Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-76
188 A nemzetgyűlés 76. ülése 1922. évi december hó 20-án, szerdán. mint az, hogy ennek a törvénynek konzekvenciái végre vonassanak le. A konzekvencia pedig az volna, hogy az állami tanitdk más állami tisztviselőkkel fizetés, nyugdíj és szolgálati pragmatika tekintetében teljesen azonos elbánás alá essenek. (Helyeslés.) Konzekvenciája az volna, hogy a tanítói illetmény és nyugdíj ne szabályoztassék külön törvényekben, mert külön szabályozás ad lehetőséget és módot annak a különbségnek fentartására, amit a törvény egyszer már el akart töröl ai akkor, amikor az állami tanítókat állami tisztviselőknek minősítette. A kívánság tehát az volna, hogy töröltessék el a tanítói illetményről szóló 1907: XXVI. és XXVII., az 1913. : XV., XVI. te. és a Károlyiféle VIII. néptörvény, valamint az a kívánság, hogy az 1912 : LV., a tanítói nyugdíjról szóló törvény vitessék végre teljesen keresztül. Miután pedig az 1922 : VI. te. a tanítói oklevelet egyenlő rangúvá teszi az érettségi bizonyítvánnyal, ennek viszont az volna a konzekvenciája, hogy ugyanazok a fizetési osztályok megnyittassanak az állami tanítók előtt, mint amelyek nyitva vannak az egyenlő kvalifikációval rendelkező többi állami tisztviselők előtt, vagyis a VII. és VI. fizetési osztály a tanítók, a IX. és VII. fizetési osztály pedig az óvónők előtt. A felekezeti tanítókra vonatkozólag pedig a kormányzatnak ki kell mondani . . . (Zaj.) Elnök : Csendet kérek, képviselő urak. Hal1er István : . . . hogy soha nem lehetnek mostohább elbánásban, mint az ugyanolyan ideje szolgáló, ugyanabban a korban lévő állami tanítók. Ezzel tulajdonképen,el volna érve az, amit a tanítóság ma akar. En tudom, hogy a ministerelnöknél voltak deputációban és a ministerelnök azt a választ adta, hogy hajlandó ezeket a kívánságokat figyelembe venni és amennyiben az állam financiái ennek akadályt nem gördítenek, teljesíteni is Azt hiszem, hogy mikor a ministerelnök ur a tanítók küldöttségének ezt az ígéretet tette, tulajdonképen azt jelentette ki, hogy a kivánság teljesítve van. Mert financiális akadálya a kivánság teljesítésének nem lehet. T. i. a tanítóknál a VII. és VI. fizetési osztály megnyitása mindössze 13,442.000 korona többletet jelentene, az óvónőknél pedig 1,449.000 koronát. Azt hiszem, hogy amikor ma 150 vagy 200 milliárdos büdzsével dolgozunk, ezek a néhány milliós tételek igazán nem jöhetnek számításba, ha végre végét akarjuk vetni egy osztály nyugtalanságának, és ha végre be akarjuk bizonyítani, hogy amit az állam az egyik kezével adott, azt nem veszi vissza a másikkal, hanem amikor az állami tisztviselőkkel egy kategóriába sorolja az állami tanítókat, ezzel a ténnyel azt akarja jelenteni, hogy egyforma elbánásban fogja őket továbbra részesíteni. Azt hiszem, a keresztény kormányzatnak nagy érdeke volna az ilyen osztályoknak teljes megnyugtatása, hogy azzal a lelki nyugalommal .és teljes energiával szolgálhassák a nemzetnevelésnek munkáját, amely nélkül azt eredménye: sen szolgálni tényleg nem lehet. Még csak egy témára kívánok kitérni, azután megköszönöm a Ház szives türelmét. Gömbös t. képviselőtársam az egyik ellenzéki képviselőnek aposztrófálásával szemben védelmébe vette a külügyministert. Azt mondotta, hogy nem illik a külügyministert bántani, mert hiszen ő oly szolgálatokat tett az országnak, illetve oly nagy munkát vállalt magára, hogy ez az idegrendszerét is megviselte. És amikor valakinek idegrendszere a nemzetnek tett szolgálatokban rongálódott meg, el lehet várni, hogy ezt megfelelő kímélettel, megfelelő érzéssel vegyük tudomásul és megfelelő kímélettel szóljunk arról, aki a nemzetért való munkájában idáig ment. Sajnos, nem tudom azonosítani magamat e tekintetben Gömbös t. képviselőtársam felszólalásával, akinek beszédjével pedig egyébként, különösen annak másik részétel, teljesen egyetértek. Nem tudom azonosítani magamat azért, mert az én logikám szerint, ha valakinek idegrendszere meg van viselve, annak pihenést kell engedni. Az én logikám az, hogy egy beteg nemzet, amely a maga idegzetében szintén a végletekig van megviselve, nem vállalhat oly orvost, akinek idegzete szintén meg van támadva. (Egy hang a jobboldalon : Lemondott !) Az én felfogásom az, hogy oly súlyos időket élünk, amikor lelkileg és fizikailag teljesen és tökéletesen egészséges embereknek kell ott lenniök, hogy minden pillanatban megtalálják a kellő szót a nemzet érdekeinek érvényesítésére. Ma átmeneti provizórikus állapotban vagyunk külügyeink vitelét illetőleg, mert nincs külügyministerünk. Van valaki, aki meg van bízva a külügyek vitelével. En azt hiszem, hogy ma, amikor kezdünk közeledni a békéknek revíziójához, amikor kezdünk közeledni a jóvátételi kérdések és békék válságához, amikor minden áldott nap merülnek fel jelenségek, amelyek azt mutatják, hogy talán eljön az ideje annak, amikor a magyar kérdést is még egyszer komolyan bele lehet vetni az európai közvéleménybe és el lehet talán érni valami javítást, és azokban az igazságtalanságokban, amiket velünk elkövettek, lehet talán valami reparációt találni, ha megfelelő pillanatban a megfelelő ember a megfelelő szót kimondja, akkor azt hiszem, nagy felelősséget vállal magára a kormányzat, amikor ilyen időkben provizórikus állapotot tart fenn. Akkor, amikor a török békét kell revideálni, amikor Olaszországban teljesen uj politikai irányzat kapott lábra, amikor Londonban nem tudnak megegyezni a főhatalmak, hogy- minő eljárást kövessenek Németországgal szemben, amikor Amerika végleg kilépett a maga passzivitásából és a maga nagy súlyával bele akar avatkozni a békének végleges megteremtésébe, ilyen időkben, t. Nemzetgyűlés, nem lehetünk mi a külügyek terén provizóriumban, és ilyen időben ott Parisban, ahol sorsunk végeredményben el fog dőlni, nem lehet a mi kép-
