Nemzetgyűlési napló, 1922. V. kötet • 1922. október 20. - 1926. november 28.

Ülésnapok - 1922-58

 nemzetgyűlés 58. ülése 1922. jelentéseket kinyomatni, szétosztatni és az Emil­tett törvényjavaslatok tárgyalására nézve a sür­gősséget kimondani. Elnök : A jelentések ki fognak nyomatni, szét fognak osztatni és annak idején napirendre fognak tűzetni. Kérdem a t. Házat, méltóztatik-e a bizott­ság azon kérelméhez hozzájárulni, hogy a sür­gősség az Emiltett törvényjavaslatok tárgyalására vonatkozólag kimondassék, igen vagy nem? (Igen!) Akkor határozatként kimondom, hogy a sürgősség ezen törvényjavaslatok tárgyalására nézve kimondatott. Báró Lers Vilmos képviselő ur, mint a köz­gazdasági ós a munkaügyi bizottság előadója kivan jelentést tenni. B. Lers Vilmos előadó: T. Nemzetgyűlés! Van szerencsém beterjeszteni az egyesitett köz­gazdasági és munkaügyi bizottság jelentését, a kereskedelemügyi minister ur által előterjesztett s az éjjeli munkának bizonyos iparokban való eltiltásáról szóló törvényjavaslat tárgyában az egyesitett bizottságok azon kérelme kapcsán, hogy ez a törvényjavaslat sürgősen tárgyaltas­sék. Ennek következtében vagyok bátor kérni az előterjesztett jelentés kinyomatását, szétosz­tatását és a törvényjavaslat tárgyalására nézve a sürgősség megállapítását. Elnök : A jelentés ki fog nyomatni, szét fog osztatni és annak napirendre tűzése iránt annak idején fogok javaslatot tenni. Kérdem a t. Nem­zetgyűlést, hogy a bizottság kérelméhez képest méltóztatnak-e hozzájárulni, hogy az Emiltett törvényjavaslat a sürgősség kimondása mellett tárgyaltassék, igen vagy nem? (Igen!) Ha hozzá méltóztatnak járulni, ilyen értelemben mondom ki a határozatot. Napirend szerint következik a vármegyei alkalmazottak létszámviszonyainak szabályozásá­ról, a községi és körjegyzők illetményeinek meg­állapításáról és a városok fejlesztéséről szóló törvényjavaslatok felett megindult általános vita folytatása. Szólásra következik? Bodő János jegyző: Nagy Ernő! Nagy Ernő: T. Nemzetgyűlés! Nem mint ellenzéki, hanem mint közigazgatási és izig-vérig magyar ember kívánok a tárgyhoz szólani. A közigazgatási pálya a legszebb, a leg­ideálisabb, amilyet csak egy férfiú kivánhat magának. Ezen a pályán lehet tudvalevőleg a legszebbet és a legjobbat és a leghasznosabbat cselekedni : az is igaz, hogy ezen a pályán lehet a népnek, a hazának is legjobban ártani. (Moz­gás a balMzépen.) Hogy mennyire felel meg a magyar közigazgatási tisztviselői kar ezen hiva­tásának, azt én, mint közigazgatási tisztviselő, nem vagyok hivatva megállapítani, annyit azon­ban én is mondhatok és megállapíthatok, hogy ez a tisztviselői kar — ide értve ugy a megyei, mint a városi és községi tisztviselői kart — ebben a nagy világfelfordulásban, a háborúban évi november hő 22-én, szerdán. 101 önmegtagadással szolgálta a haza érdekeit és egypár embert kivéve, akiket az egész ország­ban meg lehet számlálni, meg nem engedett vagyonszerzésre nem törekedett és ilyen vagyont nem is szerzett, megállapíthatom, hogy ez a tisztikar a mindenkori kormányok részéről nem részesült abban a támogatásban, amelyet meg­érdemelt volna, és megállapíthatom, hogy mindaz a hiba, ami van, nem annyira az emberekben, mint inkább abban a rendszerben rejlik, amely 1886 óta, amikor a vármegyéket és községeket rendezték, fennáll. Ez a tisztikar — ugy a vár­megyei, községi és városi — nyög az alatt a rendszer alatt, és hogyha egyes embereknek a szivébe láthatnánk, ott bizony másféle érzésre találnánk, mint amilyent tulajdonképen a tet­teik tanúsítanak. A régi vármegye az ország és az alkot­mány bástyája volt. Ez igaz, de ez a mai vár­megyéről a legjobb akarattal sem mondható el. (Zaj. Felkiáltások a szélsőbaloldalon : Halljuk ! Halljuk !) Az egyes kormányok kivették a vár­megyék pilléreit és lesülyesztették azokat egyes , klikkek ós családok érdekszövetkezetévé. (Ugy van! a szélsobaloldalon.) Inkább szüntessék meg teljesen ezt a vármegyét, mintsem hogy a mai állapotában hagyják. Hiszen, t. Nemzetgyűlés, méltóztassanak megnézni, mi most a vármegyei gyűlés és mi most a közigazgatási bizottság? A vármegyei gyűlés, ugyebár, a virilisták­ból és a választottakból áll. Horváth Zoltán: Pipázás! Nagy Ernő." Az a választás pedig — na­gyon jól méltóztatnak tudni nzok, akik közigaz­gatással foglalkoznak — minden egyéb, csak nem választás. Titkos ugyan az a bizottsági-tag választás, de jaj annak a jegyzőnek, jaj annak a főszolgabírónak, aki nem azt választja meg, akit az alispán, főispán, illetve a kormány akar. Hiszen annyira a kormányhatalom kezében van a vármegye . . . Hedry Lőrinc: Tudja jól, ugy-e? Nagy Ernő: Jól bizony! A vármegye annyira kezében van a min­denkori kormányoknak, hogy még egy kisbirót sem lehet a községben megválasztani a főispán^ vagy mondjuk, a kormány akarata nélkül. Várnai Dániel : Finom kis autonómia ! Nagy Ernő : Mondjuk, hogyha a főszolga­bíró — maradjunk csak a jegyzőválasztásnál — nem azt választja meg, aki a kormánynak, il­letve a főispánnak kedves, akkor az a főszolga­bíró akár rögtön ott is hagyhatja a helyét, mert egészen bizonyos, hogy vagy nyugdíjba fog menni, vagy el lesz csapva. (Zaj a baloldalon.) Főszolgabírónak, t. Nemzetgyűlés, én csakis azt az embert tenném meg, aki gazdasággal is foglalkozik. Mi ma a szolgabíró? Egyszerűen egy átmeneti posta a kormány és a jegyzői hi­vatal között. A főszolgabíró lehet ma bármilyen jó főszolgabíró, vezethetik akármilyen jól a né­pet, lehet benne bármiiyen szociális érzék

Next

/
Oldalképek
Tartalom