Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-55

A nemzetgyűlés 55. ülése 1922. a legnagyobb nyomor, ugy, hogy százezrével vannak olyan emberek, akik ma képtelenek arra, hogy saját erejükből önmagukat vagy család­jukat eltartsák, azon egyszerű oknál fogva, mert elaggottak, vagy mert oly súlyos betegek, hogy évek óta nem képesek az ágyból kimozdulni, akik egészségtelen, összezsúfolt, ablak nélküli fűtetlen szobákban fekszenek és nélkülözik mindazokat a legszükségesebbeket, amelyek a legprimitívebb életfentartásnak feltételei. Ezekről a kategóriákról gondoskodni ugy a kormánynak mint a társadalomnak és az államnak legszentebb kötelessége (Ugy van! johhfélŐl.) T. Nemzetgyűlés ! Nem akarom a türelmü­ket sokáig igénybe venni. Néhány perc alatt, távirati stílusban elmondok egy-két dolgot és nagyon kérem, méltóztassanak megtisztelni azzal, hogy kérésemre álljunk össze egynéhányan a képviselők közül pártkülönbség nélkül és az éjnek óráiban, amikor a nyomortanyákon a népet együtt találjuk, menjünk oda, Győződjünk meg a helyzetről. Minden képzeletet felülmúl az, amit ott látni fognak. Es ha megméltóztatnak Győződni a képviselő uraknak pártkülönbség nélkül erről, — szeretném, ha ebben a kormány tagjai közül is többen részt vennének ; én, mint ministerelnök magam is elmentem oda, és kérem a kormánynak és az ellenzéknek tagjait is, hogy vegyenek részt ezeken az éjjeli razziákon — nem hiszem, hogy a mai parlamenti jelenetek­hez, vagy a régebbi parlamenti szcénákhoz hasonlók előfordulnának. Minden egyes képviselő tudatára ébredne annak, hogy micsoda vulkán felett állunk itt, amikor apró személyes dolgok­kal, párttaktikai trükökkel és mindenféle apró cseprő, csiri-csári dolgokkal foglalkozunk, ezek­ről vitatkozunk, pedig úgyszólván már a föld is megmozdult a talpuk alatt. (Ugy van ! balfelöl) Meg vagyok Győződve arról, hogy ezeknek a dolgoknak meglátása, ha ennek a pokolnak képébe bele fognak »nézni a magyar törvény­hozók, megrettenti a lelküket és azt hiszem, hogy nagyon sokan magukba szállva, félre fog­nak tenni mindent, ami szétválaszt, mindent ami nehézségeket csinál a dolgoknak kibontakozásá­nál és csak azt fogják keresni, hogy azt a rette­netes borzalmat hogyan lehetne megszüntetni. Elmentem a külföldiekkel, hollandusokkal egy magyar iskolába és bementünk mind a hat osztályba. Váratlanul mentünk, senki sem tanít­hatta ki a gyermekeket, mert hiszen mjm is tudták előre, hogy mi következik. Mind a hat osztályban feltettem a kérdést : gyermekek, ki kapott tejet ma reggel? Egy-egy osztályban nem volt több egy-két gyermeknél s az egész iskolában nem volt 6—12 gyereknél, akik reg­gel tejet kaptak. Azután kérdeztem, hogy ki az, aki egyáltalában szokott tejet kapni. Nem volt 10%-a sem az iskolásgyerekeknek, akik azt mondták, hogy tejet szoktak kapni. Az is meg­történt a mostani razziák alkalmával, hogy amikor megkérdeztem, hogy kik kaptak tejet, a évi október hő 20-án, pénteken. 55 gyermekek közül sokan egész naivan azt mond­ták: kérem: mi az? Kérdeztem, hogy ki szokott meleg reggelit kapni. Az összes gyermekeknek alig 20°/o-a eszik reggel meleget. Azután fel­tettem a kérdést, hogy ki mit ebédel. Egyen­kint megkérdeztem a gyermekeket. Az egyik azt mondta, hogy : kapok egy darab dinnyét és egy karéj kenyeret ; a másik azt mondta, hogy : kapok négy-öt szem szilvát és egy karéj kenye­ret, az az ebédem. A gyermekeknek legfeljebb 20°/o-a eszik meleg ételt ebédre. A gyermekek legnagyobb része csenevész, a szemük beesett, mellük horpadt, tagjaik olyanok, hogy az an­golkórnak képét mutatják. Mi lesz az ilyen nemzedékből ? Amikor tovább mentem és arról akartam bizonyítékot szerezni, hogy mi az oka ennek, megkérdeztem őket, és meg is kaptam a választ. Feltettem a kérdést a gyermekeknek, hogy kinek vannak szülei. Erre tömegesen — percentet nem tudok mondani, mert eltolódtak az esyes osztá­lyokban — felálltak és azt mondták: nekem nincs apám, nekem nincs anyám. Csaknem kivé­tel nélkül azt mondották : elment a háborúba, eltűnt, nem jött haza, meghalt. De ami a leg­szomorúbb, — és ezt borzalommal mondom el, mert ez ennek a kornak züllését és a mai nem­zedéknek lelkében élő erkölcsi betegségét mu­tatja — legalább 15°/o-a olyan volt minden osztályban a gyermekeknek, akik azt mondták : megszökött az apám, itthagyott bennünket, nem tudjuk, merre van ; megszökött az anyám, csak az öreganyám maradt otthon, nem tudjuk, hogy az anyám merre van. Az ínség és a nyomor akkora, hogy a családi kötelékeket is felbontja és a nyomor, mint a legnagyobb bűnre vivő alka­lom, — szétrombolva ezt a legtermészetesebb sejtjét az államnak és a nemzetnek — elrontja az egész magyar generációnak jövőjét. Ha faj­védelemről van szó, én abban látnám a faj védel­met, hogy itt kellene munkához látni és arra gondolni, hogy ezeket mentsük meg. (Ugy van! taps balfelöl.) A nyomor nem ismer osztály­külömbséget, mert én láttam, hogy a hivatalnok­nőnek vagy a tisztviselőnek gyermeke épen olyan sápadt, mint a munkásé, sőt sokszor még csene­vészebb is. Itt tehát semmi olyan szempont nincs, amely szétválaszthatna bennünket. Nekünk közö­sen hozzá kell látnunk ehhez a munkához. (Ugy van! Ugy van!) Horváth Zoltán: Es most nekünk fascis­mus kell ! Pikler Emil : Maradjunk tehát együtt ! Huszár Károly : Ha bennünket nem vezetne a faj és a jövő nemzedék iránti kötelesség, és nem parancsolna a lelkiismeretünknek cseleke­deteket, amelyek nagyobbak mindannál, amit eddig tettünk, akkor ez a puszta tény is ele­gendő volna annak a tudatnak a felébresztésére, hogy ezeknek az állapotoknak fenmaradása veszé­lyezteti a társadalomnak rendjét és békéjét. Egy boldog országban és egy megelégedett népnél -

Next

/
Oldalképek
Tartalom