Nemzetgyűlési napló, 1922. VII. kötet • 1922. december 14. - 1922. december 22.

Ülésnapok - 1922-75

À nemzetgyűlés 75. ülése 1922. évi december hó 19-én, kedden. Í53 művészet, egy nagy tisztviselőosztály, kereskedőknek és más közvetítőknek tömege, amelyek mind szilárdan megfundált és az államnak jövedelmező exisztenciát jelentettek addig, ameddig egy 20 milliós ország tette indokolttá és nélkülözbetővé a létezésüket ós amelyek mind a jég hátára kerültek, és az állami jövedelmek szempontjából mélyen lesülyedtek akkor, amikor a megmaradt nyolcmilliós ország az ő nagy tömegük létezését már nem tételezi fel. Ha ma felbecsülnők nemzeti vagyonként azt, amit Budapest képvisel, alig kapnánk meg egyharmadát a békebeli értékének. És igy van ez az egész vonalon. A háború, a forradalmak és főképen a román fosztogatás annyira megrendítették a megmaradt ország termelőképességét, hogy az meg sem közeliti a békebeli nívóját. Van egy megállapítás arról, hogy a megmaradt csonka Magyarországnak, tehát ennek a .16 vármegyének a nemzeti tiszta jövedelmét 1913-ban mintegy két és fél milliárd koronára lehetett tenni, 1921-ben pedig már csak 143 milliárdra, tehát csupán alig hatvanszorosára a békebelinek, holott a pénzünk ekkor már 140-szer kevesebbet ért, mint békében. Ugyanez áll a nemzeti vagyonra is. Ez a tizenhat megyére nyúló terület békében mintegy tizenhatmilliárd nemzeti vagyont képviselt. Ma alig képviseli ennek az összegnek a százszorosát, holott a pénzünk ötszázszorta ér kevesebbet. Hogy pedig az ország termelőképessége mennyire lesülyedt a háború, a forradalmak miatt és főképen azáltal, hogy a románok lelkiismeretlenül a legfontosabb termelési eszközöktől és cikkektől fosztottak meg bennünket, azt igazolja az, hogy ezen a megmaradt tizenhat megyén a békeévekben átlag csaknem negyvenmillió métermázsa termett búzából, rozsból, árpából és zabból, addig tavaly mindössze huszonötmillió métermázsa termett. Ugyanez áll a többi mezőgazdasági termékeknél is. Nagy csökkenés van az állatállomány legfontosabb ágaiban; az ipari üzemeket korlátozni kellett, ugy hogy ipari termelésünk is ezen a csonka területen a felénél is kevesebbre sülyedt. E-oppant nagy visszaesést mutat külkereskedelmi mérlegünk, mert ma már a passzívum közel jár a harmincmilliárdhoz. Ilyen körülmények között, t. Nemzetgyűlés, valóban nagy kérdés az, hogy egyáltalán lábra tudunk-e állani, meg tudunk-e élni akkor is, ha békén hagynak bennünket, ha nem kivannak jóvátételt! De mi bizunk a nemzet fiainak kitartásában, szent elhatározásában, hogy mi ismét életet akarunk és tudunk teremteni és nyomról nyomba újra tudjuk teremteni Magyarországot. Ám pusztulást, káoszt és összeomlást jelent az, ha ujabb horribilis kötelezettségeket akarnak róni egy országra, amely ebben a pillanatban még a legszükségesebb eszközök nagy részét is nélkülözi ahhoz, hogy termelését megindíthassa és fokozhassa és amelynek fizetési mérlege oly döbbenetes módon jelzi a hanyatlás irányát. T. Nemzetgyűlés! Bizonyos az, hogy bennünket már nem nagy idő választ el attól az időponttól, hogy rólunk döntsenek, és ez a döntés, ha kedvezőtlen, megsemmisülésről szól. Azért idéztem fel az 1918-as magyar parlament emlékét, mert engedelmet kérek, én ma sem látom az adott helyzetnek a helyzet veszedelmének és komolyságának azt az átérzését és méltánylását, amelyet megérdemel. Én ma nem látom azt, hogy minden figyelmünket erre a sorsdöntő mozzanatra irányoznák, és parlament és közvélemény minden erejét szedné össze, hogy minden veszedelmes kísérletnek már eleve ellenszegüljön. Ugy érzem, t. uraim, hogy a kaszás rém, mely már annyiszor szántott testvéreink sorában, amely már annyiszor átvonult e szegény nemzet sorai fölött, már itt áll és itt kandikál be ez épület ablakain és mi még mindig, mindig csak egymással szemben állunk, mi még mindig csak pártok, csak személyek ügyeivel foglalkozunk. Ezért mondom, hogy visszhangozni kellene, t. uraim, az egész országnak, az ország valamennyi templomának, egyesületének, társadalmi osztályainak és csoportosulásainak, de legfőképen ennek a magyar nemzet törvényhozásának egytől : attól, hogy egyek vagyunk ebben a kérdésben, hogy összefogunk ebben a kérdésben, hogy nemcsak beszélünk, hanem bizonyítunk is a tekintetben, hogy mik azok az okok, amelyek miatt nem tudunk és nem akarunk jóvátételt fizetni. T. Uraim ! Akkor, amikor be akarom fejezni szavaimat, még azt kérdem, hogy mit ér az, hogy sikerül vagy nem sikerül egy pártmegmozdulás, taktikai lépés vagy sakkhúzás; lehet-e kedvünk ily sorsdöntő pillanatcfk közelében személyes ügyekkel tölteni az időt ; holott vádló és vádlott egyaránt elbukik akkor, ha a magyar igazság nem tud érvényesülni. (Helyeslés jobbfelöl.) Ebben a kérdésben, most és ezentúl legyünk egyek, szabjuk ehhez minden erőnket, komolyságunkat és a nemzetgyűlés méltóságát. Es most, t. Nemzetgyűlés, mikor szavaimat befejezem, nem mulaszthatom el az alkalmat, hogy meg ne emlékezzem arról az emberről, aki körülbelül ma egy esztendeje vállalta el felelősségteljes állását s aki pártpolitikai, osztály- és mmden egyéni szempontok fölé emelkedve objektive, igazságosan, munkát és időt, de főleg idegeit nem kimélő hallatlan energiával viszi és vezeti biztos kezekkel az ország pénzügyi szekerét. Az indemnitási javaslatot elfogadom. (Élénk helyeslés és tajjs jobbfelöl. Szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Forgács Miklós jegyző: Szeder Ferenc! Szeder Ferenc: Tisztelt Nemzetgyűlés! Az előttem szóló képviselő ur azt fejtegette beszéde