Nemzetgyűlési napló, 1922. VIII. kötet • 1923. január 08. - 1923. január 19.
Ülésnapok - 1922-81
iâ6 À temzet gyűlés SI. ülésé 192 Dobóczky Dezső: Kozarek nagyon szép magyar ! Szeder Ferenc : Olyan mint Wolff Károly ! Esztergályos János: Mindezek után nem is kellene már többet beszélnem, (Felkiáltások jobbfelöl : Elég is volt.') mert amit elmondottam, az épen elég indok arra, hogy a kormánynyal szemben bizalmatlan legyek és ne szavazzam meg az indemnitást. De súlyosbítja ezt az a rendszer, amelyet a belügy minister ur tart fenn, az a rendszer, amelyet a kormány tart fenn és amelynek egyik ékes bizonyítéka itt van nálam. Felolvastam, méltóztattak hallani, azokat az eseteket. De tudja ezt minden közigazgatási hatóság Ennek dacára mernek embereket írásban megfenyegetni, hogy csinálják azt, amit ők nekik mondanak, mert különben Zalaegerszegre kerülnek. Felolvasok egy erre vonatkozó értesítést (olvassa) : »Pirhos Károly Urnák, Budapest. Miután köztudomású, hogy Ön az Építőmunkások Szövetségének kéményseprő szakosztályában titkári állást tölt be, és annak fejlődésében tevékeny részt vesz, holott az szigorúan meg van tiltva önnek, figyelmeztetem, hogy ugy jelenlegi állását mesterénél, valamint a szakosztályban betöltött állását azonnal ha el nem hagyja, a törvény értelmében haladéktalanul Zalaegerszegre, ahol már egy ízben tartózkodott, szállíttatik. Budapest, 1922. november 4.-én. Dr. Nánásy, államrendőrségi főtanácsos.« (Zaj a szélsőbaloldalon.) Amikor a kormány ilyen állapotokat fen tart és véd, amikor a kormány ilyen rendszert támogat és ilyen eszközökkel dolgozik, amikor a kormány még rendtörvényjavaslatot hoz ide és ezután az országból nagy börtönt akar csinálni, . . . Rakovszky Iván belügyminister : Akkor sokkal kedvezőbb lesz a helyzet ! Esztergályos János : . . . akkor ne méltóztassék ezektől a padoktól azt kivánni, hogy ez a frakció, a szociáldemokrata párt, bizalommal viseltessék a kormány iránt. Miután a kormánnyal szemben bizalommal nem viseltetünk, az indemnitást nem szavazom meg. (Elénk helyeslés és taps a szélsőbaluldalon.) Elnök: T. Nemzetgyűlés! A tanácskozásra szánt idő letelvén, a vitát megszakítom és megteszem elnöki előterjesztéseimet. Bemutatom a t. Nemzetgyűlésnek Knaller Győző képviselő ur levelét, amelyben egészségi okokból hatheti szabadságidő engedélyezését kéri. Javaslom, hogy a kért szabadságot méltóztassanak megadni. (Helyeslés.) A. nemzetgyűlés a kért szabadságot megadja. Jelentem, hogy gr. Hoyos Miksa képviselő ur hozzám intézett ;levelében összeférhetlenségi bejelentést tett önmaga ellen annak eldöntése végett, hogy reá nézve az összeférhetlenség esete fenforog-e vagy sem? I évi január hó 10-én, szerdán. Miután a bejelentés a házszabályok 144. §-ában előirt kellékeknek megfelel, azt az összeférhetetlenségi állandó bizottsághoz tettem át. Bemutatom a t. Nemzetgyűlésnek Békés és Sopron vármegye közönségének feliratát a vármegyei tisztviselők státusrendezése ügyében ; Esztergom vármegye közönségének a nemzetgyűlést üdvözlő feliratát; Fehér vármegye közönségének feliratát a mezőgazgasági munkabérek törvényhozási utón leendő szabályozása végett és végül Budapest székesfőváros közönségének feliratát a beszállásolási törvények revizió alá vétele tárgyában. A feliratok a házszabályok 242. §-a értelmében előzetes tárgyalás jelentéstétel végett kiadatnak a kérvényi bizottságnak. Következik az indítvány- és interpellációskönyvek felolvasása. Kérem a jegyző urat, hogy először az inditványkönyvet felolvasni szíveskedjék. Forgács Miklós jegyző: Az indítványkönyvbe Drozdy Győző képviselő ur a következő indítványt jegyezte be (olvassa) : »Indítványozom, hogy a nemzetgyűlés ügyvédtagjai tiltassanak el attól, hogy a földigénylőkkel szemben a nagybirtokosok érdekeit védjék az t Országos Föld birtokrendező Bíróság előtt.« (Elénk hel lyeslés a bal- és a szélsőbaloldalon.) Peyer Károly : Minden gazdag zsidó kurzusügyvédet választ magának védőül. Elnök : Miután Drozdy Győző képviselő ur indítványát írásban is benyújtotta és igy a házszabályokban előirt kellékeknek megfelelt, az indítvány ki fog nyomatni, szét fog osztatni és indokolására nézve később fogok a nemzetgyűlésnek javaslatot tenni. Következik az interpellációs-könyv felolvasása. Forgács Miklós jegyző: Az interpellációskönyvbe a következő bejegyzések történtek : Haller József — az összkormányhoz — a nyugatmagyarországi határkiigazitás tárgyában ; Vázsonyi Vilmos — a pénzügy minister hez — a kereseti adó végrehajtási utasítása tárgyában; Hegymegi-Kiss Pál — a belügyministerhez — a zalaszentgróti választási eljárás során elkövetett szabálytalanságok tárgyában; Melczer László — a földmivelésügyi ministerhez — az alkalmatlan méncsikók és az alkalmatlan mének terméketlenné tétele tárgyában ; Pakots József — a belügyministerhez — a mohácsi ólmosbotok tárgyában ; Szeder Ferenc — a belügyministerhez — a sarkadi földmunkások csoportjának feloszlatása és a csoportok feloszlatásával kapcsolatos jelenségek tárgyában ; Gubicza Ferenc — a földmivelésügyi ministerhez — a földbirtokreform végrehajtásánál észlelt visszaélések tárgyában ; Pakots József — a ministerelnökhöz és a