Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-63

84 A nemzetgyűlés 63. ülése 1922. évi november hó 30-án, csütörtökön. hogy a törvényhatósági bizottsági tagok válasz­tását a kormánynak a fennálló tételes törvé­nyeink értelmében már régen el kellett volna rendelnie, és egyetértek velük abban is, hogy ez alkalommal egyedül és kizárólag a Friedrich­féle választójogi rendelet alapján meghatározott választói joggal kellett volna a bizottsági tagokat választani. Ezen az állásponton vagyok három okból. Elsősorban a/.on okból, mert a választások alatt a választóim előtt ezt az álláspontot kép­viseltem, másodszor, ezen az állásponton vagyok. azért, mert az elmúlt nemzetgyűlésnek tagja voltam, már pedig erkölcsi lehetetlenségnek tar­tom, hogyha valaki az előző nemzetgyűlésnek tagja volt, az általa hozott törvények meghoza­talában résztvett, most megtagadja azt, amit akkor a szavazatával szankcionált. Harmadszor pedig: ezen az állásponton vagyok azért is. mert az elő/ő nemzetgyűlésbe a régi nagyatádi Szabó István-féle program alapján lettem beválasztva, (Zaj és felkiáltások balf elől: Régi!) annak pedig sarkalatos pontja volt az, hogy a törvén) hatósági választásokat haladéktalanul, még pedig az álta­lános, titkos, községenkénti és nőkre is kiterjedő választói jog alapján el kell rendelni. (Uyy van! a széhobalol dal on.) Propper Sándor; Ezt már Nagyatádi is el­felejtette ! Szilágyi Lajos : Én tehát erkölcsi lehetet­lenségnek tartom azt, hogy valaki, aki valaha is nagyatádi Szabó István pártjához tartozott, aki megköveteli, hogy a szavát és programvallását komolyan vegyék, más állásponton legyen, mint amelyet most ftassay és Györki t. képviselőtársaim kifejtettek. (Zaj jobbfelöl.J Mindezekből kifolyó­lag én is azon az állásponton vagyok, amelyet Rassay t. képviselőtársam kifejtett, vagyis, hogy ez a törvényjavaslat elutasítandó volna. (Helyes­lés a széhöbaloldalon. ) Számitok azonban arra az eshetőségre, hogy a t túloldalnak azok a képviselői, akiket nagy­atádi Szabó István programmjával választottak meg, és azok a képviselői, akik a régi nemzet­gyűlésnek voltak tagjai, most a többségi párt keretében a pártfegyelem előtt meghajolva, meg fogják tagadni a mákjukat és el fogják vetni Rassaynak inditványát. Ebből kifolyólag nekem is lesz erre az esetre egy alternativ indítványom. Mielőtt azonban ezt megtenném, megújítom a t. belügyminister úrhoz azt a kérdésemet, méltóz­tassék nekünk nyilatkozni abban a tekintetben — már az előbb is kérdeztem, de nem méltóz­tatott rá válaszolni — méltóztassék határozott szinvalást tenni, elismeri-e a belügyminister ur ennek a nemzetgyűlésnek kompetenciáját, a köz­igazgatási reform megalkotására nézve, igen vagy nem? (Mozgás.) Szükséges ez a nyilatkozat abból az okból, mert a belügyminis­er ur még március­ban, sőt még régebben is azon az állásponton •volt, hogy a nemzetgyűlésnek nincs meg erre a kompetenciája, csak az országgyűlésnek. Ez a paragrafus a közigazgatási -reform életbelépésé­nek időpontjárói beszél, tehát igenis szükség* van arra, hogy a minister urat határozott szín­vallásra kényszeritsük. (Mozgás és derültség a baloldalon.) Ulain Ferenc : Meg fogja mutatni a szinét. Szilágyi Lajos : De azonfelül arra az eshe­tőségre számítva, hogy Rassay t képviselőtár­snm indítványa elutasittatik, néhány megiegyzést kell tennem a csonka vármegyékre vonatkozólag. Fáy Gyula t. képviselőtársam indítványa a csonka vármegyékre egyszerűen nem alkalmazható, vagy legalább is alig alkalmazható. Kiindulok szülővár­megyémből, Bihar vármegyéből. Jelenleg csonka Bihar vármegyében az a helyzet, hogy 111 virilis megyebizottsági tag van szemben 85 választott bizottsági taggal. Cserti József: Ez a fő, ezt akarják! Szilágyi Lajos : ... tehát 26 tal vannak több­ségben a virilisek velünk választottakkal szemben. Ez határozottan törvénytelen állapot, ez lehetetlen, mert a virilisek száma nem haladhatja túl a meg­választottak s ámát. Ha elfogadom éi megszava­zom Fáy Gyula t. képviselőtársam indítványát, akkor lehetetlenné teszem Bihar vármegyében azt, kogy kiegyenlítessék ez a különbség a vi­rilisek és a választott bizottsági tagok között. Már pedig ez teljesen lehetetlen, nemcsak azért, mert törvénytelen, hanem azért is, inert a je­lenlegi ottani áldatlan állapotok közepette ezt a törvénytelen állapotot kihasználják. Könnyen kihasználhatják azért is, mert a választott ta­gok közül is tizenhatan vármegyei tisztviselők, nyolcan nyugalmazolt tisztviselők, 13-an köz­ségi jegyzők, ezenkívül nagyon jól ismerjük a vármegyei életet és tudjuk, hogy az összes bir­tokosok a földbirtokreform végrehajtásának kö­vetkezményekép állandóan a kormánnyal sza­vaznak; nagyon jól tudjuk, hogy ide kell még soroznunk 20 földbirtokos bizottsági tagot is, valamint a négy gazdatiszt bizottsági tagot, úgyhogy a megyebizottsági tagoknak elenyésző csekély hányadára lehet mint független szava­zóra számítani. (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljak! balf elölj Ebből kifolyólag — ismét­lem — egy kiegészítő indítványt teszek arra az esetre... (Zaj a jobboldalon. Halljuk! Halljuk! balfelöl.) nem folytatom tovább, ha nem hall­gatják. Semmiféle házszabály alapján nincs jogom követelni, hogy a belügyminister ur ide hallgasson, mindazonáltal, mivel ilyen meglepe­tésszerűen hozták elibénk ezt a javaslatot, a minimum, amit a belügyminister úrtól kérek, az, hogy fejtegetéseinket, melyek tekintetében nyomban döntenie kell és amelyre nyomban szavazni kell, méltóztassék legalább meghall­gatni. (Halljuk! Halljuk!) Számítva arra az esetre, hogy Fáy Gyula t. képviselőtársunk inditványát mindennek elle­nére elfogadják, kíegészitő indítványt teszek a csonka vármegyék érdekében és javaslom, hogy ebben az esetben uj második bekezdés gyanánt iktattassák be a következő szöveg (olvassa.):

Next

/
Oldalképek
Tartalom