Nemzetgyűlési napló, 1922. VI. kötet • 1922. november 29. - 1922. december 13.

Ülésnapok - 1922-67

208 A nemzetgyűlés 67. ülése 1922. évi december hó 7-én, csütörtökön. politikának érvényesülnie nem szabad. (Helyeslés, éljenzés és taps jobbfeUl és a középen) Eidök: Szólásra senki sem lévén feljegyezve, kérdem, kiván-e még valaki szólani? Csik József képviselő ur óhajt szólni. Csik József: T. Nemzetgyűlés! Nem a történettudós kritikus szemüvegén, nem is az ellenzéki politikának górcsövén át akarom szemlélni ezt a törvényjavaslatot, hanem a nemzeti érzés és hangulat szemüvegén keresztül. Ostor József t. képviselőtársam előadta itt azokat a számadatokat, amelyekből megállapitható, hogy Sopron városának és közvetlen környékének az anyaországhoz való hűségéről és ragaszkodásáról van szó. Ezek a számok igy magukban véve nagyon szerényeknek és jelentékteleneknek tűnnek fel, pedig az az esemény, amelyet ez a törvényjavaslat hivatva van megörökiteni, valójában a legnagyobb események egyike, amint ez a javaslat is a legjelentőségteljesebbek közé tartozik. Arról van szó, t. Nemzetgyűlés, hogy a magyar törvényhozás törvény utján emléket emeljen annak a hűségnek és ragaszkodásnak, amelyet azokban a nehéz napokban, amikor arról volt szó, hogy Sopron városa ós közvetlen környéke leváljék-e az anyaországnak, Magyarországnak testéről, vagy pedig továbbra is megmaradjon magyarnak, a soproniak és a környékbeliek tanúsítottak. Ha ennek az eseménynek jelentőségét mérlegelni akarjuk, rövid pillantást kell vetnünk az előzményekre. Valamennyien tudjuk, hogy a trianoni békeszerződés kevés nemzetet sújtott annyira, mint épen a mi szeretett hazánkat. Valahogyan fanatikus hittel és ábránddal nem tudtuk elgondolni azt, hogy a trianoni békeszerződés által reánkszabott követelések valóvá is váljanak; nem tudtuk magunkat beleélni abba a gondolatba, hogy Erdély, Bánát és a Felvidék — Magyarországnak eme drága kincsei —^valaha is leszakittassanak országunk testéről. Es most már tudjuk, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy az októberi események nélkül talán ez a sajnálatos esemény se következett volna be a maga ridegségével. (Felkiáltások a szélsőbaloldalón : A háború ! Ha a háború nem lett volna !) Kemál pasának és a törököknek példája élénk bizonyság arra nézve, hogy egy nemzetnek öntudata, ellenállása mire képes még a világ hatalmasságaival szemben is. (Igaz! ügy van! jobb felöl) Horváth Zoltán: A törökök helyzete más! Csik József* Nekem az a felfogásom, hogy e pillanatban fölösleges a multakat rekriminálnunk és azokon keseregnünk. Ez az esemény megtörtént, ezen a sajnálatos tényen nem változtathatunk. Peidl Gyula: Ne provokáljanak folyton! Csik József: Provokálásról itt nem lehet szó; Szó van az én egyéni meggyőződésemről, amiben lehet, hogy Peidl Gyula képviselőtársam nem osztozik, de amit felfogásom szerint az ország közvéleményének legnagyobb része helyesel és magáévá tesz. (Felkiáltások a szélsőbaloldalón: Téved!) Mert igenis, ha az októberi események nem következtek volna be, akkor a maguk szörnyű valóságában ezek az állapotok sem fejlődtek volna ennyire. Propper Sándor: Nagyatádi Szabó Istvánnak mondja ezt ! Csik József: Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Amikor országunk legértékesebb darabjait, Erdélyt, a Felvidéket és a Bánátot elszakították tőlünk, még mindig maradt egy reménységünk: Nyugat-Magyarország. Megmaradt ez utolsó reménységnek, mert azt hittük, hogy azok, akik velünk közelebbi kapcsolatban voltak a világháború alatt, akik a mi küzdő társaink voltak, talán arra a belátásra jutnak, hogy ők sem forszirozzák Nyugat-Magyarország elkapcsolását, mert hiszen a trianoni békeszerződés végrehajtása rájuk nézve is halálos döfést és csapást jelentett. De meg azért is reméltük, hogy Nyugat-Magyarország meg fog maradni, mert hiszen ez az országrész volt az, amely a legszervesebben kapcsolódott Magyarországhoz. Ügy hiszem, nem volt magyar földrajzi iró, aki NyugatMagyarországot mint különálló fogalmat valaha is ismerte volna. (Igazi ügy van!) Az iskolában tanult unk Erdélyről,tanultunk a Bánátról és a Felvidékről, de sohasem tanultunk külön NyugatMagyarországról. (Igaz! ügy van!) Azt hittük, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy ez az ezeréves kapcsolat nem fog meginogni s legalább közvetlen szomszédunk, Ausztria, be fogja látni, hogy a régi kapcsolatot neki sem áll érdekében megbolygat ni. Azonban — fájdalom — ebben az érzésünkben és reménységünkben is csalódt unk. Az en ente kérlelhetetlen hatalma arra erőszakolt bennünket, hogy ezt az országrészt, hazánknak szintén egyik legértékesebb gyöngyét, átadjuk Ausztriának. Mikor ezek az események bekövetkeztek, valahogyan feltámadt a nemzeti érzés, a Rákócziak, a Bocskayak és a Bethlenek lelke feléledt a magyar unokákban és én, aki tanuja voltam Sopron város és környéke eme fellendülésének, a legnagyobb hódolattal és tisztelettel emlékezem meg a nemzeti érzés eme fellángolásáról. (Élénk éljenzés a jobboldalon es a középen.) En láttam Sopron városában, mikor az osztrák delegátusok megjelentek ott, hogy az emberek ezrei várták őket, de nem ujjongva, hanem eltelve a nemzeti haragtól, s igazán csak a különös véletlennek tulajdonítható, hogy megsértett önérzetükben és jogos felháborodásukban vissza tudták tartani magukat a soproniak attól, hogy erőszakosságra ne ragadtassák el magukat s az osztrák delegátusok élve hagyhatták el a várost. (Zaj a szélsőbaloldalon.) T. Nemzetgyűlés ! Azt sem mulaszthatom el, hogy a nemzeti érzés fellendülése idejéből meg ne emlékezzem azokról, akik ebben az időben NyugatMagyarországon vérüket és életüket tették kockára. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon, középen és bal•felől.) A felkelőkről sokféle vélemény lehet, mélyen