Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-52

420 A nemzetgyűlés 52. ülése 1922. évi elképzelni, hogy egy tönkrement nemzet ilyen lehetetlen politikai helyzetbe kerüljön? Ha rémlátó volnék, mint azt talán rólam a pénz ügy minister ur gondolja, azt hinném, hogy ez az egész valutalerontás tulajdonképen arra irányul, hogy egy tönkretett nemzetet majd az ő jelenlegi politikai kurzusából ki lehessen fordítani (Mozgás.) azon a tényen keresztül, hog}' majd jön hitel ide onnan, ahol szolgálják azokat a célokat, amelyek bizonyos tényezőket vezetnek. Engem kizárólag ez az aggodalom hajt. Még egyszer és ismételten hangoztatom : ha engem a pénzügyminister ur vagy a kormány bármelyik tagja meggyőzne arról, hogy amit látok, csakugyan káprázat, hogy nincs igazam, hogy a nemzetet nem fenyegeti semmifele veszély, akkor nem beszélnék itt és beismerném, hogy hibáztam, minden szavammal csak hibát követtem el; de amig látom, hogy itt feltétlenül valami helytelen dolog történik a pénzpolitika körül avval a ténnyel, hogy a magánhitel túlságos megbecsülésben részesül a jegyintézet részéről, addig nem tehetek egyebet, kénytelen vagyok felszólalni és felszólalok még akkor is, ha ezeknek a felszólalásoknak netalán rám nézve igen kellemetlen konzekvenciáját kellene levonnom. Mert engem azért küldtek ide, hogy teljesitsem kötelességemet. En itt nagy veszélyt látok. Ha nem állítják be az inflációt, ennek konzekvenciái sokkal rosszabbak lesznek, mint annak a konzekvenciái, ha az infláció megállításával a termelés megakasztatnék. Ne vegye rossz néven a pénzügyminister ur, ha ezen okokból ezekről a kérdésekről már harmadszor beszéltem. Jobb szerettem volna, ha sohasem kellett volna ezekről beszélnem, de azt hiszem, hogy talán valami szolgálatot mégis teszek ezekkel a felszólalásokkal. (Éljenzés jobbfelöl.) Elnök: Ki a következő szónok? Csik József jegyző: Láng János! Láng János: T. Nemzetgyűlés! Ennek a törvényjavaslatnak első bekezdése ugy kezdődik, hogy »Büntettet követ el«. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy ennek a törvényjavaslatnak élére azt kellett volna tenni, hogy »hazaárulást követ el«. A hazaárulást nemcsak háborús időben és olyan nehéz viszonyok közt, amilyenek közt ma élünk, hanem békeidőben, rendes körülmények közt is halállal szokták büntetni. Én azonban nem akarom ad absurdum vinni a dolgot, mégis egy alternativ propoziciőt kénytelen vagyok megtenni. Nevezetesen ezen törvényjavaslat 1. §-ának az 5.' pontjában, a második bekezdésben a szabadságvesztósbüntetést bárom évi fegyházról öt évre óhajtanám felemelni. Az alternativa másik része pedig az, hogy miután még ezt sem tartanám elég súlyosnak, abból az elvből kiindulva, hogy hasonló bűncselekményt az állami jogrenddel szemben el ne követhessenek, azt a propoziciőt teszem, hogy az utolsó bekezdés, amely arról szól, hogy szeptember hó 16-án, szombaton. az elítéltet egy évtől tiz évig terjedhető időre el kell tiltani a kereskedés vagy ipar folytatásától, akképen módosíttassák, hogy az illetőt egyszersmindenkorra itéletileg el kell tiltani minden néven nevezendő ipar és kereskedelem folytatásától. Kérem e módosító javaslatom szíves elfogadását. Elnök: Ki következik szólásra? Csik József jegyző : Rassay Károly ! (Az elnöki széket Almásy László foglalja el.) Rassay Károly: T. Nemzetgyűlés! A magam részéről készségesen aláírom azt, hogy azokat, akik a fizetési eszközökkel üzérkednek és ezáltal a korona leromlását előidézik, megfelelő súlyos büntetéssel kell sújtani. Ehhez azonban csak akkot tudnók nyugodt lelkiismerettel hozzájárulni, ha nekem a pénzügyminister ur megnyugtató kijelentéseket tenne a tekintetben, hogy a legális szükségletek fedezése céljából szükséges fizetési eszközök a kereskedelem és ipar rendelkezésére fognak állani. Méltóztassanak visszaemlékezni, hogy a devizaközpont felállítása után — nem tudom ebben a pillanatban ellenőrizni, hogy a mai nap hogy áll a helyzet — még pár nappal ezelőtt is az volt a szituáció, hogy ezekre a legális szükségletekre sem lehetett a szükséges fizetési eszközöket megszerezni és ennek következtében a magyar kereskedelem és ipar igen sokszor egyéni szempontból súlyos és helyrehozhatatlan károkat szenvedett. Végeredményben az egész kereskedelem megbénítását fogja eredményezni az, hogy ha a kereskedő nem fogja tudni beszerezni a szükséges fizetési eszközöket vagy ha nincs meg legalább is az a biztonságérzete, hogy ezt abban a pillanatban, mikor a fizetési kötelezettsége beáll meg fogja tudni szerezni és így előre fedezheti magát a fenforgó szükségletre. En ebben a tekintetben nagyon kérném a t. pénzügyminister urat, hogy amikor egyrészről ilyen súlyos szankciókat szab a fizetési eszközökkel való üzérkedésre, másrészről tegyen ebben a tekintetben megfelelő megnyugtató kijelentéseket, hogy a devizaközpontnak megfelelő fizetési eszközök álljanak rendelkezésre. A mindennapi életben, ahol csak megfordul az ember az üzletekben és vásárol, folyton azt a panaszt hallja, hogy a már leszállított áruért benyújtott számlákat képtelenek kifizetni, mert ha valakinek valamely nyugati valuta kell és bemutatja a számláját vagy a fizetési felhívást, a devizaközpont nem tud megfelelő valutamennyiséget-rendelkezésre bocsátani. Ha ebből természetesen nem is származik azonnal per, fel tótlenül előáll az a helyzet, hogy az illető kereskedő hitele megrendül, a további anyagbeszerzés — és ez nemcsak a kereskedőkre áll, hanem a gyárosokra és iparosokra is — nehézsé-