Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.
Ülésnapok - 1922-75
A nemzetgyűlés 75. ülése 1922. évi december hó 19-én, kedden. 163 Szeder Ferenc : Azt sokan megállapították a báboru alatt, a bábom után, és most is megállapítják, bogy a dolgos kéz az, amelyre építeni lebet. Ennek a megállapításnak logikus következménye, bogy azt a dolgos munkáskezet pedig óvni, ápolni kell és arra kell törekedni, bogy ebből a dolgos munkáskézbői minél több legyen és minél tovább jó karban legyen. Itt van Budai, aki »A megcsonkított Magyarország« című munkájában azt mondja (olvassa) : »A dolgos munkáskéz az az erő, amely kifosztott országunkon leghamarabb segitbet s csak okos önzést tanúsít az állam, ha a munkásait segitő olyan szociálpolitikát üz, amely a tömegeket emelve, vezetve, azokat ép erejűvé és megértővé fejleszti.« Ugyancsak ő mondja (olvassa) : »A népnek gondozása terén egy elmulasztott intézkedés évtizedekig érezteti káros hatását. Egy milliárdos sikerült valutaüzlet kevesebbet ér a nemzet maradandó értékei tekintetében, mint ha a halálozás arányát egy számmal sikerült leszorítani.« De, t Nemzetgyűlés, Sándor János belügyminister még a háború alatt azt mondotta (olvassa) : »A nemzetnek most folyó küzdelme a tanúbizonyság arra, hogy az állam szempontjából legnagyobb érték az ember, de még nagyobb értéke lesz az embernek akkor, ha elérkezik az ideje, hogy a háború pusztitásait helyreállítsuk.« Sándor János, az akkori belügyminister, nyilatkozott igy, aki felismerte az emberi érték nagy jelentőségét, és Budai, aki a szociálpolitikát elsőrangú fontosságú intézménynek tekintette, amely többet jelent, mint milliárdos valutaüzletek végrehajtása. Ezzel szemben azt látjuk, hogy Magyarországon mezőgazdasági szociálpolitikáról beszélni ostobaság, mert ilyen nem létezik. Azt mondják ezzel szemben, hogy az 1898. évi II. tcikk megfelelő szakasza kötelezi a munkaadót arra, hogy 8 napig gyógy kezeltesse a munkását, hogy ha beteg lesz az üzemében ; ha pedig rokkanttá válik, ott van a gazdasági cseléd-segélypénztár, amelyet annak idején joggal kolduspénztárnak neveztek el a földmunkások. Arról nem is szólok, hogy az 1898, évi II. te. megfelelő rendelkezései alapján hogyan nem teljesitik kötelességeiket az érdekelt gazdák, csak egynehány számadatot olvasok fel arra nézve, hogy igazoljam, hogy az országos gazdasági munkáscselédpénztár, amellyel nem is foglalkoztunk olyan régen, igazán és valójában kolduspénztár. Itt van kezeim között ennek a pénztárnak az 1921. évi jelentése, amely szerint ez a pénztár 1921 január elsejétől december 31-ig segélyezés címén kifizetett összesen 201.874 korona és 54 fillért. 201.000 koronát! Ugyanakkor a gyógyellátás — ezt csak megemlítem — 260.000 koronába került. De most jön a dolognak a java. Ennek a 201.000 koronának a kifizetése 756.275 korona 96 fillér adminisztrációs költséget jelentett. Háromnegyed millió korona adminisztrációs költség volt ahhoz szükséges, hogy 201.000 koroNAELÔ Vn. nát kifizethessenek azoknak, akik a munkában lettek rokkantakká és nyomorékokká. (Zaj.) T. Nemzetgyűlés! Ez a magyar mezőgazdasági szociálpolitikának a képe! Most arról nem beszélek, hogy mennyire elsőrangú országos érdek, népszaporodási érdek az, hogy legalább a nyomában haladjunk az 1907. évi XIX tcikk alapján létrejött munkásbizfcositási intézménynek. Egyenesen megszégyenítő, arcpirító, hogy az összes mezőgazdasági szociálpolitikai kiadásaink egy esztendőben 201.000 koronát tegyenek ki. (Mozgás balfelöl.) Néha, mikor a buzgóság megszállja a földmivelésügyi minister urat, akinek a reszortjába a mezőgazdasági szociálpolitikai törvényalkotások tartoznak, akkor egy-egy ankétre hiv bennünket, és terveket eszeltet ki velünk arra nézve, hogy miként is kellene mezőgazdasági szociálpolitikai alkotásokat létesíteni. Egy ilyen ankéten, körülbelül 1920 májusában, a földmivelésügyi minister ur azt mondotta, — még akkor nem vitatkoztak arról, hogy a trianoni békeszerződés vonatkozó szakasza érvényes-e a mezőgazdaságra, vagy nem — hogy (olvassa) : »Végre valahára elérkezett az ideje annak, hogy mezőgazdasági szociálpolitikai törvényalkotásokba kezdjünk. E tekintetben a trianoni békeszerződés kötelezettségeket ró ránk.« Én nem szívesen hivatkozom most sem a trianoni békeszerződésre és nem fogadom el ezt jogforrásnak. Tessék megcsinálni azokat a szociálpolitikai törvényalkotásokat, amelyekre ez kötelez, anélkül, hogy hivatkoznának a trianoni békeszerződésre. Előzzék meg azt, hogy ezzel kelljen a magyar államot kényszeríteni ilyen törvényalkotásokra azért, mert agrárország vagyunk és eminens érdekünk, hogy a mezőgazdasági munkásokat is a szociálpolitika áldásaiban részesítsük. Okos önzés tőlünk azoknak az összegeknek a befektetése, amelyeket szociálpolitikai alkotásokra használunk fel, mert a munkásokat erősítjük és a munkaerejüket teszszük tartóssá, ami nemzetgazdasági szempontból óriási nagy jelentőségű. r T. Nemzetgyűlés ! Én érzem és tudom azt, hogy amikor a magyar mezőgazdasági szociálpolitikát igy számokban önök elé terjesztjük, amikor itt számokkal igazoljuk be, hogy csak üres szólam a magyarság megerősítése, mert mindazokat a törvényes intézkedéseket elmulasztják, amelyekkel a magyarságot és a dolgozó tömegeket erősíteni lehetne, tudom, hogy önök között is van, aki szégyenkezik ezek miatt a számok miatt. De törekedjenek arra, hogy minél előbb odaérjünk a szociálpolitikai téren a mezőgazdaságban, mint ahol az ipari munkások állanak, akik számbelileg sokkal kevesebben vannak, mint a mezőgazdasági munkások. Azt hiszem, ebben a tekintetben egyetértenek velem és osztják felfogásomat, amikor a következő határozati javaslatot terjesztem elő: »Utasítsa a nemzetgyűlés a földmivelésügyi minister urat, 22
