Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.
Ülésnapok - 1922-57
A nemzetgyűlés 57. ülése 1922. évi november "hó 21-én, kedden. 83 Krakker Kálmán előadó : T. Nemzetgyűlés ! A vármegyei alkalmazottak illetményeinek, illetve státusának rendezéséről lévén szó, nem mulaszthatom el, hogy a vármegyei tisztviselők önfeláldozó nagy munkájáról, mindenekfelett álló nagy hazaszeretetéről és önzetlenségéről pár szóval meg ne emlékezzem. A vármegyei tisztviselői kar már régi idők óta hivatásának magaslatán állott. A folyton fejlődő élet a közigazgatással szemben is fokozott követelményeket támasztott. Ezeknek a fokozott követelményeknek a vármegyei tisztviselői kar a legnagyobb önfeláldozással mindenkor igyekezett eleget tenni, nagy dicsőségére nemcsak magának a tisztviselői karnak, hanem dicsőségére a történelmi multu vármegye autonómiájának is. De ha már a béke boldog éveiben hivatásának magaslatán állott a vármegyei tisztviselői kar, annál fokozottabb mértékben tette érdemessé magát minden elismerésre a háború idejében. Akkor, amikor hős katonáink a külső frontokat tartották a legnagyobb önfeláldozással, örök dicsőségére a magyar harci készségnek és vitézségnek, ugyanakkor a belső frontot tartotta a közigazgatási tisztviselői kar, vagy legalább is ennek a belső frontnak egyik leglényegesebb pillére volt maga a közigazgatás. (Ugyvan! jobb felől.) A közigazgatásnak volt feladata az utánpótlásról gondoskodni. A közigazgatás pótolta az emberanyagot, az élelmiszert és a hadianyagot. Klárik Ferenc: A munkások pótolták. Krakker Kálmán : A közigazgatási tisztviselői kar ezt a népszerűtlen feladatot a legnagyobb önfeláldozással teljesítette, olyképen, hogy az anyának utolsó gyermekét szólította háborúba, ha szükség volt rá, az eke elől fogta ki a lovakat, és mind kisebbre szabta azt a kenyéradagot, amit a béke boldog éveiben az áldott magyar termőföld a legszegényebb magyarnak is mérték nélkül és teljes bőségben juttatott. A vármegyei tisztikar feladatának teljesítésében habozás nélkül végezte mindazokat a teendőket, amiket a felsőbb hatóság rája bízott, kitette magát a népszerűtlenségnek, sőt a gyűlöletnek is, de nem tekintett semmi mást, főleg nem tekintette egyéni helyzetét, hanem csak a haza javát és üdvét. De jöttek még szomorúbb idők is, 1918 októbere, majd ezt követően a proletárdiktatúra, mely a vármegyei tisztviselői karnak legnagyobb részét elsöpörte állásából. Mikor azonban a népámitó biztosok kiszöktek az országból, amikor a proletárdiktatúra által teremtett káoszt felváltani készült a rend és konszolidáció, azonnal, minden felső utasítás bevárása nélkül, önként, és úgyszólván még abban az órában foglalták el helyeiket, amelyben > a népbiztosok helyükről eltávoztak. Rövid pár nap alatt felvették a közigazgatásnak elejtett fonalát, a jogot, törvényt, igazságot léptették életbe, megteremtették a rendet és konszolidációt. (Ugy van ! jobbfelől.) Mindezekért sem elismerést, sem dicséretet vagy dicsőséget nem várva teljesítették feladatukat lankadatlan kötelességtelj esitéssel, csak néha-néha elmélkedtek maguk között azzal, hogy nem igényelnek mást, csak azt, hogy a legszerényebb megélhetés mértékében részesüljenek az államhatalom részéről elismerésben, Ezek a gondolatok hatnak át akkor, amikor az előadói széket elfoglalom és arra kérem a nemzetgyűlést, hogy a vármegyei tiszt-viselők létszámviszonyainak rendezéséről szóló törvényjavaslatot azzal a megértéssel, szimpátiával és jóakarattal, amit ez az igen értékes tisztviselői kar megérdemel, támogatni méltóztassék. T. Nemzetgyűlés ! Legyen szabad ezeknek előrebocsátása után a szóban lévő törvényjavaslatot általánosságban és nagy vonásokban ismertetni. Az 1904 : X. te. 15. §-a imperative előírja, hogy a vármegyei tisztviselők ugyanolyan illetményben részesüljenek, mint amelyben az állami tisztviselők részesülnek. Előírja továbbá, hogy az állami tisztviselőkre kiterjesztett illetményszabályozás ipso facto a közigazgatási tisztviselőkre nézve is kiterjesztendő. Az állami alkalmazottak 1909-ben részesültek először illetményszabályozásban, és az 1904. évi X. te. 15. §-a értelmében ennek következtében hozta meg a törvényhozás az 1912 : LVII. tc.-et, mely az állami tisztviselőkre nézve 1909-ben létesített illetményszabályozást a közigazgatási tisztviselőkre is kiterjesztette. Később, 1919-ben, az állami tisztviselők nagyobb arányú illetményrendezésben részesültek, majd pedig az 1921. év elején ministertanácsi határozat folytán ujabb, nagyobb arányú előléptetésben részesültek. A vármegyei tisztviselőkre nézve ekkor még érvényben lévén az 1912. évi LVII. tcikk, kiáltó aránytalanság mutatkozott a két tisztviselői kar illetményei tekintetében. (Az elnöki széket Huszár Károly alelnök foglalja el.) Ezen a kiáltó aránytalanságon hivatott segíteni a jelen törvényjavaslat, amelynek lényege az, hogy magasabb fizetési osztályokat nyit meg a vármegyei tisztviselők előtt, mint amilyenekbe eddig bejuthattak. Nevezetesen a vármegye alispánját az V. fizetési osztályba, a vármegyei főjegyzőt, az árvaszéki elnököt és a főügyészt pedig a VI. fizetési osztályba sorolja. A többi tisztviselőkre nézve a következő fizetési osztályokat létesiti : a másodfőjegyzői állások egyharmadrésze a VI., kétharmadrésze a VII. fizetési osztályba, a főszolgabírói állások fele a VI., fele pedig a VII. fizetési osztályba, az árvaszéki ülnöki állások egyharmadrésze a VI., egyharmadrésze a VII. és egyharmadrésze a VIII. fizetési osztályba, a vármegyei alügyészek fele a VIII., fele pedig a IX. fizetési osztályba soroltatik, az aljegyzők és szolgabirák együttesen egyharmadrészben a VIII., egyharmadrészben a IX. és egyharmadrészben a X. fizetési osztályba soroltatnak, azzal a hozzáadással, hogy ezekben az állásokban eltöltött 18 évi szolgálat után valaki a saját személyére nézve a VII. fizetési osztályba 11*
