Nemzetgyűlési napló, 1922. IV. kötet • 1922. augusztus 25. - 1925. szeptember 19.

Ülésnapok - 1922-48

A nemzeigyulés 48. ülése 1922. évi szeptember hó 12-én, kedden. 233 ban, bogy az az iniciáléi kedv, nagy lelkesedés és az a nagy önbizalom, amellyel Hegedűs Lóránt nekiment az ország regenerálásának, az adott körülmények között, feltéve a felteendőket, hogy mindaz, amit számításba vett, óraműszerű pontossággal összevág, a régi tespedésből kiindulva kezdete lehet egy jobb helyzetnek, a valuta megjavításának és Magyarország pénzügyi regenerálásának. Kezdetben ugy is indult a dolog. Nagyon jól tudjuk, hogy valutánk kezdett szépen emelkedni. Hogy ennek mi volt az oka, mesterséges beavatkozás-e a kormány részéről, vagy pedig a külföldön is feléledő bizalom, ezt én megítélni természetesen nem birom, miután nem volt és nincs módom a kérdésekbe betekinteni, egy azonban bizonyos : a javulás megindult és a dolgok jórafordultának eredménye volt az, hogy bizonyos áldozatkészség mutatkozott meg a nemzetgyűlésben is a minister ur tervei iránt, mert hiszen az általa benyújtott — nem tudom, hirtelen — húsz vagy hány adójavaslatot jóformán szó nélkül engedte keresztül a nemzetgyűlés, kizárólag egy javaslatnál volt nagyobb vita és összetűzés: a vagyonváltság törvényjavaslatánál. Ha visszaemlékszem a vagyonváltságról szóló törvényjavaslat tárgyalására, mintha csak a mai szituációt látnám. Akkor is voltak ezen az oldalon t. képviselő urak, szabadelvűek és progresszívek, vagy nem tudom, miképen tiszteljem a t. képviselő urakat, akik fulmináns beszédeket mondottak abban az irányban, hogy ez a vagyonváltság megint csak arra lesz jó, hogy a nagytőkét nyomorítsa meg, ellenben a föld megint egy semmivel fog megszabadulni a vagyonváltságtól. Mintha csak a mostani beszédeket hallottuk volna. Akkor a nagytőke ellen alig hangzott fel egy-két felszólalás és ennek ellenére hosszas vita és kapacitálás után sikerült azt a törvényjavaslatot nyélbeütni, amelyről mi mindig azt állítottuk, hogy megint csak a földbirtok fog imminens áldozatot hozni és attól félünk, hogy ez az áldozat a tengerbe öntött viz lesz, mert megint nem fogunk vele az ország pénzügyeinek semmit sem használni; ezt a pénzt is elköltik, ennek is vége lesz és még tovább is benne lesz az ország abban a sülyedő állapotban, amelyben pénzügyeink addig is voltak. Sajnos, az idő nekünk adott igazat és azzal szemben, amit ezek a t. urak annak idején állítottak, hogy t. i. a föld a vagyonváltságtól egy semminek az árán szabadul, ellenben_ a pénzintézetek és általában az ingótőkék micsoda borzalmas vagyonadót adtak le (aminek mi mindig az ellenkezőjét állitottuk) és amit mindig tagadtunk, hogy ugy van, ennek illusztrálására én a lehető legmagasabb ténv ezőhöz fordulok, Kállay őexcellenciájához, aki szíves volt a vagyonváltságról szóló jelentését ide a tisztelt Nemzetgyűléshez beterjeszteni. Ha ezt a jelentést méltóztatnak olvasni, azt méltóztatnak látni, hogy az összes magyarországi pénzintézetek — NEMZETGYŰLÉSI NAPLÖ. 1922—1926. — IV. KÖTET. tehát nemcsak a börzén jegyzettek, a budapestiek, hanem az összes magyarországi pénzintézetek — pénzben és részvényekben mindössze egymilliárd 771 millió koronát adtak le vagyonváltság címén. Ezzel szemben a földbirtok a jelentés szerint is máris leadott 3 milliárd 990 millió, tehát kereken számítva négy milliárdnyi földvagyonváltságot, holott ma még földvagyonváltságot nem fizettek mások, mint csaknem kizárólag a kisgazdák. Azok a kisgazdák tudniillik, akik a múlt évben a maguk, aránylag kisebb kulcs szerint és ezerkoronás búzaáron számított adójukat ki tudták fizetni. Adós a vagyonváltsággal a kisgazdáknak is még egy jelentékeny része, de merem állítani, hogy adós az ország legnagyobb részében a 100—-1000 holdas birtok majdnem mind. Természetesen lehetnek kivételek, mint mindenütt, de nagyjában és átlagban ezek adósak ugy, hogy ami még az ezer holdig menő földbirtokoktól majd vagyonadóban a mostani 8000 koronás búzaár mellett be fog folyni, azt becsülöm legalább háromszor annyira, mint amennyit már eddig a földbirtok leadott. Ez tehát jelent további 12 milliárdot. 12 milliárd meg 4 milliárd, összesen 16 milliárd. Ezenfelül van még a nagybirtok vagyonváitsága, mólyen tisztelt Nemzetgyűlés, amely minimo calculo ki fog tenni ebben az országban 350 ezer katasztrális holdat, amely nem pénzben, hanem földben, tehát a legreálisabb értékben lesz leadva, ami csak képzelhető. Ha a minister ur ezért csak 70 ezer koronát kap katasztrális holdankint — de többet fog kapni, én azonban nem számitok többet, csak 70 ezer koronát — akkor is ez körülbelül 25 milliárd további földvagyonváltságot jelent. Tehát 4 milliárd meg 12 milliárd, az 16 milliárd; 16 milliárd meg 25 milliárd, az 41 milliárd, amit a földbirtok vagyonváltságban fog fizetni. És ha azt kérdezem, hogy egy ilyen borzalmas tehernek, 41 milliárdnak leadása mit változtatott a pénzügyi helyzeten, felkeltette-e egy hajszálnyira is a bizalmat a mi pénzügyi helyzetünk iránt, sajnálattal vagyok kénytelen konstatálni, hogy a külföldön ennek semmi hanem volt, amit nagyrészt annak tulajdonitok, hogy az a vagyonváltság, amely pedig befolyt, nem produktív kiadásokra, sem nem adósságok fizetésére fordíttatott, tehát nem az ország konszolidációjára, hanem legnagyobb részében a napi szükségletekre, szinte fáj azt a kifejezést használnom, de elherdáltatott. (Égy hang a szélsőbal-oldalon : Ebben igaza van !) Mélyen tisztelt Nemzetgyűlés! Most előttünk fekszik egy másik uj honmentő tervezet; előttünk fekszik egy egész adóügyi politika kibontakozása, amelynek azonban azt a csodálatos jellegét vagyok kénytelen megállapítani, hogy nem a fejével előre jelenik meg, hanem a legcsodálatosabb helyzetben születik, ugy, hogy bizony itt a bábák és tudós doktorok legkülönbözőbb nemeire van szükség, hogy ezt a szeren30