Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-45

À nemzetgyűlés 45. ülése 1922. évi szeptember hó 5-én, kedden, 67 expanzivitása van; (ügy van! ügy van!) de végre egyszer hozzá kell kezdeni (ügy van!) és itt nem szabad sajnálni semmiféle áldozatot, semmiféle munkát, hanem fel kell karolni mindenkit, aki ezen a téren valamit tud és munkába kell állitanunk kivétel nélkül mindenkit, aki javítani, tanítani, példájával valamiképen hatni tud, mert ez olyan óriási közsziikséglet, annyira nem az ellenzéknek és nem a kormánynak, hanem az országnak, a nemzetnek, a népnek az érdeke, (ügy van! ügy van!) hogy ebben a kérdésben végre mindannyiunknak a legvégső áldozatokra is készeknek kell lennünk. Ha ugyanis e téren valamit produkálni tudunk, akkor tudunk előrehaladni, de ha a fejlődés helyett visszafejlődés következik be, mint ahogy erre a mezőgazdasági kamarák rámutatnak, akkor minden adóáldozattal csak a Danaidák hordóját töltögetjük és soha semmi féleképen előre jutni nem tudunk, (üyy van ! ügy van ! jobb- és balfeUl.) Halász Móric: A kivitelt nem szabad ellenezni ! Haller István : A kiviteli politika elbírálása kétségen kivül nem ide tartozik. Hiszen azok a testületek, amelyek ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak, minden egyes alkalommal kivétel nélkül a legnagyobb jóindulattal s a legnagyobb tárgyilagossággal kezelték ezeket a kérdéseket, a termelőknek, feldolgozóknak és a fogyasztóknak! a képviselőit egyformán meghallgatták és mindig csak tanáccsal szolgáltak. Egyéb hatáskörük nincs is és a kormányzat mindig azt a tanácsot fogadta el, amelyet a maga számára épen jónak talált, elhatározásaiban sohasem kötötte magát a közélelmezési tanács direktíváihoz, mint ahogy ez nem is kötelessége és nem is teheti, mert a felelősséget nem a tanács hanem a kormány viseli. Kénytelen vagyok e tekintetben a közélelmezési tanácsot megvédelmezni. Mindazok, akik benne vannak, tanúi lehetnek annak, hogy mindig a legnagyobb objektivitással vette figyelembe minden érdekelt kívánságait és érdekeit, és nem hiszem, hogy akármikor is azt lehetett volna mondani, hogy egyik vagy másik osztály kárára a nemzetnek egyik vagy másik osztálya kedvezményben részesült volna. Szomjas Gusztáv : Nem rosszakaratból, hanem rossz politikából ! Haller István: A politikát nem a közélelmezési tanács intézte. A mi mezőgazdasági politikánkat pl. az a tény jellemzi, hogy mi nemesitett vetőmagvat viszünk ki külföldre. Ebből azt látom, hogy nem történt meg ebben az országban mindaz, amit a mezőgazdasági tudásvágy felkeltésére meg kellett volna tenni, mert nekünk nincs valami nagyon nagy nemesitett vetőmagtermelésünk; sokkal kevesebb az, mint amennyit elhelyezni tudnánk. De itt is áll, hogy ignoti nulla Cupido; aki nem ismeri a dolgot, nem vágyik utána és nem hoz érte áldozatot. E tekintetben is fel kellene kelteni a vágyat, mert teljes abszurdum, ha nálunk egyetlenegy szem nemesitett vetőmag is külföldre megy. Ez a legjobban karakterizálja azt, hogy mezőgazdasági politikánkat nem irányítják azzal a gondossággal és előrelátással, (ügy van ! ügy van ! balfelöl) amellyel irányítani kellene, ha azt akarjuk, hogy végre egyetlen rentábilis iparunk, a mezőgazdasági ipar a többtermelés útjára lépjen. Ha a mezőgazdasági termelésben ott maradunk ahol vagyunk, vagy épen visszafelé fejlődünk, amint azt a mezőgazdasági kamarák igazolják. . . (Zaj). Elnök: Csendet kérek! Haller István : . . . hogyan fogunk mi akkor eltartani négyzetkilométerenkint 86 embert, mikor nagyobb produkció mellett csak 62 embert kellett eltartanunk ? Akkor lehetséges volt, mert voltak feleslegeink. Ha most 86 embert kell ugyanakkora területnek eltartania, egészen természetes, hogy itt mindig hiány lesz, itt mindig roppant kicsiny lesz a Spannung és a kínálat és kereslet sohasem fog olyan mérveket ölteni, hogy érdemleges olcsóbbodásról lehetne beszélni. Végeredményben tehát nemcsak az ipart, de a mezőgazdaságot is oda kell nevelni, hogy ne egyszerűen csak az árak fokozásában próbálja megtalálni termelésének rentabilitását, hanem a produkció fokozásával is, mert különben egy circulus vitiosusban vagyunk, amelyből más kiút, mint az államcsőd, talán nem lesz. De nemcsak a mezőgazdaságnál hiányzik a többtermelési programm, valamint a mezőgazdaság szervezése és átszervezése, hanem hiányzik ez az iparnál is. A két dolog különben összefügg, mert hiszen ma a falunak van rossz koronája, de hála Istennek van sok koronája, és ez a sok korona csak addig rossz korona, amíg nem dolgozik, mihelyt dolgozik, jó korona lesz, mihelyt beviszik egy gazdasági üzembe, egy szövetkezetbe, egy gépbe, mely a termelést javítja, egy társulatba, melynek célja valamely mezőgazdasági ágat különlegesen kultiválni azt specializálni és egy vidék különleges terményévé tenni, akkor a már elhelyezett korona jó korona és kétségkívül nagy mértékben tudja javítani azt a koronát is, amely nem dolgozik, illetve amely csak spekulál. En ugyan sajnálok minden fillérnyi hasznot attól a koronától, amely csak spekulál és igy sajnálom azt is, hogy a magasabb mezőgazdasági produkció a tétlen, a csak spekuláló koronát is javítani tudja, de a kettőt egymástól elválasztani nem lehet és igy mégis azt kell mondanom, hogy inkább a dolgozó korona javítsa a nem dolgozót is, minthogy egyáltalán ne legyen javulás semmi téren. De ha azt várjuk, hogy a falu magától szánja rá magát a termelést javitó és a produkciót tökéletesítő eszközöknek, szövetkezeteknek, eljárásoknak meghonosítására ; ha ezt várjuk, akkor ez be fog ugyan következni, de nagyon sokára. Nekünk,