Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-45

A nemzetgyűlés 45. ülése 1922. érdekeit semmibe sem veszik. Látjuk ezt abból is, bogy pl. a forgalmi adónál a vonatkozó rendeletben az van, hogy forgalmi adót minden kereskedő fizetni tartozik s. fizeti ezt az adót még a szabad foglalkozási ágban működő polgárok összessége is, mint az orvosok és az ügyvédek, ellenben nem fizeti senki a fix jövedelem után, holott épen megforditva van a dolog, mert a fix jövedelmű alkalmazott jövedelme 100 percentjét olyan tárgyakra és szükségleti cikkekre költi el, amelyek forgalmi adókötelesek, ő tehát jövedelmének 100 százaléka után fizeti a forgalmi adót. (Igaz! Ugy van!) Ez a beállítás tehát nem igaz, fikció, teljesen hamis feltüntetése a forgalmi adó keletkezésének és alkalmazásának, mikor azt mondja a vonatkozó kommentár, hogy a fix jövedelmű alkalmazottak nem fizetnek forgalmi adót, mert épen ők fizetik a legtöbbet ; hiszen tudjuk, hogy a kereskedő nem a saját zsebéből fedezi forr galmi adóját, hanem átháritja azt a fogyasztó közönségre. Tudom, hogy mindez nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de rá akartam mutatni, hogy a mostani adórendszer által épen a fix fizetésű alkalmazottak, a magánalkalmazottak vannak a legsúlyosabban érintve. De látszik ez abból is, hogy a progresszivitás a 80.000 koronás jövedelmeknél megszűnik. Pedig aki ismeri a fizetési viszonyokat Budapesten, a nagybankoknál, az jól tudja, hogy csak egy középbanknál is nincsen olyan igazgató, akinek minimálisan 80.000 korona havi jövedelme ne volna, tehát — ahogy délelőtt Propper igen t. barátom és képviselőtársam is hangsúlyozta — a progresszivitás épen ott szűnik meg, ahol tulajdonképen nagyobb lendületet kellene vennie. Hiszen a 80 és 100 ezer K-át meghaladó jövedelmeknél kellene az igazi progresszivitásnak érvényesülnie. Hogy van az, hogy az a szegény banktisztviselő,, aki mérlegcsinálás idején túlórázással dolgozik éjfélig, minden fillér után, amelyet túlórázással megszerez, adót fizet, ellenben a bankigazgató, ha 80.000 koronán felül akármennyit keres, nem fizet többet 5%-nál? Hol itt a szociális igazság ? Tessék belátni, hogy a banktisztviselőknek az a nagy tömege, amely ezt tudja, el van keseredve, mert azt látja, hogy a bankigazgató bejön az autóján az irodájába, lebonyolít néhány üzletet, keresi a százezreket és a progresszivitás alól ki van vonva, mert 80.000 koronánál megszűnik a progresszivitás. Nem akarok erősebb kifejezést használni, de egyenesen felháborító a szociális érzéknek ez a hiánya. (Ugy van!) Nem vagyok barátja azoknak a tömegindulatoknak, melyeket itt mindenféle oldalról szítanak, de meg tudom érteni ezt a mentalitást, meg tudom érteni az elkeseredést, hogy amikor oly nagy a nyomor és a szegénység, azt látják az emberek, hogy az állam a nagy vagyonok szerzőit kíméletben évi szeptember hó 5-én, kedden. 59 részesiti. Ez jóra nem vezethet és aki a társadalmi rendnek és konszolidációnak valóban hive, ezt nem helyeselheti. Minden egyes kereseti ág abban a helyzetben van, hogy az adóalapból lecsíphet valamit. Az adómorál nálunk gyenge lábon áll, — erre úgyszólván minden szónok rámutatott — de épen a magánalkalmazott, aki, ha saját akaratától függne, nem mondom, hogy betartaná olyan szigorúan az adómorált, azonban az uj törvényjavaslat koncepciója szerint nincs is ebben a helyzetben, amennyiben egyedül a magánalkalmazott az, aki száz percentig meg van adóztatva. Sok mindenről beszélt a délelőtt folyamán Propper Sándor t. képviselőtársam, amit én is elmondtam volna, ha ő nem tért volna már ki rá, én csak még egy dologra akarom a nemzetgyűlés szives figyelmét felhívni. A kormány adózási politikája nem is lehet politika és nem is lehet fix koncepció, hisz az ország mai gazdasági helyzetében tulajdon képen az egész adózási politika a levegőre épül. Az értékek napról-napra változnak, nemcsak a magyar valuta, valamennyi európai valuta ingadozik ide-oda, hol felszökik, hol leszáll, ugy hogy a pénzügyminister ur nincs abban a helyzetben, hogy meg tudja Ítélni, hogy mi lesz a pénzügyi eredménye az ő koncepciójának. Ily körülmények között a számokkal való operálás nem egyéb zsonglörködésnél, ugy hogy én talán egyedül vagyok abban a laikus fölfogásomban, hogy az egész célttévesztett dolog, hiszen az állam épen ugy, mint a magánháztartás, csak máról-holnapra exisztálhat. Mi mindannyian, akik takarékoskodtunk és fillért fillérre raktunk, hogy öreg napjainkra maradjon valami kevés pénzecskénk, amiből életünket tengethessük, arra a csalódásra ébredtünk, hogy ami ma 1000 koronát ért, az holnap már csak 200 koronát ér. Ugyanígy van az állam is. A pénzügyminister ur feladata tehát az volna, hogy addig, amíg a gazdasági és politikai viszonyok konszolidálódnak, minden téren azt a politikát kövesse, hogy a dolgozó tömegek megelégedettségét az adott helyzethez képest el lehessen érni. Már pedig akkor, ha a munkások és alkalmazottak azt látják, hogy az ő szerény jövedelmükből egy pár cipő talpalására sem jut, de adó fejében lefoglalják a fizetésüket, ennek nem lehetnek jó következményei. (Zaj és közbeszólások jobb felöl.) Én nagyon jól tudom ezeket a dolgokat, talán jobban, mint a t. képviselő urak, mert a régi közmondás azt tartja, hogy a jóllakott nem hisz az éhesnek. Tessék meggyőződve lenni, mi, magánalkalmazottak, akik mégis intelligensebb emberek vagyunk és tanultunk, nagyon szívesen fizetjük az adót, mert tudjuk, hogy adó nélkül az állam meg nem élhet, az államnak szükségletei vannak, ezeket fedezni kell, de amikor azt látjuk, hogy az egyik oldalon a jólét tobzódik, hogy itt a valuta-