Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-58

A nemzetgyűlés 58. ülése 1922: tekintettel az indokolásban elfoglalt tarthatatlan álláspontra, továbbá tekintettel arra, hogy fent nevezettek a társadalmi rendre, a békére sem nem veszélyesek, sem nem károsak, miért is esetleges internálásuk a legnagyobbfoku igazságtalan közigazgatási eljárást foglalná magában ?« (Helyeslés a szélsöbaloldalon.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a belügyminister urnák. Szólásra következik ? Bodó János jegyző : Hegedüs György ! Hegedüs György : T. Nemzetgyűlés ! Méltóztassék megengedni, hogy az idő előrehaladottságára való tekintettel csak egy percre vegyem b. figyelmüket igénybe, a nyugalmazott csendőrök anyagi helyzetének és egyéb sérelmének ügyében. Előre akarom bocsátani, hogy véleményem szerint az államhatalom a szolgálatban lévő, valamint a nyugalomban lévő volt alkalmazottaival szemben ereje szerint mindent megtesz, hogy azok anyagi helyzetén segitsen, de mégis ugy látom, hogy a háború előtt nyugalmazott csendőrökkel igen nagy sérelem történt. A dolog ugyanis ugy áll, hogy a háború előtt nyugalmazott csendőröket a mozgósítás bekövetkezésekor újra behivták szolgálatra, de nem oda osztották be őket, ahova tulaj donképen be kellett volna osztani : a csendőrséghez, hanem a népfelkeléshez, és őket a fronton és más helyeken alkalmazták. Tehát az államhatalom ezekkel a nyugalmazott csendőrökkel szemben, bizonyos mértékben törvénytelen eljárást követett el, amikor egy bizonyos időre, a háború idejére az ő csendőr voltukat felfüggesztette és ahelyett, hogy mint csendőröket alkalmazta' volna őket, velük mint katonákkal rendelkezett. Elhiszem, hogy erre szükség volt, és ezt nem ok nélkül tették. De innen származik az ő sérelmük, hogy t. i., az ő háborúban töltött idejüket nyugdíjidejükbe nem számitják* be, holott a háborúban szolgált minden köztisztviselőnek, állami alkalmazottnak, legyen az akár a legkisebb is, mint pl. az utkaparó, a nyugdíjába kétszeresen beszámítják a háborús szolgálatot. Ez, mondom, a háború előtt nyugalmazott, de a háborúban reaktivált csendőrökkel mindezideig nem történt meg. * A második sérelem amellett, hogy ilyen módon alkalmazták őket ugy, hogy anyagilag is nagy sérelem érte őket, mert az 1912 : LXV. te. 34. §-ában előirt illetményeiket sem kapták meg, hanem csak a zsoldot. A harmadik sérelem pedig az, hogy az állam összes alkalmazottai, a nyugdíjasok is, és ezek családja is : arcképes igazolvány felmutatása mellett jogosítva vannak kedvezményes vasúti jegyet váltani, jogosítva vannak erre a háború után nyugalmazott csendőrök is, de a háború előtt nyugdíjazott és a háborúban reaktivált csendőröknek ehhez, a fennálló rendelet szerint, nincs joguk. A negyedik sérelem pedig az, hogy a háború előtt nyugdíjazott csendőrök illetményei nem ugyanazonosak a háború után nyugdíjazott csendíti november hó 22-én, szerdán. 149 őrök illetményeivel. Az előbb nyugdíjazottaknak az illetményei megmaradtak jóformán a régi öszszegben, mig a háború után nyugdíjazottak járandóságai sokkal magasabbak. Én nem látok ebben az eljárásban semmi rációt, és méltányosságot, s nem tudom megérteni hogy a háború előtt nyugdíjazott csendőröket miért éri ez a sérelem. Hiszen nagyon jól tudjuk, liog}^ a csendőrség, ugy a békében, mint a háborúban, igen kiváló szolgálatokat tett a hazának fizikailag és erkölcsileg egyaránt és ők mindenkor, minden időben ugy a hazának, valamint a keresztény gondolatnak megbízható katonái voltak. Az a megGyőződésem, hogy ezeket a sérelmeket orvosolni kell sürgősen, mert hiszen elkövetkezhetik az az idő, amikor ezekre a derék, becsületes emberekre újból nagy szükség lesz. Számitunk is reájuk. Ezért a következő interpellációt intézem a mélyen t. belügyminister úrhoz (olvassa) : »Hajlandó-e a belügyminister ur a háború előtt nyugalmazott csendőrök azon sérelmét, 1. hogy háborús szolgálatuk a nyugdíjba nem számíttatik be, 2. hogy kedvezményes vasúti jegyet nem válthatnak, 3. és végül, hogy nyugdíjuk kisebb a háború után nyugdíjazott csendőrök járandóságánál — sürgősen orvosolni '?« (Helyeslés jobbfelől.) Elnök : Az interpelláció kiadatik a belügyminister urnák. Szólásra következik ? Bodó János jegyző : Lakó Imre ! Lakó Imre : T. Nemzetgyűlés ! Egy csak nemrégiben keletkezett, de a viszonyok alakulása folytán igen sok exisztenciara súlyos veszélyt jelentő kérdés megoldása érdekében szólalok fel, nehogy tovább szaporodjanak azok a bajok, melyek már is sok érdemes embernek keserves hónapokat és súlyos gondokat okoztak. A hadiözvegyek, hadiárva és hadirokkant dohányárusok érdekében emelek szót, egy olyan társadalmi réteg érdekében, amely a legtöbbet adta a hazáért, amely a háborúban mindenét elvesztette és épen ezért az állam kötelességszerűen bizonyos mértékben exisztenciához, keresti létfentartáshoz juttatta őket. Ez a lét fent art á si, megélhetési lehetőség van most veszélyben. A dolog ugy áll, hogy ezeknek az engedélyeseknek legnagyobb része nem rendelkezik a szükséges tőkeerővel. Amikor a dohányarusitás revíziója alkalmával ezek az emberek árusítási engedélyt kaptak, rokoni kölcsönsegitséggel valahogyan csak összeszedték a szükséges tőkét, mivel akkor csak kisebb áru dohánymennyiség beszerzésére volt szükség. Azóta azonban megszaporodtak a bajaik, á kölcsönök kamatterhei rendkívül megnövekedtek, a szállítási költségek nagyobbodtak és hatványózott mértékben lépett fel sok ezzel összefüggő nehézség. Tapasztalatból tudom ezt, mert megvizsgáltam néhány ilyen dohány árusító számadását» Különösen az utóbbi időkben nemhogy kerestek