és majdnem kizárólag ezekért szólok: a kisiparosokért s a be nem jegyzett kereskedőkért — hogy ezt a terhet magukra vegyék. Ezek képtelenek ezt a munkát elvégezni. Eszembe jut az a mondás, amelyet a konstanci zsinaton Zsigmond király mondott, amikor valami grammatikai hibát követett el és ezt helyreigazították. Azt mondotta : Imperator super grammaticam. Ebben igaza lehet, az imperátor parancsolhat a grammatikának, ha parancsol azoknak az akadémiáknak, amelyek a grammatikát csinálják, azonban az imperátor sem parancsolhat a józan észnek és nem parancsolhat az életnek. Azt pedig, hogy a kisiparosok és kiskereskedők egész tömege ezeket a szépen kicirkalmazott, elméletben megállapított könyveket vezesse, hogy raktárkönyveket vezessen és a virágkereskedő leltárt vegyen fel a kék nefelejtsek számáról, amelyek üzletében vannak, a burokban lehetséges kigondolni, de az életben lehetetlen megcsinálni. Ha tehát nem is történnék semmi, ezek a dolgok az életben amúgy is keresztülvihetetlenek. De lesznek közben egyes áldozatok, mert hiszen mindez szankcióhoz van kötve. A nem helyes könyvvezetés vagy a könyvnemvezetés 50.000 koronáig terjedhető birsággal sujtatik és lehetnek még egyéb konzekvenciái is. Mindehhez felvetem azt a kérdést, amelyet az igen t. pénzügyminister ur, aki annak a szakmának igazán kiválósága, nagyon jól tud mindenki, aki ismeri a jövedelmi adóstatisztikát — a normális időkből valót — tudja, hogy körülbelül az az arány, hogy a kis exisztenciák képezik az adózó kétharmadrészét és maxime behozzák a jövedelem egyharmadát, a nagyobb adózók pedig az adózók egyharmadát, vagy még kisebb részét képezik és behozzák a jövedelmi adó kétharmadát. Nagyon jól tudja a t. pénzügyminister ur, aki, ismétlem, kiválósága e szakmának, hogy pl. az úgynevezett létminimum nem ajándék. Ez csak egy látszat, mert a létminimum olyan adót enged el, amelynek kimúlása többe kerül, mint amennyit az adó hoz. Ha tehát a nagyszámú csekély, mit sem jelentő, pénzügyileg teljesen értéktelen adótételektől mentesiti magát a pénzügyi kormány, többet nyer ezáltal, mint amennyibe kerül neki az a látszólagos ajándék, amelyet a létminimumban megad. Itt is azt mondom: ha békével hagyja ezeket a kisembereket, a pénzügyi kormányzat többet nyer ezen, mint amennyi kiadásba fog kerülni az, hogy e

gy egész sokaságát a kisiparosoknak és kiskereskedőknek fogja szakadatlanul ellenőrizni adónyomozókkal, adódetektivekkel, vájjon vezetnek-e vagy helyesen vezetik-e a könyveket. Nem tudom, hány regiment ilyen adódetektiv van ma, mert erről nincs semmiféle adatom. De hogy hány ezredet (Felkiáltások a bálolda-