Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.
Ülésnapok - 1922-70
296 À nemzetgyűlés 70, ülése 1922, amelvből meg fog tudni élni. Az, aki 30—£0— 50.000 koronás életbiztosítást fizetett 20—30 esztendőn keresztül, arra az értékre számított, amelyet az képviselt akkor, amikor ő az életbiztosítást megkötötte. Ha az például a M ború után egy-két esztendővel, vagy most ért véget és kap 50.000 koronát, akkor egyetlen havi kiadásait nem tudja belőle fedezni, holott ha azt az összeget, amelyet tényleg befizetett — és nagyon jól tudjuk, hogy befizette az egész összeget, sőt kamatos kamatjával sokkal nagyobbat, — aranyban tartalékolta volna magánál, akkor ma nagyon vagyonos ember volna és tényleg élhetne nyugodtan abból a megtakarított tőkéből és az élet gondjait elkerülné. *A biztosítási társulatok ezeket az aranyban kapott összegeket tartalékolták, ingatlanokat vásároltak, vagy pedig más olyan éri ékbe fektették be, amely nem devalválódott. A biztositóié rsulat eszerint rendelkezik óriási vagyonnal, amelyből azonban semmi részt nem kap az, aki hozz; járult a maga filléreivel ennek a vagyonnak összegyűjtéséhez és gyarapításához. A részvén ytárfsulatnak a mai devalvált korona szerint felbecsült vagyonában benne van az az arany és ezüst is, amelyet a biztosított fizetett éveken keresztül, tehát kellene, hogy ő is részesedjék ebben a vagyonban olyan arányban, aminőben a mai papírkorona szerint megnőtt az az arany, amelyet ő a társulatnak annak idején befizetett. Szükség volna tehát kormányintézkedésre, amely a társulatokat valahogyan kötelezze arra, hogy a most esedékessé vált biztosítási díjaknál tekintetbe vegyék azt az értéket, amelyet a biztosított fizetett, amellyel hozzájárult a társulat tőkéjének és vagyonának emelkedéséhez, ennek következtében ne névértékben fizessék azt az összeget, amelyre az illető biztosította magát, hanem mód legyen valamiképen arra, hogy a biztosító is részeltessék abban a vagyonban, amely az ő tőkéjéből is állott elő. (Ugy van! a középen.) Ha a pénzügyminister ur a biztosítottakat tényleg védeni akarja a biztosítótársaságokkal szemben, ugy én azt hiszem, hogy ez a védelem sokkal fontosabb és sokkal szükségesebb, mint az, amely a felügyeletben fog megnyilvánulni. Ez a védelem kétségkivül sokkal jobban fogja az embereket rábírni arra, hogy biztosítást kössenek, sokkal jobban fogja a biztosítás eszméjét szolgálni, ha nem kénytelenek azt látni, hogy. az ő keserves megtakarításuk végeredményben a nullával lett egyenlő s így a biztosítási társulatoknak a célját is, végeredményben a biztosítás ügyét is fogja szolgálni a pénzügyminister ur, hogyha itt valami remediumot keres. A javaslatot, illetve a felhatalmazást arra, hogy a biztosítási társulatok felett az állam felügyeletet gyakoroljon, a magam részéről igen szívesen akceptálom, nagyon szívesen járulok ehhez hozzá és pedig azért, mert védelmi célt, tehát szociális célt szolgál. Valóban nagy szükség van arra, hogy a biztosított megfelelő -védelemben részesüljön, s ezt a védelmet más neki nem adhatja, csak évi december hő 13-án, szerdán. az állam, mert egyedül az állam van abban a helyzetben, hogy olyan apparátust teremtsen, olyan felügyeleti hatóságot kreáljon, amely a maga szakértelménél, függetlenségénél fogva alkalmas arra, hogy a biztosított érdekét a társulattal szemben megvédelmezne. Ez a gondolat egyébként már régen próbált testet ölteni, nem sikerült azonban testet öltenie azért, mert ez alapjában véve egy antilíberális gondolat ; a liberális doktrínának abszolúte nem felel meg, hogy egy ilyen kapitalista vállalkozás, mint amü}en egy biztosítási vállalat is, ellenőriztessék. Mi t. i. a liberális doktrínából átvettünk Magyarországon mindent, ami használt az erősnek, ami használt a tőkésnek, ami a kapitalizmus célját szolgálta, de azután rendesen elmulasztottuk a liberális doktrína által adott szabadsággal szemben, az erős szabadságával szemben, a gyengét megvédelmezni (Ugy van ! balfelöl.) és így a biztosítás felügyeletével is vártunk hosszú évtizedeken keresztül épen azért, mert a biztosítótársaságoknak mindig megvolt a módjuk arra, hogy kikerüljék azt a fenyegető veszedelmet, amely rájuk nézve a biztosítás felügyeletében rejlett. Most csodálatosképen a biztosító-társulatok nem ellenzik az állami felügyeletet, nem ellenzik először azért, mert módjukban volt tapasztalni, hogy a likvidációs tárgyalásoknál, amelyek őket anyagilag igen erősen érintették, az állami támogatás igen kapóra jött nekik és az a támogatás, amelyet az állam nekik adott, az ő anyagi érdeksik megvédése szempontjából, reájuk nézve igen hasznos volt ; azt látják tehát, hogy a külföldi tárgyalások alkalmával az állami támogatás ezentúl is igen jól fog nekik kamatozni. Másrészt azonban nem ellenzik azonban azért, mert hiszen olyan konkurrencia fejlődött ki a biztosítás terén, amely különösen a nagyobb intézeteket fenyegeti a biztosítottaknak vagy a biztositandóknak elhalászásával, hiszen — amire a javaslat indokolása is rámutat — az utóbbi két-három esztendő alatt jóformán kétszeresükre szaporodtak a biztosító vállalatok. Ez azt mutatja, hogy maga az üzlet jó, de mutatja ant is, hogy azok a társulatok, amelyek meggyökeresedtek az országban, joggal félnek attól, hogy igen erős konkurrenciának lesznek kitéve és a biztosítási üzlet rájuk nézve nem lesz olyan kedvező, mint amilyen eddig volt ; nagyon szívesen látnak tehát egy olyan felügyeletet, amelytől azt remélik, hogy a konkurrensek egy részétől fogja őket megszabadítani, mert a kisebb vállalatok kénytelenek lesznek fúziókat kötni, vagy felszámolni és igy néhány kicsiny és mert kicsiny azért talán fürge intézet konkurenciájától fognak megszabadulni. Ez ellen nekem természetesen semmi kifogásom nincs, mert valóban a biztosított érdeke az, hogy csak erős vállalkozások, csak a biztonságot nyújtani tudó vállalkozások, legyenek azok, amelyek tőle díjat elfogadnak, és a biztosított érdeke az, hogy minden garanciája meglegyen annak, hogy ő tényleg száz percent erejéig biztonságban