Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-60

À nemzetgyűlés 60. ülé*e 1922. ê beterjesztem, tisztelettel kérem a Nemzetgyűlést, hogy a megejtendő vizsgálatra Huszár Dezső képviselő urat kiküldeni méltóztassék. Elnök; A III. bíráló-bizottságnak második jelentése tudomásul szolgál. A bizottság harmadik jelentése alapján felkérem a jelenlévő Huszár Dezső képviselő trrat, mint a III. biráló-bizottság által kiküldött vizsgálóbiztost, hogy a házszabályok 81. §-a értelmében előirt esküt letenni szíveskedjék. Kérem a jegyző urat, hogy az eskü min tát felolvasni szíveskedjék. Petrovics György jegyző (olvassa az eskümintát Huszár Dezső leteszi az esküt.) Elnök: Huszár Dezső képviselő ur, mint a III. bizottság által kiküldött vizsgálóbiztos, a házszabályok 8. §-ában előirt esküt letette. Következik napirend szerint a vármegyei alkalmazottak létszám viszonyainak szabályozásáról, — a községi és körjegyzők, valamint a segédjegyzők illetményeinek szabályozásáról szóló 1913. évi LX. te. módosításáról, — és a városok fejlesztésére vonatkozó 1912:LVIII. te. egyes rendelkezéseinek módosításáról szóló, a tárgyalásra egyesitett törvényjavaslatok általános vitájának folytatása. Szólásra következik ? Petrovits György jegyződ Strausz István! Strausz István: T. Nemzetgyűlés! A szőnyegen fekvő törvényjavaslat eddigi vitájában felszólalt képviselőtársaim jobbára olyan kérdéseket vetettek fel, amelyek inkább a közigazgatási reform keretébe tartoznak. Hitvallást tettek itt egyes képviselő urak a mai vármegyei rendszer és a mai vármegyei autonómia teljes fentartása mellett. Ebben előljárt Mokcsay t. képviselőtársam, aki valóságos orátori beszédet mondott a régi vármegyei rendszer fentartása mellett. E kérdés felett szerettem volna t. képviselőtársammal vitába bocsátkozni, de én ellenzéki képviselő vagyok, s épen ezért nem tehetem ezt, mert könnyen érhetne az igen t. ministerelnök ur részéről az a szemrehányás, hogy a törvényjavaslatok vitáját ide nem tartozó fejtegetésekkel nyújtom ós a nemzetgyűlés szorgalmi idejét pazarlom. Ez a nehezmény az adott esetben méltán érhetett volna engem, mert annak a kérdésnek eldöntése, hogy államositsuk-e a vármegyei közigazgatást vagy sem, valóban nem most, hanem a közigazgatási reformtörvényjavaslatok tárgyalása során dönthető el érdemlegesen. Igen t. Nemzetgyűlés! A tárgyalás alatt lévő javaslatok rendeltetésüknél, céljuknál és tartalmuknál fogva pénzügyi jellegű javaslatoknak minősitendők. Ezek bírálatánál tehát elsősorban azt kellene eldönteni, vájjon ugy dolgozta-e ki e javaslatokat az igen t. kormány, ahogy azt államháztartásunk teherbiróképessége megköveteli. Ehhez szükségem van, és aki erre a bírálati szerepre vállalkozik, mindenkinek rí november hó 24-én, pénteken. 191 szüksége van az állami zárszámadásokra és a költségvetésre. (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloldalon,) Ezek azonban, sajnos, nem állanak rendelkezésre. Sőt tovább megyek. Az igen t. kormány ezekben a javaslatokban még olyan adatokat sem nyújt, amelyekből megállapítani tudnók, hány vármegyei, hány városi és hány községi alkalmazott illetményét javítja, szabályozza és vállalja az állam terhére. Még csak számításokat sem nyújt a tekintetben az igen t. Nemzetgyűlésnek, hogy tulajdonképen mily megterhelfcetést jelentenek ezek a javaslatok az államháztartásra nézve. Epen ezért az a törekvés, hogy én ezeket a javaslatokat pénzügyi szempontból megbíráljam, teljesen meddő marad. Csak egy biztató van reám nézve, t. i az, hogy a kormány a javaslatokat szükségrendeletek alakjában adta ki, aminek következtében pénzügyi részükben zárszámadási üggyé váltak, s így a zárszámadások tárgyalása során fogjuk azt eldöntheted, vájjon számolt-e a kormány ezen szükségrendeíetek életbeléptetésénél államháztartásunk teherbiróképességével. Ezért a szükségrendeletek alkotmányunk szerint törvénybe iktatni nem szabad. Amikor tehát az ellenkezőjére törekszik a kormány, kétségtelen, hogy ugy a politikai, mint a jogi felelősség elől akar kitérni. Ha a szükségrendeleteket politikai felelősség szempontjából el akarja intézni a kormány, akkor kövesse alkotmányunk eddigi gyakorlatát és a szükségrendeleteket bemutassa a nemzetgyűlésnek tudomásulvétel végett. E felett vita indulhat meg, de a többség — tudomásul véve a bejelentést — ezzel a politikai felmentést, az igazolást arra nézve, hogy jogosult, illetőleg indokolt volt a szükségrencleiet kiadása, megadja a kormánynak. Számos példáját hozhatnám fel annak, hogy a mai ideiglenes, átmeneti alkotmányunk is ezt a gyakorlatot követte eddig a nemzetgyűlésen. Méltóztassék csak átlapozni az indemnitásokat, az elsőtől az utolsóig, számtalan ilyen bejelentést méltóztatnak találni, ahol szükségrendeleteket jóváhagyott a nemzetgyűlés. De igen eklatáns példát is hozhatok fel e tekintetben, még pedig egy olyan szükségrendeletre nézve, amelyet nem is alkotmányos, hanem egyenesen forradalmi kormány adott ki, forradalmi, mert annak a kormánynak ministerelnöke, Friedrich István, egészen őszintén bevallotta annak idején, hogy ezen rendelet kiadásának maga volt a jogforrása. És ez az 1919. évi szükségrendelet még ma sincs törvénybe iktatva, holott a vármegyei, illetőleg a városi közigazgatási élet államosításába sokkal mélyebben szántott bele, mint a jelenlegi három javaslat. Ez a budapesti, a városi rendőrségek, valamint a határrendőrség államosításáról szóló rendelet. Ezzel is elő kellett volna már állania a t. kormánynak, ha az alkotmányos gyakorlat megengedné ily szükségrendeletek törvénybe iktatását. Ennek a gyakorlatnak meg van a maga racionális célja, mert