Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-58

152 A nemzetgyűlés 58. ülése 1922. volna, ha a földmivelési minister ur rendeleti utón gondoskodott volna e visszás állapotok megszüntetéséről, még mielőtt ezek a törvényjavaslatok napvilágot látnak, rendeleti utón gondoskodott volna erről, vagy legalább is elvi határozatot hozott volna arra nézve, hogy a szerződésben megállapított pénzbeli járandóságok a változott gazdasági viszonyoknak megfelelően mennyire emelendők fel. Ëpen ezéit a következő interpellációt intézem a földmi ve lésügyi minister úrhoz (olvassa) : »1. Van-e tudomása a földmivelésügyi minister urnák arról, hogy mezőgazdasági munkásokat csupán azért, mert a gazdasági év elején kötött szerződésben megállapított pénzbeli járandóságért nem hajlandók munkába állani, hanem annak a gazdasági viszonyok változásának megfelelő felemelését kérik, a közigazgatási hatóság szerződésszegés címén az 1898 : II. te. 38. §-a alapján 16—30 napig terjedő elzárással bünteti ? 2. Hajlandó-e a földmivelésügyi minister ur addig is, amig ezekre a szempontokra is tekintettel levő mezőgazdasági törvények napvilágot látnak, azonnal rendeleti utón intézkedni, hogy a szerződéses mezőgazdasági munkások pénzbeli járandósága a változott gazdasági viszonyoknak megfelelően felemeltessék s az ellenük folyamatban levő eljárás megszüntet tessék ?« Elnök : Az interpelláció kiadatik a földre Ívelésügyi minister urnák. Szólásra következik ? Hébelt Ede jegyző : Kiss Menyhért ! Kiss Menyhért : T. Nemzetgyűlés ! A nyár folyamán felkeiestem a külügyminister urat és egy küldöttség élén kérvényt nyújtottam át neki, amelyben az foglaltatott, hogy a Kiszombor nagyközség határához tartozó »Sárga« határ 700 holdnyi területén termett gabonának elszállítását a román kormánynál tegye lehetővé. A trianoni békeszerződés értelmében t. i. az a lehetetlen és képtelen állapot áll fenn, hogy egy községnek a határából 700 hold román megszállás alato, 4— 500 hold szerb megszállás alatt, a fenmaradó rész pedig magyar impérium alatt van. A külügyminister ur akkor szives volt megígérni, hogy ezt orvosolni fogja. A 700 hold területen jobbára egészen szegény emberek birtokai vannak, olyanokéi, akiknek egy—öt holdnyi, kisebb birtokaik vannak csupán, ezekre nézve tehát életkérdés, hogy egy évi termésüket erről a kis teiületről el tudják-e hozni. Azóta három alkalommal voltam bátor alkalmatlankodni a külügyminster urnái, aki azonban bokros teendőire való tekintettel nem igen volt található. Helyette egy alkalommal Kánya Kálmán meghatalmazott minister úrral tárgyaltam, akinek elmondottam az ügy sürgősségét és azt, hogy 15 vagon búzáról és 15 vagon kukoricáról van szó. Pacára annak, hogy ma nem nagyon gazdag Magyarország és talán megengedheti magának azt a luxust, hogy erről lemondjon, de minthogy szegény emberekről van szó, igazán nem teheti meg, hogy hagyja, mint a múlt esztendőben, amikor szintén évi november hó 22-én, szerdán. nem engedték áthozni a románok a határon és a le tarolt, lekaszált termés ott kinn az Isten szabad ege alatt pusztult el. A meghatalmazott minister ur egy hosszabb levelet küldött ide, amelynek tartalma az, hogy ő már két alkalommal érintkezésbe lépett a bukaresti magyar követséggel és a magyar követ utján kérte a román kormányt, hogy szorítsa rá határrendőrségét, hogy engedje ezeket át. Mindezideig azonban — azt mondotta — pozitív eredményről nem tud számot adni. Mikor már ötödször tettem szóvá ezt a külügy ministerium megfelelő osztályában, azt mondották, hogy újból megpróbálják ezt az eljárást a román kormánynál, hogy a múlt évi rothadás ne érje az idei termést is. Minthogy azonban nem látom, hogy eredmény volna és minthogy a község lakossága arról értesült, hogy Csanád és Csongrád vármegye és más vármegyék határrészein átengedik a termést . . . B. Podmaniczky Endre : Nálunk is a Bácskában átengedik ! Kiss Menyhért : . . . épen kizárólag a mi területünk az, ahol a román határrendőrség ilyen túlszigoru és ilyen igazságtalan, épen azért szükségesnek tartottam itt a nemzet szine előtt szóvá tenni ezt a kérdést, és innen felkérni a jelen nem lévő külügyminister urat, akinek tulajdonképen most már a személyével sem vagyok tisztában, olyan régen nélkülözzük az ő bodros fejét itt a gótikus teremben . . . (Egy hang a középen : Beteg !) Igazán nem tudom, beteg-e vagy nem, de kérem azt a minister urat, aki őt helyettesíti, szíveskedjék ezt a dolgot kezébe venni. Tudom, hogy nem a mai felszólalásom keretébe tartozik annak hangoztatása, hogy külpolitikai szempontból szükséges, hogy rendes, állandó külügyministere legyen az országnak, vagy egy olyan helyettese, aki mindig megtalálható, akivel mindig lehet beszélni és akihez az ilyen sérelmeket el lehet vinni. De ha az ország külpolitikai helyzete meg is engedné, — amit én kétségbevonok — hogy egy külügyministert állandóan nélkülözzünk, ezeknek a kisembereknek nagy nyomorúsága és egész évi megélhetése kényszerítenek bennünket arra, hogy követeljük és kérjük a kormányt, gondoskodjék állandó helyettesről. Igen t. Nemzetgyűlés ! Nekem most már sok mondanivalóm nincs, csak az, hogy kérem a t. ministerelnök urat, •— ugy tudom, ő helyettesíti a külügyminister urat — tegye ezt a kérdést lelkiismeretbeli kérdéssé. Itt 30 vagon gabonáról van szó és van egy mód, amellyel rákényszerithetjük a román kormányt arra, hogy engedje ki ezt a gabonát. T. i. Magyarországnak számtalan olyan községe van, amelyek területének egy része Romániához tartozik, éljen tehát a retorzió fegyverével. Ha a magyar külügyi kormány azt fogja mondani, hogy X. Y. és Z. községekből mindaddig nem engedi átvinni Romániába a termést, amíg Kiszomborba és más ilyen községekbe viszont ők nem engedik át a gránicon, abban az esetben fellépésének meglesz a biztos eredménye,